Számos mű dolgozta fel Kékszakáll történetét, hazánkban természetesen Bartók operája jut rögtön az eszünkbe róla. Az kevésbé ismert, hogy a történetek alapjául egy valós személy, bizonyos Gilles de Rais (más írásmóddal Gilles de Retz) szolgált. A feltehetően 1405-ben született nemes éppenséggel nem volt herceg, viszont végrehajtotta azt a bravúrt, hogy ünnepelt háborús hősből lett a kor leghíresebb perének iszonyattal emlegetett vádlottja.
Bretagne egyik leggazdagabb földbirtokosa volt, ifjú korában is kitűnt azzal a különcségével, hogy a hadi tudományok elsajátítása mellett tökéletesen megtanult latinul, filozófiai, teológiai és erkölcstani munkákat olvasgatott. Rendes főúri csemetéhez méltóan az udvarhoz került, majd harcolt is VII. Károly seregében az angolok ellen a százéves háború ütközeteiben. Méghozzá kitűnően, bátorsága (és kegyetlensége) messze földön híres volt, Jeanne d’Arc feltűnése után pedig az ő oldalán is harcolt, egyes források szerint a parasztlányból lett hadvezér személyes testőrségéhez tartozott.
Jeanne d’Arc 1431-es máglyahalála után Rais is lassan visszavonult a harctérről, 1434 körül végleg szögre akasztotta kardját. Először csak még egy gazdag főúrhoz mérten is extravagáns és különc életmódjával hívta fel magára a figyelmet: saját, díszes templomot építtetett, egy több mint 20 ezer soros misztériumjátékban dolgozta fel Orléans ostromának történetét, messze földről hozatott könyvekkel töltötte fel könyvtárát.
Amit az ezután történtekről tudunk, abban kibogozhatatlanul keverednek a valóság elemei a fantázia szüleményeivel. Biztosnak tűnik, hogy Rais érdeklődése az alkímia és az okkult tudományok felé fordult, a nagyhírű aranycsinálót, Francois Prelatit is meghívta kastélyába. Az is valószínű, hogy örökölt és összegyűjtött vagyonát gyors ütemben emésztették fel költséges hóbortjai, ezt pedig a kiterjedt família igencsak rossz szemmel nézte.
Arról viszont csak a Rais későbbi perében született vallomásokból tudunk, hogy a főúr eközben néhány bűntársával együtt borzalmas rémtetteket hajtott végre. Ha hihetünk ezeknek, Gilles de Rais az 1430-as évektől kezdve nemcsak különböző, magát a Sátánt is megidéző szeánszokban vett részt, de több száz gyereket, fiúkat és lányokat becstelenített meg, majd változatosan kegyetlen módokon végzett velük.
Jellemző egyébként, hogy bár a környék lakói régóta panaszolták gyermekeik a kastély környékén történt eltűnéseit, egészen addig senki nem foglalkozott a dologgal, amíg a főúr egy földvita kapcsán el nem rabolt egy papot. A nantes-i püspök rögtön vizsgálatot indított, amelynek során a rémségek is előkerültek, így aztán 575 éve, szeptember 12-én elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd 15-én le is tartóztatták.
A vádakat azért illő némi fenntartással kezelni. Lehet, hogy Rais tényleg megszállott őrültként mészárolt gyerekeket, de az is elképzelhető, hogy az eltékozolt vagyont féltő rokonok vagy a pletykára hajlamos, a különc főúrra gyanakodó helyiek hamisan vádolták meg. A tanúvallomások értékét csökkenti a kínvallatás gyakorlata – igaz, maga Rais is beismerte tetteit, pedig őt csak fenyegették kínvallatással. A lényeg mindenesetre az, hogy Gilles de Rais 1440 októberében az akasztófán végezte, testét azért biztos, ami biztos máglyára is vetették.
Alakja aztán Kékszakáll néven megmaradt a népi és irodalmi emlékezetben, időközben egy másik, hét feleségével végző sorozatgyilkossal összemosódva. Történetét Charles Perrault a 17. század végén vetette papírra, az ő rémséges meséje volt az alapja Balázs Béla Bartóknak írt szövegkönyvének.