Az ókori Távol-Keletről származó játék Európába feltehetően valamikor a kora középkorban jutott el, szélesebb körben pedig a keresztes hadjáratok idején, a Szentföldön az arab szokásokat – köztük a sakkozást – megismerő és részben átvevő lovagok közvetítésével terjedt el. Ekkoriban még főként főurak és királyok időtöltésének számított, a közrendűek csak évszázadokkal később kezdtek el tömegesen hódolni a játék élvezetének.

A Magyar Királyságba is a keresztesek korában, II. András idején jutott el a sakk. Egyes források szerint a király Jolánta nevű lánya is ügyes sakkozónak számított, ő a férjétől, Aragóniai Jakabtól tanulta a játékot. Ennél kézzelfoghatóbb bizonyíték van arra, hogy Károly Róbert király – vagy udvartartásának néhány tagja legalábbis – ismerte és szerette a sakkot, hiszen az Anjou uralkodó cseh kollégájának egy díszes készletet adott ajándékba.

Később már egyre többen szentelték magukat a sakkozás szenvedélyének, a nemzeti nagyságok közül többek között Hunyadi János, Benyovszky Móric, Széchenyi István vagy éppen Deák Ferenc is sokat tologatta a bábukat.