Angolszász legenda, hogy az első világháborúban a franciák kiszámlázták a szövetségeseiknek az eredetileg általuk épített, majd más nemzetiségű csapatok által átvett harci állások használati díját. Spencer Jones, a Wolverhamptoni Egyetem hadtörténész professzora deríti ki, mi igaz a szóbeszédből.
A háború folyamán egyre inkább kivérzett, súlyos létszámproblémákkal küzdő francia hadsereg boldogan adott át mind nagyobb frontszakaszokat a brit, később amerikai csapatoknak. A leváltásra kijelölt francia katonák általában híresen rossz állapotban adták át állásaikat szövetségeseiknek: használhatatlan, szétdobált felszerelési tárgyak, szemétkupacok és temetetlen holttestek fogadták az újonnan érkezőket.
A francia lövészárkokat elfoglaló antant katonák így aztán nem túlzottan örültek, ha ilyen frontszakaszokra vezényelték őket, ugyanis heteket kellett eltölteniük azzal, hogy kijavítják az elhanyagolt állásokat és rendet tesznek, a brit és amerikai parancsnokok ugyanis nem tűrték, hogy ilyen állapotok uralkodjanak.
Ezek a kellemetlenségek aztán jó táptalajt biztosítottak a háborús időkben amúgy is virágzó fekete humornak. A temetetlen hullákra a katonák az "előző bérlőkként" utaltak, és hátrahagyott kifizetetlen tartozásaikon viccelődtek. Elterjedt volt az az egyébként alaptalan pletyka is, hogy a háborúskodáshoz nem értő franciák teleültetett virágládákkal szerették végigrakni a lövészárkok mellvédjeit, hogy kicsit otthonosabb hangulatot varázsoljanak a frontra.
A bérleti díj legendája is a katonahumorból ered. A brit és amerikai katonák ugyanis felháborítónak tartották, hogy milyen árakat számolnak fel nekik a frontvonal mögötti eltávozások idején a francia civilek, ezért – és a lövészárkok takarításának fárasztó munkája miatt – azt mondogatták, hogy biztos még azért a kiváltságért is fizetniük kell majd, hogy tarthatták a franciák állásait.
Mindenesetre a szóbeszéd annyira általánossá vált, hogy a francia főparancsnokság 1918. december 16-án, a The New York Timesban megjelent közleményben is cáfolta, hogy bérleti díjat számítanának fel a lövészárkok után. Azt viszont elismerték, hogy a hadseregek által a hátországban okozott károkért – például a tönkretett termésért – bizony kártérítést kell fizetni az érintett civileknek, de ez ugyanúgy érvényes volt a francia, mint a más országokból érkezett haderőkre.