Egy még angol viszonylatban is kissé hűvös nyári napon, 1862. július 4-én egy kis társaság csónaktúrára indult a Temze Oxfordot átszelő szakaszán, amelyet hagyományosan Isis-folyónak hívtak. A csónakban az Oxfordi Egyetem kancellárhelyettesének, Henry Liddelnek három, 13, 10, illetve 8 éves lánya ült, valamint a család két barátja, Charles Lutwidge Dodgson matematikus és Robinson Duckworth tisztelendő atya.

A lányok valószínűleg hamar unni kezdték a túrát, és kérlelni kezdték Dodgson bácsit, hogy meséljen nekik valamit. A matematikusnak semmilyen ismert mese nem jutott eszébe, ezért a középső lány, Alice nevét kölcsönvéve mesélni kezdett egy kíváncsi kislányról, aki maga is kissé unatkozik, ezért kalandok keresésére indul – majd egy furcsa, csodálatos országot talál egy nyúlüregbe bebújva. A csónaktúra hosszú volt, Dodgson pedig újabb és újabb részleteket rögtönzött a meséhez, ami teljesen lenyűgözte a lányokat, és a nap végén kérlelni kezdték, hogy írja le nekik a történetet. Szerencsére Dodgson nem valami kelekótya bölcsész volt, így nem intézte el a dolgot egy odafirkantott sztorival, hanem a következő kirándulás után – ahol Alice újabb kalandokat élt át – módszeresen látott munkához: utánaolvasott a történetben szereplő állatok természetrajzának, majd az elkészült fejezeteket más gyerekeken is tesztelte.

Viktória királynő kedvence

Közel három évig írta a mesét, de amikor kész lett, már úgy gondolta, érdemes lenne kiadni a történetet, amely ekkor még az Alice kalandjai a föld alatt munkacímet viselte. Az utolsó simítások után viszont már Alice kalandjai Csodaországban címen jelent meg 150 évvel ezelőtt, 1865. november 26-án a Macmillan kiadó gondozásában. Dodgson nem akarta, vagy nem merte saját neve alatt megjelentetni a mesét, ezért – matematikus mivoltát nem meghazudtolva – első két nevét latinra, majd visszafelé fordítva megalkotta a világhírűvé vált Lewis Carroll álnevet.

Az első kiadáshoz egy neves grafikus, az egyébként a Punch szatirikus magazin első számú politikai karikaturistájának számító John Tenniel, Dodgson barátja készített illusztrációkat a szerző saját rajzai után. Az első kritikák inkább Tenniel, mintsem az író érdemeit ismerték el, de a könyvet elkapkodták, és azóta is folyamatosan készülnek az utánnyomások, így másfél évszázada sem tűnt el a könyvesboltok polcairól. Alice kalandjaival az elsők között ismerkedett meg például Viktória királynő, vagy éppen az ifjú Oscar Wilde is, és a század végére a közben megjelent folytatással együtt az egyik legnépszerűbb mesekönyvnek számított a szigetországban. Összesen több mint 170 nyelvre fordították le, magyarul először Kosztolányi ferdítésében, Évike Tündérországban címmel jelent meg 1936-ban. A történet ismertségéhez persze hozzátettek a későbbi filmfeldolgozások is, leginkább Walt Disney 1951-es rajzfilmje, de ez mit sem von le Dodgson érdemeiből, aki egy meseíró kortársa szerint „a logikus és matematikus elme tökéletes, a gyerekek tiszta, felnőttességtől mentes szórakoztatására kitalált alkotásának” írta le a könyvet.