A mai Palmüra egy csupasz hegyekkel és kietlen síkságokkal körülvett romváros, a körülötte lévő oázis miatt azonban kétezer-ötszáz évig az egyik legfontosabb karavánállomásnak számított. Mint az egész Közel-Kelet, úgy Palmüra nevezetes romjai is több évezred civilizációs keveredésének nyomait hordozzák. „Tadmor” néven először időszámításunk előtti II. évezredben tűnik fel asszír ékírásos táblákon, neve vagy a „datolya” vagy a „pálmafa” ősi nevére megy vissza. Az oázis az Eufrátesz és a Földközi-tenger között félúton fekszik, ezért a Mezopotámiából Fönícia felé tartó kereskedelmi úton itt állhattak meg a karavánok.

Virágkora a hellenisztikus korban kezdődik, ekkorra vált Palmüra virágzó kereskedővárossá, ahol baktriai, pártus, görög, arámi kereskedők találkoztak Eurázsia minden szegletéből érkező áruikat a jádétól és ritka fűszereken át a szexrabszolgákig és olívaolajig. A legfontosabb keleti árucikknek természetesen a selyem számított: miután Kína a Han dinasztia közép-ázsiai terjeszkedésének köszönhetően létrejött a Selyemút, Palmüra vált a szállítmányok egyik nyugati átrakodóállomásává. 

Bár a korai császárkorban a várost az Eufráteszig húzódó területekkel együtt bekebelezte a Római birodalom, itt nem épült ki az a közigazgatás és infrastruktúra, ami a romanizált világból – így Pannóniából – is annyira ismert.

Valerianus császárnak a perzsa Szasszanidáktól elszenvedett megsemmisítő vereségét követően Palmüra lényegében önálló királysággá, majd mini-birodalommá vált. Sőt, a történelem kevés női uralkodóinak egyikének, Zénobia vezetésével néhány évre Anatóliától Szudánig az egész római Keletet uralma alá hajtotta. 273-ban azonban Aurelianus (az a császár, aki a nevezetes falat húzta Róma köré) bevette, majd földdel egyenlővé tette a várost. A menekülő Zénobiát a rómaiak elfogták, és odahaza diadalmenetben tették közszemlére legendás szépségét. Az egykori császárnő a történetírók szerint tisztes matrónaként házi őrizetben halt meg Itáliában.

Ez a birodalmi epizód 1948, a független Szíria megteremtése után vált igazán fontossá, amikor is Palmürát a világi nacionalista Ba'ath párt

a függetlenség és nemzeti nagyság szimbólumává emelte.

Elvesztése ezért is óriási csapás az Aszad-rezsimnek. Tudjuk, milyen tökéletlenek a történelmi párhuzamok, de nagyjából olyan, mint ha mi, magyarok elvesztenénk Ópusztaszert, vagy Székesfehérvárt, a királyok koronázóvárosát.

Palmüra politikai hanyatlása után a keletrómai, majd az iszlám fennhatóság alatt is a Mediterráneum és a Kelet közti kereskedelmi – és ami ezzel szükségszerűen együtt jár: vallási-kulturális – kapcsolatok fontos láncszemének számított egészen a Selyemút XV. századi hanyatlásáig.

Régészeti emlékei a mezopotámiai és arámi istenektől kezdve a görög és római kultuszokon át a kereszténységig átfogják az egész preiszlám korszakot, márpedig a vallási és kulturális sokszínűségre emlékeztető „bálványok” azok, melyek a leginkább szokták csípni a fanatikusok szemét. Hiszen ahogy arról már régebben is írtam,