Az Esterházy család a 16. század folyamán emelkedett ki a köznemesi sorból, hogy az egymást követő örökösök aztán ügyes politikával és kedvező házasságokkal óriási ütemben növeljék a família vagyonát és befolyását. A család a Rákóczi-szabadságharc idején is a „jó” oldalra állt, így annak leverése után, a Thököly-vagyon jelentős részének megszerzésével akkori feje, Esterházy Pál már az ország legnagyobb földbirtokosának és hercegnek mondhatta magát.
A vagyon és a hatalom aztán 1762-ben, Esterházy Antal (Pál bátyjának) halála után (I.) Miklós Józsefre szállt. A kortársak joggal tartották a 300 éve, 1714. december 18-án született herceget az őrülettel határos módon extravagáns figurának, az utókor azonban hálás lehet neki, hiszen tevékenysége például az ország egyetlen igazi főúri kastélyának megépítéséhez vezetett.
A csak „Fényes” vagy „Pompakedvelő” melléknevekkel emlegetett főúr életvitelével még az európai arisztokraták közül is kitűnt, gyémántokkal kivarrt ruhában járt, és Versailles megtekintése után úgy döntött, létrehozza a „magyar Verszáliát”. A célra az apja által építtetett kis sarródi vadászkastélyt szemelte ki, annak ellenére, hogy a Fertő tó melletti mocsaras vidék nem igazán látszott alkalmasnak a nagyszabású tervhez.
„Fényes” Miklóst azonban nem érdekelték a nehézségek, 1766-ra nagyjából 11 millió aranyforint költséggel felépült a lenyűgöző rokokó kastély – persze csak miután a teljes területet lecsapolták. (Az elköltött összeghez csak annyit, ekkoriban egy tehén nagyjából 10 forintot kóstált, a herceg pedig évi negyvenezer forintból az uralkodóéval vetekedő udvartartást tartott fenn.) Az építmény mellett új település, Eszterháza jött létre, és a hercegi kastély a következő években a színművészet, a zene (Joseph Haydnnal az udvari zenekar élén), a képzőművészet központja, no meg persze lenyűgöző bálok helyszíne lett.
A herceg 1764-től 1787-ig a Magyar Nemesi Testőrség kapitánya is volt, így napi kapcsolatban állt Mária Teréziával, aki 1773-ban azzal is megtisztelte, hogy ellátogatott az új kastélyba. „Fényes” Miklós 1790-ben hunyt el, az általa létrehozott „tündérvilág” (ahogy Goethe megfogalmazta, aki Frankfurtban találkozott a herceggel) pedig hamar összeomlott, örökösei hagyták a kastélyt leromlani, és a fényes udvartartás helyett inkább a Miklós felhalmozta adósságok visszafizetésére költöttek.