Index Vakbarát Hírportál

Kínai fogak írhatják át a korai népvándorlás történetét

2015. október 15., csütörtök 15:55

Egy dél-kínai barlangban talált 47 emberi fogmaradvány írhatja át a modern ember Afrikából indult kiáramlásának és térnyerésének történetét – írja az MTI. A leletek azt sugallják, hogy a Homo sapiens az eddig véltnél sokkal korábban, még Európa meghódítása előtt érkezhetett meg Ázsiába.

A Hunan tartománybeli Fujen barlangban talált kövületek korát 80-120 ezer év közé becsülik a szakemberek, ami azt jelenti, hogy ezek az Afrikán kívül talált legkorábbi modern emberi maradványok: kétszer régebbiek az Európában eddig talált legkorábbi leleteknél. Ez arra utal, hogy fajunk 30-70 ezer évvel korábban érkezett meg Dél-Kínába, mint a Földközi-tenger keleti partjaira és Európába.

Egészen mostanáig a tudományos közösség döntő hányada úgy vélte, hogy a Homo sapiens 50 ezer évvel ezelőtt jelent meg Ázsiában

– mondta Vu Liu, a kínai tudományos akadémia paleoantropológusa.

A Homo sapiens nagyjából 200 ezer évvel ezelőtt tűnt fel Kelet-Afrikában és onnan terjedt szét a világban, ám ennek a korai elvándorlásnak a részletei máig homályosak. Maria Martinon-Torres, a University College London paleoantropológusa szerint az Afrikából indult kivándorlási hullámok egy része kudarccal végződött. Izraeli barlangokban talált fosszíliák például azt mutatják, hogy a modern emberek nagyjából 90 ezer évvel ezelőtt elérték ugyan Európa kapuját, de soha nem sikerült belépniük rajta.

Martinon-Torres szerint viszont Kína déli részére több tízezer évvel Európa meghódítása előtt érkezett meg az ember, feltehetőleg azért, mert Európát akkor még a mai ember rokona, a neandervölgyi ember populációi lakták és az éghajlat is igen zord volt.

Rovatok