Felbecsülhetetlen értékű őskori művészet, több ezer év sértetlenség, pár évtized emberi bénázás, reménytelen küzdelem az enyészettel. 75 éve fedezték fel a Lascaux-barlangot.
Épp ma 75 éve, 1940. szeptember 12-én fedezték a hosszú évezredekre feledésbe merült Lascaux-barlangot, amely a franciaországi Vézère-völgyi festett barlangok egyike. Lascaux a világörökség része, egyben az Altamira-barlang mellett a legismertebb őskori kulturális emlékhely. A maga 250 méteres hosszával és 30 méteres mélységével viszonylag kicsinek számít, mégsem hiába szokták az őstörténet Sixtus-kápolnájának becézni: a falain szinte nem találni olyan foltot, ahova ne rajzoltak vagy véstek volna valamit, majdnem kétezer alak borítja be.
Az alkotások korát nehéz meghatározni, de a szénrajzok vizsgálatából arra következtettek a kutatók, hogy 15-17 ezer évesek lehetnek az ábrázolások, vagyis a felső-paleolitikumban készülhettek. Erre a korra szokás tenni az ember művészeti próbálkozásainak kezdetét, a leghíresebb ma ismert barlangrajzok és szobrok is ekkoriban készültek.
A Lascaux-i rajzok azért maradhattak meg ilyen kivételesen jó állapotban, mert a készítőik éppen olyan mészkőbarlangba tévedtek, amelynek a tetejét vízzáró kőzetréteg borította. A falak ezért nem vizesedtek át, így évezredekkel később is betekintést engednek őseink világába.
A falakat borító ábrázolások közül sok még így is elpusztult vagy kivehetetlenül elhalványult az újrafelfedezés előtt, de még így is a kor egyik leggazdagabb leletanyagát őrizte meg a barlang. A legtöbb képen állatok láthatók, de emberszerű figurák és absztrakt jelek is találhatók köztük. Nemcsak rajzok, hanem vésetek is megőrződtek, illetve a falak mellett fáklyák, festékanyagok, ételmaradékok, vésők, dárdák is fennmaradtak.
A barlang több teremből áll, a legfontosabb a Bikák terme, itt találhatók a leglátványosabb festmények. Az egyik bika több mint ötméteres, ez a valaha talált legnagyobb barlangi állatrajz. De találni még lovakat, tulkokat, szarvasokat, bölényeket, kecskéket, macskaféléket, és egy-egy medve, madár, orrszarvú és rénszarvas is feltűnik. Az egyik legérdekesebb rajz egy madárfejű embert ábrázol, akit épp ledönt a lábáról egy állat.
Több festmény a korhoz képest kifejezetten fejlett művészeti technikával készült. Az egyiken például két bölény hátsó lábai úgy keresztezik egymást, hogy az egyik állat közelebbinek tűnjön, vagyis érzékelhető legyen a térmélység a képen, de több kép próbálkozott a mozgás ábrázolásával is. Ez lehet az oka annak is, hogy elterjedt az anekdota, hogy Picasso is ellátogatott a barlangba, és annyira lenyűgözték az ősi festmények, hogy a modern művészet egyik atyja felkiáltott:
Semmi újat nem találtunk fel!
A történet szépséghibája, hogy valószínűleg teljesen alaptalan, de ennek ellenére jól jellemzi a Lascaux-i művek kulturális hatását.
A barlang funkciójára több elmélettel is előálltak a kutatók. Valószínűleg nem a vadászattal volt kapcsolatos, inkább szakrális helynek számított, ahol állatokat áldoztak fel. Az is arra utal, hogy nem a táplálékszerzés állt a középpontban, hogy a környéken akkoriban a rénszarvas volt a fő élelemforrás, márpedig abból csak egyetlen példány került fel a telerajzolt falakra.
Egy későbbi elmélet szerint azonban a rituális szerepen kívül a kor emberének csillagászati ismereteiről is árulkodnak a rajzok. Felfedezhető a képekben a Nagy Nyári Háromszögként ismert csillagalakzat, amelynek a három legfényesebb csillagát a rajzolók beépítették az ábrákba. De látható a Plejádok sematikus ábrája is egy nagy bikarajzban, ami azért is érdekes, mert ezeket a csillagokat ma éppen a Bika csillagkép részeiként ismerjük.
Ez az őskori világegyetem térképe
– mondta a barlangról Michael Rappenglueck, a Müncheni Egyetem kutatója.
Ha ilyen felbecsülhetetlen értékről van szó, nyilván úgy vigyáznak rá az illetékesek, mint a szemük fényére, nem? Nem éppen. Bár a barlang évezredekig gond nélkül megőrizte a rajzait, másfél évtizednyi turista elég volt ahhoz, hogy azok elkezdjenek tönkremenni.
Már az sem segített a konzerválásban, hogy a barlangot magánterületen találták, a tulajdonos pedig a bevétel reményében látogathatóvá alakította, és gyorsan meg is nyitotta az érdeklődők előtt. 1940-ben botlott bele négy helyi tinédzser, de 1948-tól már napi 1200 turista csodálhatta meg a rajzokat – az általuk kilélegzett szén-dioxid pedig már néhány év után láthatóan rongálni kezdte a barlangot. 1957-ben beépítettek egy légcserélő rendszert, 1960-ban mégis zuzmók jelentek meg a falakon, és mivel a problémát a felszerelt ózonszűrő berendezés sem oldotta meg, 1963-ban lezárták a barlangot a turisták elől.
A festményeket ezután helyreállították, és nekiláttak egy nyugodtan összeliheghető másolat építésének. Ez lett Lascaux II, amelyet 1983-ban nyitottak meg a legfontosabb alkotások reprodukcióival, 200 méterre az eredetitől. A duplázással azonban nem értek véget a megpróbáltatások, sőt csak az újabb évezred megérkezésével durvult el igazán a helyzet.
inkább kevesebb, mint több sikerrel. Marie-Anne Sire, a mentést koordináló szakember szerint Lascaux modern kori története ballépések sorozata. Az illetékesek folyamatosan félreértették a természet működését a barlangban, és minden megoldási kísérlettel újabb problémát idéztek elő.
Annak érdekében például, hogy a látogatók ne hordjanak be fertőzéseket, formaldehiddel fertőtlenítették a cipőjüket. Ez azonban hozzájárulhatott azoknak az organizmusoknak a kiirtásához, amelyek addig segíthettek a gomba távol tartásában. 2001-re aztán kicserélték a klímaberendezést, hogy elébe menjenek a további fertőzéseknek, de a legtöbb szakértő szerint ennek a rossz kivitelezése volt az egyik legfőbb oka annak, hogy egy agresszív és különösen ellenálló gombafaj jelent meg a falakon (a rengeteg turista és a mesterséges megvilágítás mellett). A beszámolók szerint a fehér gomba úgy beborította a padlót, mintha havazott volna a barlangban.
Ezt még valamelyest sikerült visszaszorítani, de 2006-ban újabb gombák jelentek meg, ezúttal fekete foltokkal borítva be a falakat. Hiába estek neki megint nagy erőkkel a fertőzésnek, nem sikerült teljesen megszabadulni tőle, és szakértők szerint a sok ezer éves festmények egy része is javíthatatlanul megrongálódott.
A tudósok hosszú évek óta vitatkoznak, hogy mi lenne a helyes lépés, hogyan tudnák megmenteni a pótolhatatlan történelmi emlékhelyet. 2008-ban már a kutatók elől is elzárták a barlangot, jelenleg is csak havi pár napot tölthetnek bent a mentésen munkálkodó, de valójában tanácstalan szakemberek.