A legtöbb feltalálóra hálával, vagy legalábbis tisztelettel emlékszik vissza az emberiség. Az 1873-ban született Carl C. Magee-re ez nem igazán áll – sőt ha van igazság a népi szólásmondásokban, akkor az eredetileg újságszerkesztőként és ügyvédként dolgozó Magee ma is állandóan forog a sírjában.
Magee 1927-ben költözött az Egyesült Államok középső részén található Oklahoma állam fővárosába, Oklahoma Citybe. A városban lapot alapító Magee belefolyt Oklahoma ügyes-bajos dolgaiba is, így eshetett meg, hogy az ő véleményét is felkérték egy az 1930-as évek elejére egyre súlyosabbá váló probléma megoldásának ügyében. A személyautók számának növekedésével a belváros utcáin mindennaposak voltak a forgalmi dugók, ráadásul parkolóhelyből sem volt elég.
Mivel a parkolás ingyenes volt, sok autó napokig állt egy helyben, miközben azok reménytelen keringésre kényszerültek, akik mondjuk egy üzletbe szerettek volna csak beugrani. Mivel a helyzetet már sok bolttulajdonos a pénztárcáján is érezte, muszáj volt valamit tenni. Magee ötlete az volt, hogy fizetőssé tegye a parkolást, mégpedig egy aprópénzzel működő, időt mérő automatával.
Ugyan 1935-ben ehhez már nem kellett technikai bravúr, azért egy az időjárás viszontagságait, az esetleges rongálásokat bíró, megbízhatóan működő szerkezet elkészítése nem volt magától értetődő feladata. Magee pályázatot írt ki a tervezésre, majd 80 éve, 1935. május 13-án szabadalmaztatta az első parkolóórát.
Júliusban aztán már élesben is bevetették az „autósok rémét”, egy óra parkolásért egy ötcentest kellett az automatákba dobni, ezután felcsapódott a fizetést jelző kis vörös jelző – ha ezt nem látták az utcákat járó ellenőrök, már büntettek is. Természetesen sokan jogtalannak minősítették az adószedés ilyen formáját, de a kezdeményezés minden szempontból sikeresnek bizonyult, az 1940-es évek elejére már 140 ezer parkolóóra díszelgett az Egyesült Államok nagyvárosainak utcáin.