A versailles-i kastélyt 1757. január 5-én vastag hó borította. Ugyan a szolgák serege mindent megtett, hogy felfűtse a királyi család által is használt helyiségeket, a pompázatos, de hatalmas légterű és rosszul szigetelt folyosókon és termekben így is kellemetlenül hűvös volt. A 46 éves XV. Lajos este hat körül hagyta el lányának lakosztályát, hogy visszatérjen saját, a Nagy-Trianon kastélyban található lakrészébe. Amikor kilépett a márvánnyal borított udvarra, hogy beüljön a hintójába, az őrség tagjai mozdulatlanul, fáklyákkal világítva vigyázták lépteit.

De nem figyeltek eléggé, a sötétségből ugyanis kivált egy alak, a királyhoz rohant, majd egy rövid tőrt döfött az uralkodó mellkasába. Minden bizonnyal a fogcsikorgató hideg mentette meg XV. Lajost a haláltól vagy a súlyos sérüléstől – több rétegnyi, vastag öltözéke ugyanis a szúrás nagy részét felfogta, a fegyver mindössze néhány centire hatolt be a bőre alá. Voltaire, a király egyik leghevesebb kritikusa szerint az egész nem volt több mint egy „tűszúrás”. Mindenesetre XV. Lajos azt hitte, eljött a vég: a helyszínre siető királyné bocsánatáért esedezett „számolatlan szerelmi viszonya” miatt.

Kéjsóvár csőcselék

A merénylő nem tanúsított ellenállást, amikor az őrök lefogták. Mint kiderült, az arras-i származású férfit Robert-François Damiens-nek hívják, és elbocsátásáig a jezsuiták egy párizsi iskolájában látta el a ház körüli teendőket. A kihallgatások során az is kiderült, hogy a férfit éppenséggel a francia katolikus egyház szerinte túlzottan merev szigora dühítette fel, amiért személyesen a királyt tartotta felelősnek. Szinte biztos, hogy Damiens orvosi értelemben is elmebeteg volt.

Azonban sem ez, sem a merénylet sikertelensége nem mentette meg a rettenetes büntetéstől. Március 28-án Damiens-t nyilvánosan megkínozták, a testét fogókkal tépkedték meg, miközben kénnel, forró olajjal és viasszal égették. A hóhér ezután félig levágta, majd lovakkal letépette a végtagjait, ezután a törzsét – a szerencsétlen a szemtanúk szerint ekkor még életben volt – máglyán égették meg. A borzalmas eljárást végignézte a híres világfi, Giacomo Girolamo Casanova is. „Több alkalommal el kellett fordítanom az orcámat és kényszerítenem magam könnyeim elapasztására, miközben rettenetes sikolyait hallgattam” – írta, de a nézőközönség nagy részét nem rázta meg a látvány, Casanova szerint ujjongva, a szemükben a kéj sóvárgó csillogásával figyelték az emberek az eseményeket.