Index Vakbarát Hírportál

Óriási számszeríjat találtak a kínai agyaghadseregnél

2015. március 23., hétfő 09:06

Teljesen épen maradt 2200 éves számszeríjat és íjtartót találtak a kínai régészek a világhírű hsziani agyaghadsereg folytatódó feltárási munkálatai közben. Az íjnak a Zsenmin Zsipao című lap szakértői szerint csaknem kétszer olyan ereje lehetett, mint egy átlagos gépkarabélynak.

A körülbelül másfél méter hosszú, 130 centiméter magas íj jelenleg még félig be van temetve, az egyik híres agyagkatona szomszédságában fekszik. Használója egykor állítólag több mint 790 méter távolságra volt képes nyilazni vele, ami nagyjából kilenc futballpálya hosszának felel meg, írja az MTI.

A Csin-dinasztia (Kr.e. 221-206) korából származó felfedezés hírek szerint lázba hozta a kutatókat, s máris vannak, akik azt feltételezik, ez a "csodafegyver" lehetett az első kínai császár Csin Si-huang hadi sikereinek titka. A korabeli csatákban ugyanis e fegyvernek fontos szerep jutott.

A szakértők a méreteiből arra következtettek, hogy vélhetően a kor egyik legerősebb íja lehetett. A beszámoló szerint bár korábban ugyanabban a temetkezési gödörben találtak körülbelül tíz hasonló íjat, valamennyi törött volt.

Egy tavaly bemutatott dokumentumfilm szerint a császári sírt több mint 2000 éven át őrző harcosok fegyverei nem másolatok voltak, akár ölni is lehetett velük.

A régészek egy másik különlegességről is beszámoltak. Megtalálták ugyanis azt a csing nevű eszközt, amely az íj szállítását és tárolását, illetve állagának megóvását szolgálta. Erről korábban csak a történelmi feljegyzésekből lehetett tudni, nem állt rendelkezésre belőle egyetlen példány sem.

A kínai központi televízióban Sen Mao-seng a hsziani régészeti kutatócsoport vezetője arról beszélt: feltételezik, hogy nem csak a Csin-dinasztiát, de a hadviselő államok időszakát (Kr.e. 475-221) is egyaránt fejlett fegyvergyártás, tárolás és szállítás jellemezte. Sen úgy vélte az eddigi előkerült legépebb íj és különösen annak tároló eszköze jelentős lelet az agyaghadsereggel foglakozó kutatásban, és a Csin-dinasztia hadseregének kutatásában.

A kínai agyagsereget 1974-ben fedezték fel az északnyugat-kínai Hsziantól 35 kilométerre keletre, a Sárga- és a Vej folyó találkozásánál kutat ásó parasztok. A mauzóleumot Kínában később védett nemzeti kulturális örökségnek minősítették és az UNESCO világörökség listájára is felkerült.

A jelenlegi becslések szerint a három nagy egységre tagolódó árok- és gödörrendszerben körülbelül 8000 katona, 130 harci szekér 520 lóval, valamint 150 lovas található - többségük még mindig a föld alatt van.

A többek közt mérgező higanyárokkal őrzött sírhely központi, a túlvilági életben hívő császár földi maradványait őrző sírkamráját eddig még nem merték megbolygatni attól tartva, hogy a jelenlegi feltárási módszerekkel kárt tehetnek az ott rejtőző egyedülálló művészeti emlékekben.

Rovatok