A Tuileriák 1792. augusztus 10-i ostroma, majd a király hatalmának felfüggesztése, illetve a köztársaság egy hónappal későbbi kikiáltása végleg lezárt egy korszakot a francia történelemben és a francia forradalom is új szakaszához ért. XVI. Lajos ekkor már a Temple börtönének foglya volt, de a Konvent radikális, „hegypárti” képviselőinek ez nem volt eléggé végleges megoldás. „A magam részéről nem látok középutat: ennek az embernek uralkodni vagy meghalni kell” – jelentette ki például Saint-Just.

Nem volt azonban egyértelmű, hogy ki és milyen alapon ítélkezhet az egykori uralkodó felett, akinek a sérthetetlenségét – néhány külön meghatározott esetet leszámítva – az 1791-es alkotmány is garantálta. Hosszas vita után XVI. Lajos – már nem királyként, hanem „Louis Capet” polgárként emlegetve – ügyét végül 1792 decemberében maga a bírósággá alakult Konvent tárgyalta.

Az ügyvéd szúrta el?

Lajos védelmét egy négyfős ügyvédcsapat élén Raymond de Sèze látta el. Miután december 11-én Bertrand Barère ismertette a teljes képtelenségeket is tartalmazó 33 vádpontot, december 26-án a védelem kapott szót. Egyesek szerint de Sèze briliánsan zúzta porrá a vádpontokat, mások szerint viszont meglehetősen halovány kísérletet tett csak a király megmentésére.

Az a furcsa helyzet, hogy bizonyos szempontból mindenkinek igaza van. A fennmaradt periratok alapján nagyon úgy látszik, de Sèze jogi szempontból kifogástalanul dolgozott. A védelmet főként arra építette fel, hogy kétségbe vonta a bíróság illetékességét, miközben azt állította, hogy jogtalan volt a sérthetetlenség felfüggesztése, a vádpontokról pedig bebizonyította, hogy azok „elkövetésük” idején nem is számítottak bűncselekménynek. A paragrafusok értelmében igaza is volt, de nem vette figyelembe, hogy a király pere alapvetően nem jogi, hanem politikai ügynek számított.

Jogi nonszensz

Védőbeszédének végén ugyan felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy ők maguk is a történelem ítélőszéke előtt állnak – „Polgárok! Gondoljanak arra, hogyan ítélik meg majd az önök döntését, és hogy a vádlott ügyében hozott ítéletüket az évszázadok ítélik majd meg” –, valószínűleg azonban ennél jóval erőteljesebb, az érzelmekre ható szónoki teljesítményre lett volna szükség. A képviselők többsége nem foglalkozott a jogi részletekkel, egyhangúan szavaztak a király bűnösségére, majd január 16-án 387:334 arányban XVI. Lajos kivégzésére. A védők egyike volt Chrétien-Guillaume de Malesherbes, a híres felvilágosult jogtudós, akinek önkéntes felajánlkozását a feladatra XVI. Lajos ekképpen köszönte meg: „Az Ön nagylelkűségét még értékesebbé teszi az a tény, hogy kockára teszi életét, bár az enyémet nem fogja tudni megmenteni.”

Capet Lajost 1793. január 23-án fejezték le, a jogszabályokat figyelmen kívül hagyó eljárás veszélyes precedenst teremtett, és a jakobinusok hamarosan ki is használták ellenfeleikkel szemben, hogy a politikai érvelés adott esetben teljesen felülírhatja a törvények által megszabott kereteket. A forradalmi terror ismét fellángolt.