„Hajnali 4-kor jelzett az elektromos határzár. Az ügyeletes tiszt razzia riadót rendelt el, és kivezényelt egy teljes határőr szakaszt a vasfüggönyhöz. Megállapították, hogy tiltott határátlépés történt: a drótkerítésen ruhanyomok vannak. A személy a vasfüggönyt átmászva kívánt kijutni Nyugatra.”

A most az Indafilmen megnézhető Határesemények kivizsgálása és Határőr őrs tevékenysége című filmek kifejezetten oktatási céllal készültek, a rendvédelmisek bikkfanyelven előadott szakmai kommentárjait időnként szolid jazz, máskor drámai aláfestő zene kíséri. Tiltott határsértés tényállása, ok-okozati összefüggések, egyértelmű megállapítást nyert, politikai tiszt által vezetett vizsgálóbizottság, és ezekhez hasonló kategóriák játsszák a főszerepet, miközben mindent rögzít az Erika írógép.

A hetvenes években az osztrák-magyar határral párhuzamosan futó vasfüggöny feladatát a szovjet gyártmányú SZ-100 típusú elektromos jelzőrendszer látta el. A korábbi aknazárat néhány évvel a filmek elkészülte előtt szedték fel, és telepítették helyette az elektromos feszültség alatt lévő kettős drótkerítést.

Egy korabeli határőr Tiborunál publikált visszaemlékezése szerint nagyon büszkék voltak rá a szovjetek és a magyar szervek is:

fegyverbarátaink a tapasztalataik átadásával nagymértékben megkönnyítették és gyorsabbá tették a korszerű, humánus és etikai elveknek megfelelő határvédelmi műszaki rendszer kiépítését

— idézi fel az írását Kelempájszként jegyző szerző a korabeli hivatalos szöveget.

A valóságban azonban a magyar határőrizeti szerveknek fokozatosan az agyára ment a rengeteg problémát okozó szisztéma. A gyengeárammal, 15 voltos, nagyjából másodpercenkénti impulzusokkal dolgozó vasfüggöny vadakra, rászálló madarakra is folyamatosan bejelzett, a riadók zöme ezért vakriasztás volt.

A disszidensek akkoriban sokat adtak volna azokért az információért, amiket a filmekben elmondanak: például, hogy zivatarban ki kellett kapcsolni a rendszert. Mennydörgés idején ezért kirendelték a járőröket, akik a visszaemlékezések szerint egyébként is óriási káromkodásokkal fogadták, ha megszólalt a kibírhatatlan, állítólag Pannónia motorok dudájához hasonló hangú riasztó, a „Kakukk”.

A gyorsan avuló technika sajátos értelmet ad a filmben elhangzó mondatnak, mely szerint „a jelzőrendszer minden kiváló tulajdonsága mellett a határőrizet végrehajtásában a döntő szerep az élő erőknek jut”. Ha sikerült a disszidálás (hivatalos megfogalmazásban: büntetlen határsértés), az nagyon komoly problémát jelenthetett az adott szektorért felelős határőröknek, de a parancsnokuknak is.

Az egyik film, a Határesemények kivizsgálása is egy ilyen (fiktív) eset feltárását mutatja be. Büntetési tételről nincs benne szó, de egyébként lehet tudni olyan felelősségre vont határőrökről, akik az elmulasztott járőrözés után másfél év futkosót kaptak.

A szökéssel próbálkozók a filmek szerint változatos technikákkal — úgy is mint átmászás, létra, aláásás — próbálkoztak. A szovjet vasfüggönnyel és szállításokkal a nyolcvanas évekre aztán már annyi lett a technikai probléma, hogy a drótcseréhez szükséges rozsdamentes drótot kénytelenek voltak nyugati importból, kemény valutáért beszerezni.

A határőrség a nehézségek miatt végül is maga járt élen a vasfüggöny lebontásának kezdeményezésében. A Rákosi-féle Déli Védelmi Rendszer ötvenes évekbeli teljes kudarca után a keletet nyugattól elzáró rendszer sem bizonyult a remélt időkig életképesnek. A migránsok bejutását — elképzelhető, hogy elsősorban szimbolikusan, és csak aztán technikailag — megakadályozni akaró új kerítés a találgatások szerint NATO-drótból épülhet, könnyen lehet, hogy orosz tulajdonosú cég segítségével.

A Belügyminisztérium Filmstúdiója felvételeit az OSA Archívum bocsátotta az Index rendelkezésére.

Borítókép:  Eric Bouvet / Europress / Getty Images