Lukács Bélát, a neves pénzügyi szakembert és volt kereskedelmi minisztert az 1900-as párizsi világkiállítással összefüggésben vádolták meg. Felesége figyelmetlenségének köszönhető, hogy öngyilkos lett.
Kitüntetett figyelem övezte hazánkban az 1900-as párizsi világkiállítást. Magyarország korábban is szerepelt az 1851-től megrendezett seregszemléken, ám a századfordulóig csak a Habsburg Birodalom részeként, majd társországaként volt jelen, ekkor viszont hivatalosan önálló országként állított ki.
A magyar részvétel koordinálását kormánybiztosként arra a Lukács Bélára bízták, aki kereskedelmi miniszterként a Városligetben megrendezett 1896-os Ezredévi Kiállítás fő szervezője volt – igaz, a megnyitó idején már nem volt a posztján, mivel a Wekerle-kormány 1895-ös bukásával ő is lemondásra kényszerült.
Lukács korábbi pozícióit sem valakinek a valakijeként vagy politikai játszmák eredményeként szerezte, az 1847-es születésű, korán árvaságra jutott, majd jogot végzett fiatalember előbb íróként, újságíróként tevékenykedett, majd állást kapott a Kerkapoly Károly vezette pénzügyminisztériumban, ahol gyorsan felhívta magára főnöke figyelmét hozzáértésével, szorgalmával.
A már az ország egyik legismertebb pénzügyi szakértőjének számító Lukácsot Baross Gábor az államvasutak igazgatójává nevezte ki 1886-ban, és az új területen sem vallott szégyent. Ő dolgozta ki a híres zónarendszert, ezzel olcsóbbá és vonzóbbá tette a személy- és árufuvarozást. Irányítása alatt gazdaságosabbá vált a hihetetlen pénzekből kiépült hazai vasúthálózat, és sokat tett a pontosság javításáért is.
Nem csoda, hogy Baross halála után ő kapta meg a kereskedelmi miniszteri tárcát, ahol többek közt a Magyar Folyam és Tengerhajózási Rt. megalapítása fűződik nevéhez, így a vasút népszerűsítése mellett a hazai hajózás fellendítését is elősegítette.
A párizsi világkiállítás sikeresen zárult Magyarország számára. A magyar pavilon tömegeket vonzott, a kiállítók pedig 161 nagydíjat és 264 aranyérmet szereztek, ezzel igen előkelő helyen végeztek a nemzetek „versengésében”. Persze Lukács áldozatos munkája mellett ebben komoly szerepe volt annak, hogy ekkoriban az ország mind technikai, mind kulturális szempontból a világ élvonalába tartozott.
Magyarországot például Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly és Déri Miksa egyfázisú motorja, a világ első karburátora, Bánki-Csonka porlasztója, Eötvös Loránd torziós ingája és Jedlik Ányos világelső dinamója, a művészeket pedig többek között olyan nevek képviselték, mint Fadrusz János vagy Ferenczy Károly.
A siker ellenére a kiállítás lezárulása után a korrupció gyanújának árnya vetült a szervezőkre, elsősorban személyesen Lukácsra. Az újságokban megjelent feltételezések szerint a pavilon beszállítói megvesztegették kormánybiztost, aki így szerződéseikből „kifelejtette a késedelemre vonatkozó büntetést”. Azzal is megvádolták, hogy a pavilon bontásából származó anyagokat saját zsebre dolgozva árvereztette el Párizsban.
A teljesen kimerült, az idegösszeomlás szélén táncoló Lukács szanatóriumba vonult. A karácsonyi ünnepeket családja körében töltötte, de hangulata nem javult. Közben lezárult a kereskedelmi minisztériumban indított vizsgálat, amely „kisebb költségtúllépésen” kívül nem talált súlyosabb visszaélésékre mutató jeleket.
A megvádolt biztos felesége azonban az erről szóló levelet tartalma ismerete nélkül nem továbbította férjének, hogy az ne izgassa fel magát az ügy újabb fordulataival. Lukács Béla 1901. január 7-én sétálni indult a Duna-partra, majd a Ferenc József hídról a jeges vízbe vetette magát.