A walesi határtól nem messze fekvő angol katedrálisban érdekes leleteket találták a régészek, melyekből a 13. századi lovagi játékok brutalitására következtethetünk.Egy középkori bajvívó játékon megölt férfi maradványai új fényt vetnek a küzdelem lefolyására, és azokra az erőszakos módszerekre, harci technikákra, amelyek e játékokat jellemezték.
A walesi határtól 26 kilométerre fekvő Hereford város katedrálisának 12–13. század fordulóján épített egyes épületrészei közelében feltárt csontvázon a lovagok formában tartására szolgáló játékokon szerzett komoly sérüléseket találtak. Az Egyesült Királyság területén ehhez hasonló lelet korábban nem került elő.
A herefordi katedrális által megbízott régészeti tanácsadó szolgálat, a Headland Archeology által felügyelt munkálatok során egy erős testalkatú, körülbelül 178 centiméter magas személy sírját tárták fel. A korabeli férfiak átlagmagasságához viszonyítva tehát megtermettnek számított, a felső öt százalékába tartozott. A fogak vizsgálatából az is kiderült, hogy valószínűleg nem Angliából, hanem Normandiából származott és ott is nevelkedett.
Az elszenvedett sérülések között egy már összeforrott jobb lapockacsonttörést, egy már szintén gyógyult, komoly lábszárcsonttörést és összesen legalább kilenc bordatörést diagnosztizáltak a szakemberek – utóbbi két vagy több különböző időpontban történt. Könnyen lehet, hogy a legutolsó alkalommal olyan sérülések érték az áldozatot, amelyek a halálához vezettek. A felfedezés alátámasztja azt a közkeletű vélekedést, hogy a lovagi tornák igencsak erőszakos, durva összecsapások voltak. Mi több, arra is szolgáltak, hogy békeidőben felkészítsék a lovagokat a hadviselés művészetére.
Angliában az első bajvívó játékokat 1100 körül rendezték meg. A 11. század második felében egyre többször alkalmazták a nehéz páncélzatú, lándzsával felfegyverzett lovagok támadóalakzatait, akiket emiatt komoly gyakorlatozásra fogtak, hogy átütőbb legyen ez a technika. Ettől az időszaktól kezdve egészen a 14. század közepéig – amikor egy egy elleni küzdelemmé kezdtek átalakulni – a középkori angol lovagi tornák több kilométer sugarú körben megrendezett álcsaták voltak. Több tucat, esetenként több száz férfi esett egymásnak lándzsákkal, kardokkal és buzogányokkal. A lovagok hadakozással eltöltött idejének – és az így szerzett sérüléseknek – a döntő többségéért a lovagi tornákat, és nem a hadjáratokat illeti a dicsőség.
A veszteségek és a súlyosabb sérülések elkerülésére gyakran tompa fegyvereket vetettek be. A herefordi lovag tucatnyi csonttörése közül egyiknek sem éles penge vagy nyíl volt az oka.
A csontvázból az illető halálának és eltemetésének körülményeire is több következtetést le lehet vonni. Néhány, csak részben begyógyult sérülésből kiderül, hogy néhány héttel a torna után érhette a halál, valamikor az 1194 és 1235 közötti években. Halálának időpontjában legalább 45 éves volt. Elképzelhető, hogy a Herefordtól mintegy 56 kilométerre található chepstow-i várban 1227-ben rendezett nevezetes eseményen történtek tettek pontot az életére. A bajvívó játékon a források szerint legalább nyolc angol gróf – köztük Hereford grófja – is a résztvevők között volt.
Sokat elárul az elhunyt lovag rangjáról sírjának elhelyezkedése is: bár a katedrális temetőjében és nem magán az épületen belül helyezték örök nyugalomra, a templom legtekintélyesebb, keleti részéhez, a főoltárhoz közel temették el.
Juliet Barker történész, a lovagi tornák szakértője így nyilatkozott a BBC History magazinnak: „Igencsak érdekes tény, hogy hol és miként temették el a lovagot. Hivatalosan az egyház erősen ellenezte a lovagi tornákat. Az 1130-as évektől pápai ediktum rendelkezett arról, hogy a játékokon elhunyt személyeket nem lehet megszentelt földbe temetni. Ezt a szabályt azonban gyakran figyelmen kívül hagyták vagy igyekeztek megkerülni – nagyon valószínű, hogy az épületen kívül, azonban az oltár közvetlen közelében történt elhantolás egyfajta kompromisszum volt, amely a magas rangú, befolyásos személyiség iránti tiszteletet fejezhette ki.”