25 év után is sok a fehér folt a rendszerváltás nagy titkosszolgálati botránya körül, a Dunagate így a politikai legendák és összeesküvés-elméletek legjobb táptalaja. Az ellenzék alkotmányellenes megfigyelésénél tartósabb teher az állambiztonsági iratok nagyipari eltüntetése és zsarolási potenciálként való felhasználása. Sok titkosítás még mindig volt III/III-asok döntésén múlik, a demokratizálódás közben is tovább működő pártállami ösztönök a mai napig mérgezik a politikát.
Magyar Bálint beszélt először magyar Watergate-ről az ellenzéki szervezetek illegális állambiztonsági megfigyelése miatt, a sajtó rá is kapott a washingtoni párhuzamra. Nixonunk nem volt, nálunk csak állambiztonsági vezetők és a belügyminiszter bukott bele az ügybe, de magyar viszonylatban a botrány így is nagyot szólt. A ‘90-es választás előtti hónapokban a Dunagate volt a vezető téma a Híradóban, ez vezetett a III/III megszüntetéséhez, a botrány ugyanakkor azóta is gazdagítja a titkosszolgálatilag irányított rendszerváltás toposzát.
1989. szentestéjén egy állambiztonsági főtiszt, Végvári József a Hősök terei éjféli istentisztelet előtt leszólította az MDF-es evangélikus lelkészt, Roszik Gábort, hogy felajánlja segítségét a III/III-as főcsoport leleplezésében. Azt mondta, bizonyítani tudja, hogy a cég a köztársaság október 23-ai kikiáltása és a rendszerváltásnak megágyazó alkotmánymódosítás ellenére titokban továbbra is dolgozik az ellenzékre. Miközben azok a nyilvánosság előtt látszólag egyenrangú félként tárgyalnak a pártvezetőkkel a békés átmenetről, titokban még mindig lehallgatják a telefonjaikat, felbontják a leveleiket, „a szolgálatok” továbbra is az állam biztonságára veszélyes elemekként kezelik őket.
Másnap, amikor Végvári volt ügyeletben az állambiztonság elvileg szigorúan őrzött Néphadsereg utcai objektumában, disznótorost hozó vidéki rokonoknak álcázva becsempészte a Fekete Doboz két munkatársát a zárt intézménybe. Lovas Zoltán és a vele forgató operatőr szájuk fölött álbajusszal, a bebugyolált kamerát szalonna, kolbász alá rejtve léptek be, hogy az útmutatás szerint a pincében és az egyetlen le nem hallgatott belső helyiségben készítsenek felvételeket. Lefilmezték a megfigyelésekről szóló dokumentumokat, valamint azokat az egymásra dobált zsákokat, melyek a kommentár szerint az azokban a napokban nagyban zajló titkos iratmegsemmisítés maradványait, az állambiztonság bűnös működését bizonyító iratokat tartalmazták.
A felvételeket a „demokratikus ellenzék” pártjai, a Fidesz és az SZDSZ 1990. január 5-én közösen hozták nyilvánosságra. A Bányász Moziban tartott nemzetközi sajtótájékoztató után kitört a botrány, amibe néhány hét múlva belebukott előbb a III/III-at vezető Horváth József, aztán Pallagi Ferenc belügyminiszter-helyettes, végül maga a miniszter, Horváth István is. Németh Miklós miniszterelnök végig ragaszkodott ahhoz, amit a sajtótájékoztató előtt nála vizitáló Kiss Jánosnak és Fodor Gábornak is mondott: nem tudott sem az illegális megfigyelésekről, sem az iratmegsemmisítésektől, a visszaélésektől pedig gyorsan elhatárolódott.
A Dunagate a hivatalos emlékezetben az utolsó pillanatig ármánykodó állambiztonság leleplezéseként maradt meg, de ez a kánon sokaknak nem tetszik. A vonatkozó összeesküvés-elméletek (és ezeket egyaránt nem utasítja el a politikailag egyébként egymástól nagyon távol álló Kenedi János és Hankiss Ágnes sem) a manifeszt történet mögött csalafinta titkosszolgálati játszmát feltételeznek, ahol a valós cél éppen hogy az állambiztonság átmentése és a megfigyelési iratok privatizálása, politikai tőkésítése lett volna.
Ezeket a konspirációs teóriákat a kevés megismerhető forrás miatt nem lehet határozottan cáfolni, csak annyi mondható, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok nem támasztják alá őket. Tabajdi Gábor szerint azonban a nagy összeesküvés-elméletek olyan profi működést tételeznek fel az állambiztonságról, ami 1989-90 környékén már nem volt a jellemzőjük, ezért a történész szerint nem valószínű, hogy az egész Dunagate-balhét titkosszolgálati kottából játszották volna. AZ OSZK - 1956-os Intézet munkatársa úgy látja, hogy az állambiztonság csak a diktatúra normál körülményei között, a rutinszerű működés során tudta ellátni a feladatát, amikor azonban már az egész rendszer málladozott, és nem voltak világos hatalmi struktúrák,
a rendszerváltás egészének befolyásolására már képtelenek volt a III/III és társszervei.
A szétesőfélben lévő rendszerben szerinte elképzelhető a slamposságnak az az egyébként kétségtelenül meglepő szintje is, hogy karácsonykor a demokratikus ellenzék tagjai bejussanak az állambiztonsághoz és néhány nap múlva a nyilvánosság előtt leplezzék le annak működését.
A rendszerváltással kapcsolatos összeesküvés-elméleteket az is táplálhatja, hogy a megelőző évek nagyon irathiányosak — mondta az Indexnek Tabajdi Gábor. Amíg a hatvanas-hetvenes évek története a fennmaradt dokumentumokból jól rekonstruálható, az 1980 utáni időszakban még a kutatók sem láthatják át teljesen a Cég akkori működését.
Erről részben éppen az ominózus napokban, ‘89 december 22. és január 8. között zajló iratmegsemmisítés tehet. Másrészt azok a titkosítások, amelyek közül sok a mai napig is érvényben van. A ‘90 utáni iratminősítéseket is egykori titkosszolgák, köztük a III/III-ból érkezők végezték nagyrészt. A nyilvánosság elől ezeknek az aktáknak a többsége továbbra is el van zárva, az iratátminősítési folyamat pedig ellenőrizhetetlen és átláthatatlan.
A Dunagate-botrány következményeképp a III/III. megszűnt, de a megalakuló Nemzetbiztonsági Szolgálat döntően ennek az állományából állt fel. Hogy nagy a folytonosság és sok az 1990 utáni továbbszolgáló, onnan is tudható, hogy a rendszerváltás előtti állambiztonság személyi állománya, a tartótisztek kiléte ma már nagy százalékban ismert. A vezetők nevét, fényképes életrajzát az ÁBTL honlapján bárki megnézheti; ott van rajta Tasnádi László százados is, az egykori operatív tiszt, aki 2014-ben a Nemzeti Együttműködés Rendszerében rendészeti államtitkár lehetett.
A Dunagate megfigyelőit is ismerjük, tudjuk, hogy a III/III hivatali keretei között kik tevékenykedtek, és hogy mikor mit jelentettek az ellenzékiekről. Megvannak azok a napi operatív jelentések is (itt kompletten elérhetők az OSA honlapján), amelyeket a pártvezetésnek küldtek minderről 1989-ben. Ezen a blogon még azt is megnézheti, hogy ezen a napon például milyen politikai fejleményekről számolt be a belügy pontosan 25 évvel ezelőtt.
Ugyanezeket a jelentéseket kapta meg az állami vezetés is annak idején, a Népszabadság főszerkesztőjétől Horn Gyulán és Kovács Lászlón át a miniszterelnökig (egy részletesebb lista az olvasókról itt). Tabajdi Gábor szerint életszerűtlen Németh Miklósnak az a védekezése, hogy ő soha nem bontotta fel az illegális megfigyelések eredményeit is tartalmazó napi belügyi jelentéseket, és józan paraszti ésszel ezzel nem sokan vitatkoznának.
A Dunagate rövid távon jót tett a választásokra készülő SZDSZ és Fidesz népszerűségének, legrosszabbul értelemszerűen az MSZP jött ki az ügyből, még ha az nem is bizonyosodott be, hogy pártként a megfigyelések és az iratmegsemmisítések mögött álltak volna. Révész Béla, a korabeli dokumentumokat nagy alapossággal végigkutató történész munkáiból pontosan látszik, hogy az állambiztonság képtelen volt igazodni a gyorsan változó új időkhöz. A régi reflexek és ellenségkép élt tovább, az új jogszabályokat nem tették magukévá, ők a korábbi logika szerint a szocialista állam ellenségének tekintették az ellenzéki szervezeteket akkor is, amikor a jog és a nyilvános politika már túl volt ezen.
A Dunagate-nek és a tágabb, rendszerváltás körüli titkosszolgálati ügyeknek még mindig komoly hatása van a politikára. Ehhez nem kellett, hogy a rendszerváltó pártokrácia nagy része egykori beszervezett legyen, feltehetően a többség nem is volt az. Elég hozzá az a nem mozduló, leülepedett köd, amiben a korabeli megfigyelések és jelentések, a megsemmisített vagy eltüntetett iratok hatalmas mennyisége máig bevethető, széleskörű zsarolási potenciált jelent.