Valóban előfordult, hogy túl sok ellátmány érkezett a frontra, és számos forrás leírja, hogy a lövészárkokban lefektetett deszkák alátámasztására használták a felesleges konzervdobozokat. A friss hússal ellentétben a konzervekből soha nem volt hiány, és a német tengeralattjárók okozta ellátási zavarok ellenére is szinte folyamatosan érkeztek a szállítmányok Dél-Amerikából Nagy-Britanniába és a franciaországi frontra.

A hadsereg vezetése előnyben részesítette a konzervhúst a frissel szemben, mivel könnyen szállítható volt és sokáig elállt. A katonák viszont nem osztották parancsnokaik véleményét, inkább megettek bármi mást, mielőtt a konzervhúsra fanyalodtak volna. Ez ugyanis zsíros és túlsózott volt, hidegen alig lehetett kipiszkálni a dobozból – nem volt éppen fejedelmi lakoma, különösen úgy, hogy leöblíteni csak a korlátozottan rendelkezésre álló ivóvízzel lehetett. A közkatonák kedvence egyébként a baconszalonna volt, bár a sűrű raguk is nagy népszerűségnek örvendtek. De a konzervek közül sem utálták mindegyiket, a zöldségekkel kevert változatokat a legtöbben szívesen ették, különösen, ha meg is tudták melegíteni fogyasztás előtt.

Azonban nemcsak a katonák kifinomult ízlése miatt halmozódtak fel a konzervek a fronton, hanem a fejadagok kiutalásának rendszere miatt is. Az előírt kvótákban annyi konzerv volt, amennyit a legtöbb alakulat aligha tudott volna elfogyasztani, viszont ezt a mennyiséget az alakulatok mellé beosztott hadtáposok csak úgy tudták volna csökkenteni, ha lemondanak néhány fejadagot. Így viszont hiány alakult volna ki az olyan szűkebb marokkal osztogatott és kelendőbb cikkekből, mint a szalonna, a tea és a kenyér, ez pedig minden bizonnyal komoly elégedetlenséget okozott volna a katonák körében.