Az őskori építmény közelében felszínre hozott gazdag tárgyi leletek arra késztetik a szakértőket, hogy új hipotézist állítsanak fel azzal kapcsolatban, miért vált ilyen jelentős kultikus hellyé Stonehenge.
A világ egyik leghíresebb őskori építménye, mégis alig-alig tudunk biztosat Stonehenge építésének körülményeiről és annak funkciójáról. Ám nemrégiben olyan nagy mennyiségű, kiemelt jelentőségű tárgyi leletre bukkantak a szakemberek, melyek új fényt vetnek arra, hogy az építését megelőző időszakban mire használták a wiltshire-i vidéket, következésképp miért tulajdonítottak olyan fontosságot a helynek kőkorszaki őseink.
Az elmúlt öt év során két különálló régészeti lelőhelyről kerültek elő leletek a nagyjából az i. e. 8 ezertől 4500-ig terjedő időszakból (magát a megalitikus építményt i. e. 3 ezer után, több fázisban építették). Egy mindössze 23 négyzetmétert felölelő területen a régészek 35 ezer pattintott kőeszközt és 2500 darab állati eredetű csonttöredéket ástak ki. Már csak azért is jelentős ez a felfedezés, mert a híres újkőkori építmény közelében a tudósok mindeddig igen gyér bizonyítékokat találtak arra, hogy a területet a középső kőkorszak idején is lakták.
A feltárás vezetője, a Buckinghami Egyetem archeológusa, David Jacques szerint „a mezolitikumból származó tárgyak ritkák, mint a fehér holló; Stonehenge közvetlen szomszédságában pedig még különlegesebbnek számítanak. A terület középső kőkori használata hosszabb időszakon át tartott, mint Európa más vidékein, ami újabb kérdéseket vet fel: nem utolsósorban azt, hogy milyen kapcsolatban lehet ez a tény későbbi, újkőkori rituális jelentőségével. Más szóval: talán épp ezek a leletek fogják elárulni Stonehenge kialakulásának háttértörténetét?”
A Stonehenge-től alig 2,4 kilométer távolságra levő Blick Meadben – az említett lelőhelyek közül az elsőben – egyebek mellett palából készült nyílhegyet hoztak a felszínre, ami már csak azért is különös, mivel a környéken sehol sem található pala. Tetejébe a nyílhegy ugyan nyugatról, talán Walesből vetődött erre a tájékra, ám kialakításának stílusa alapján inkább a mai délkelet-angliai Hampshire és Sussex vidékéhez köthető. Első látásra ez zavaró tényezőnek tűnik, ám az ásatás vezetője szerint ez a helyszín egyik lehetséges funkciójához irányít bennünket: „Egyfajta ’pillanatfelvételnek’ foghatjuk fel ezt tárgyat a különböző helyekről érkező népek találkozásának, az eszmék keveredésének helyéről és idejéről: a nyugat tartott itt kézfogót a kelettel. A többi lelettel együtt meggyőződésünk szerint ez is azt támasztja alá, hogy igen távolról érkeztek ide a különböző törzsek, népcsoportok vadászni, lakmározni és rituális tevékenységüket elvégezni az i. e. 9. és 5. évezred között.”
A Durhami Egyetem szakértői által végzett csontanalízis a helyszín egy másik funkciójára mutathat rá. A csontok több mint fele az akár 800-1000 kilogramm testtömeget is elérő őstuloktól származik. Ilyen nagy mennyiségű állat elejtéséhez több közösségnek össze kellett fognia, és a csorda húsa több száz embernek is elég volt.
„Igencsak meglepő az a fejlemény, hogy az őstulok egy jelentős populációja Stonehenge környékén élt, a tudósok ugyanis eddig nem tudták hová tenni a tényt, hogy miért volt ilyen kevés erdő a területen a mezolitikum idején, illetve később. Az őstulkok azonban köztudomásúlag a természet ’porszívói’, erre a kérdésre tehát ez az egyik lehetséges válasz. Ebből arra következtetünk, hogy a környék az őstulkok szent vadászterülete volt hosszú időn át, mielőtt a mezolitikus kőépítményt létrehozták volna.”
Az ásatások során cölöplyukakra, gödrökre és tűzrakó helyekre is rábukkantak egy az i. e. 4336 és 4246 közötti korszakból származó lelőhelyen. A feltételezések szerint mindez egy ház maradványaira utal: a legrégebbi épületére Stonehenge közelében. „Ez az építmény azt jelzi, hogy nem pusztán úticélként érkeztek ide az emberek, hanem legalább az év egy szakaszában itt is éltek – állítja Jacques. – Éppen az ehhez hasonló feltételek vezettek a ’neolitikus forradalomhoz’, a vadászó-gyűjtögető és a letelepedett életmód közötti átmenethez. Lehet, hogy itt, Stonehenge mellett értek össze a szálak, és a két életforma itt fedte át egymást egy meghatározó időszakon keresztül.”
Szintén új fejlemény, hogy az Amesbury Down mellett az 1990-es években felfedezett, dúcnak ásott gödröt a Wessexi Archeológiai Intézet szakemberei immár a mezolitikum idejére datálják. Alaistar Barclay, az intézet munkatársa így nyilatkozott: „A gödröt eddig nem értékelték sokra, mivel viszony távol helyezkedik el a világörökségi területtől. Most azonban úgy tűnik, a Stonehenge-nél azonosított hasonló képződményeknél valamivel régebben keletkezett.”
Mindkét feltárás jelenleg is folyamatban van, az eredményekkel kapcsolatban a Buckinghami Egyetem szakértője derűlátónak mutatkozott: „Úgy gondoljuk, eddig csupán a jéghegy csúcsát láttuk, és Stonehenge létrejöttének okait illetően érik a paradigmaváltás.”