Róma császárai között sokan voltak, akik úgy érezték, az uralkodáson kívül másban is kiemelkedően tehetségesek, egyesek gladiátori, mások költői vagy éppen énekesi ambíciókat dédelgettek – a legjobb esetben csak alattvalóik esztétikai érzéke sínylette meg az ilyen próbálkozásokat. Szerencsésebben járt a Birodalom Marcus Aureliusszal, akit már fiatal kora óta a filozófia kérdései izgattak.
Érdeklődésének formálásában nagy szerepet játszott neveltetése, ifjú arisztokrataként a legjobb tanárok oktatták retorikára, görög nyelvre – természetesen a klasszikus szerzők művein keresztül –, filozófiára és jogtudományra. Az ifjú Marcus Annius Verus tehetségével és szorgalmával kiemelkedett kortársai közül, Hadrianus császár is felfigyelt rá, ezért is adta ki utódjának, az i. sz. 138-ban trónra lépő Antoninus Piusnak, hogy másik patronáltjával, Lucius Verusszal együtt fogadja örökbe a Hadrianus halálakor 17 éves fiatalembert.
Antoninus Pius 161-es halála után Marcus és Lucius társcsászárként vette át a hatalmat. Ekkoriban még tartott az Augustus által többé-kevésbé megalapozott, nagyjából két évszázados békés időszak, a pax romana, így a korábbiak és későbbiek fényében talán meglepő módon a trónutódlás zökkenőmentesen zajlott, és a két új császár sem igyekezett azonnal eltenni egymást láb alól. A trónra már Imperator Caesar Marcus Aurelius Antoninus Augustusként lépő uralkodó nyolc évvel később mégis teljhatalomra tett szert, mivel társcsászára 169-ben betegségben meghalt.
Marcus Aurelius a filozófiában a sztoikus irányzat hívének számított, és ennek megfelelően császárként is igyekezett követni a saját maga által, Elmélkedések című művében megfogalmazott elveket: „légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezetet, ne elégedetlenkedj sorsoddal, légy kevéssel beérő, jóindulatú, szabad, komoly, keresetlen, nagylelkű. Nem érzed-e, hogy mennyi mindent meg tudnál szerezni, amire nem hozhatod fel kifogásnak az alkalmatlanságot, a rátermettség hiányát? Te pedig szántszándékkal alatta maradsz a mércének? [...] Mindezeket a hibákat már régen levetkőzhetted volna, s legföljebb csak azzal vádolhatnának, hogy valóban lassúbb, nehezebb felfogású vagy. Ezen is segítened kell azonban gyakorlással, s nem szabad elnézned magadnak ezt a mentségedet, vagy éppen tetszelegned benne.”
Békés elmélkedésre azonban kevés lehetősége volt uralkodása alatt, a pax romana ugyanis nem terjedt ki a birodalom határvidékeire. Marcus Aurelius szinte egész uralkodása különböző háborúkkal telt, keleten a pártusok, északon a germánok okozták a legtöbb problémát, de a császár Pannonia területén is sokat hadakozott. A halál is egy katonai táborban, a mai Bécs területén érte 1835 éve, 180. március 17-én. Helyét fia, Commodus vette át, az ő uralkodása alatt azonban már végleg lezárult a béke hosszú kora, egyesek szerint a birodalom hanyatlását is e dátumtól lehet számolni.
Ugyan írásai inkább irodalmi műként, mintsem filozófiai munkaként értékelhetőek igazán, a Róma utolsó fénykorának megvilágításában megőrzött alakja évszázadokon keresztül példaképnek számított azoknak, akik úgy vélték, katonák és politikusok helyett bölcs tudósoknak kéne az államok ügyeit irányítani. „ Nem kancsal apostol, / nem zagyva keletnek elmebetegje, / fönséges írótárs, / együtt a szív és fő, / fájdalom és bölcs messzetekintés” – írta például Kosztolányi Marcus Aurelius című versében.