Index Vakbarát Hírportál

Több száz éves ősi várost találtak Hondurasban

2015. március 4., szerda 15:30

Az egyelőre névtelen várost a hondurasi esőerdők mélyén találták a régészek, akik szerint valamikor 1000 és 1400 között épülhetett. A helyszínen találtak többek között egy földpiramist, a lábainál pedig 52 kőszobor darabjait is, amelyek állatokat ábrázoló faragványok díszítik.

Bár a város feltehetően az évszázadokkal ezelőtti elnéptelenedése óta teljesen érintetlen, egy néhány évvel ezelőtti kutatás már foglalkozott a területtel, ahol most rátaláltak. A mondák ugyanis emlegetnek egy bizonyos Fehér Várost vagy más néven a Majomisten Városát, amelyről azt feltételezték, hogy errefelé, a La Mosquitia nevű régióban érdemes kutatni utána. 2012-ben két dokumentumfilmes, Bill Benenson és Steve Elkins légi lézerradarral feltérképezték a területet, és emberi konstrukciókra utaló jeleket találtak.

A mostani expedíció is ezt a területet vette célba, és valóban meg is találták a lézeres szkenneléssel kimutatott képződményeket, és bebizonyosodott, hogy tényleg egy elfeledett, ősi várost találtak. A tudósok viszont úgy gondolják, hogy nem a legendás Ciudad Blancát találták meg. Pontosabban nem egyetlen városról lehet szó valójában. hanem a régió még több, a mostanihoz hasonló várost rejthet, amelyek egy régen eltűnt prekolumbián (Kolumbusz felfedezései előtti) civilizáció nyomai lehetnek.

Az ásatások még nem kezdődtek el, ezért a pontos helyszínt sem árulták el a régészek, nehogy kincsvadászok lepjék el a várost. De nem ez az egyetlen veszélyforrás, a közelben ugyanis illegál állattenyésztés folyik, ennek részeként pedig folyamatosak az erdőirtások. A helyi hatóságok nemzetközi segítséget várnak, ha ez elmarad, állítólag nyolc év alatt az egész La Mosquitia-völgy eltűnhet.

Rovatok