Az első világháború kitörésének centenáriumán az elmúlt egy év során mind a szakma, mind a közvélemény részéről élénk érdeklődés kísérte a konfliktushoz vezető okokkal és annak legfontosabb mozzanataival kapcsolatos új publikációkat, kiállításokat és vitákat. Ugyanakkor más, kényesebb kérdések már ritkábban kerültek elő, így például azon polgári személyek sorsa, akiket a Brit Birodalom területén internálótáborokba zártak.

Nemrégiben viszont új vizsgálat indult e témában. Stefan Manz, a birminghami Aston Egyetem és Panikos Panayi professzor, a leicesteri De Montfort Egyetem tanárának közös kutatása arra a becslések szerint 40 ezer civilre irányul, akiket táborokba gyűjtöttek az anyaországban, a brit gyarmatokon és domíniumokon. Az Egyesült Királyságban legalább 16 tábort állítottak fel: a legnagyobb a Man-szigeti Knockaloe volt, de Londonban, Yorkshire-ben és Skóciában is létrehoztak ilyen egységeket. A szögesdróttal körülvett gyűjtőhelyeken ugyan nem bántak rosszul a foglyokkal – erre utaló bizonyítékok legalábbis nincsenek a kezünkben –, ám a körülmények sem voltak éppen ideálisak: a családjaiktól megfosztott, megszokott környezetükből kiragadott civilek harmincfős fabarakkokban szorongtak. „Családok szakadtak szét, üzletek mentek tönkre, mivel hosszú időre bezárták ezeket az embereket. Egy svájci táborfelügyelő megfogalmazta, mik szerinte a »szögesdrót-kór« tünetei: az unalom, a magánélet hiánya és az érzéketlenség sajátos kombinációja, melyek együttesen depresszióhoz vezettek” – nyilatkozta lapunknak az Aston Egyetem tanára.

A negatív benyomások ellensúlyozására számos táborlakó önkéntes munkát vállalt, oktatási és szabadidős csoportokban vett részt, melyek gyakran a civil életben végzett tevékenységükhöz kötődtek. A skóciai központi táborban, Stobsban természettudományos és történelmi ismereteket nyújtó iskolát hoztak létre, Man szigetén pedig az internáltak karácsonyi üdvözlőlapok készítésében is részt vettek.

A kutatás egyik esettanulmánya Paul Cohen-Portheim német–zsidó származású festőről, íróról szól, aki 1914 nyarán Devonshire-be látogatott a barátaihoz. A háború kitörésekor azonnal „ellenséges külföldinek” nyilvánították, és 1915 májusában internálótáborba zárták – először Knockaloe-ba, később a nyugat-yorkshire-i Lofthouse-ba. Végül 1918-ban hazatoloncolták Németországba.

Németek a célkeresztben

A kutatás nem csupán a külföldi állampolgárok és ellenségesnek minősített személyek sorsát térképezi fel, de arra is választ keres, milyen tényezők következtében döntött úgy a brit kormány, hogy ilyen drasztikus intézkedéseket léptet életbe. Manz szerint „szó sincs róla, hogy azt kívánnánk bebizonyítani, a brit nép, illetve a kormányzat színtiszta rosszindulatból internáltatta volna ezeket az embereket. Ám jól tanúsítja mindez a rettegés elsöprő erejét: az angolok érthető módon aggódtak amiatt, hogy kémek szivárognak soraikba, miközben katonáik a fronton harcolnak. A pánik egy idő után kezelhetetlenné vált, ami miatt a kormány egy sor meggondolatlan, elhamarkodott döntést hozott, hogy a nyugalmat úgymond helyreállítsa.”

A britek körében tetten érhető világháborús félelem egyik forrása a Lusitania utasszállító hajó német megtorpedózása és elsüllyesztése volt 1915. május 7-én, Írország közelében. A mintegy 1200 utas halálával járó tragédia az egész Brit Birodalomban zavargásokat és a német tulajdonú üzletek, ingatlanok elleni támadásokat idézett elő, és a brit kormány engedett a tömeges internálást követelők felszólításának. „Ezek a táborok az egyik legelső példái voltak a civil lakosság tömeges begyűjtésének és elzárásának, és hozzájárultak ahhoz, hogy »normalizálják« a hadviselő felek egymás ellenében alkalmazott hasonló intézkedéseit. Nagy-Britannia a birodalmán és szövetségi rendszerén keresztül gyakorlatilag az egész földtekére »exportálta« ezt az eljárást – fogalmazott Stefan Manz. – Családtagokat választottak el egymástól, közösségeket bomlasztottak szét, és a társadalom értékes tagjait zárták el pusztán a nemzetiségük miatt.”

Hiába telt el száz év az események óta: a kutatók álláspontja szerint az első világháború megértéséhez elengedhetetlenek az ilyen típusú vizsgálatok. „Még napjainkban is csupán a szakemberek egy szűk csoportjára korlátozódnak az ehhez kapcsolódó információk, így például a helytörténettel foglalkozókra. De miért nem érdekli mindez a széles közvéleményt, és miért nem emlékezünk meg szívesen róla? Többek között amiatt, mert nem illeszkedik harmonikusan a háborúról és a brit identitásról vallott általános felfogásba.

Már csak azért is nélkülözhetetlen az internálásokról szóló ismeretek gyarapítása, hiszen a világháborús megemlékezéseket újabb szemponttal egészíti ki – ezekből a megemlékezésekből a kisebbségeket általában kizárják. Az első világháború alatt azonban összesen 800 ezer civilt tartottak fogva az európai kontinensen különféle internálótáborokban, amely az áldozatok igen széles körét jelenti, s róluk a helyi, »nemzeti« emlékezetben rendszerint nem vesznek tudomást.”