Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták a titokzatos törpebolygó Északi-sarkát

2015. április 17., péntek 00:57

A NASA Dawn nevű űrszondája egy hónapnyi orbitális pályán keringés után elhagyta a Ceres sötét oldalát, és egyre jobb minőségű fotókat készítve a felszínről megtalálta törpebolygó egyfolytában világos Északi-sarkát, írja  a NASA a hivatalos honlapján. Ezzel a kutatók egy kicsivel közelebb kerültek a hetek óta találgatott, fura fényes foltok titkához is.

A Dawn űrszonda 5 milliárd kilométer után érkezett meg a törpebolygóhoz, 16 hónapon át fog körözni a Ceres körül. Már januárban olyan felvételeket készített, amelyeken kráterek körvonalai voltak kivehetők a törpebolygó felszínén. Februárban a kutatók az egyik kráterben több, nagyon fényes foltot fedeztek fel. Ezek a eltételezésük szerint egy felszín alatti, fagyott óceán részei, amik aszteroidák vagy üstökösök becsapódása nyomán kerülhettek a felszínre.

De mik is azok a törpebolygók?

Élő kövületnek számítanak a bolygók kialakulásának 4,6 milliárd évvel ezelőtti idejéből. A földből sarjadó növényi élet római istennőjéről elnevezett Cerest 1801-ben fedezték fel, ez a Naprendszerünk legkisebb törpebolygója, és az egyetlen, amely a Mars és a Jupiter pályája közötti kisbolygóövben helyezkedik el. A 970 kilométer átmérőjű törpebolygó messze a legnagyobb és legnehezebb test az aszteroidaövben. Felszínét a feltételezések szerint vízjég és különböző hidratált ásványok, például karbonátok és agyagfélék keveréke alkotja, egyes vélemények szerint a külső burok alatt óceán rejtőzhet.

Rovatok