Az orvostudomány történetére visszatekintve elsősorban azok a véres történetek ötlenek az eszünkbe, amelyeket az érzéstelenítés feltalálása, illetve rendszeres alkalmazása előtt éltek át a megoperáltak. Egy új kutatás viszont megpróbálja feltérképezni az érem másik oldalát – miként éreztek a fájdalom okozásával kapcsolatban maguk a sebészek?

A Roehamptoni Egyetem docense, Michael Brown vezetésével folytatott kutatás keretében hivatalos feljegyzéseket és személyes dokumentumokat vizsgálnak át az orvostörténészek, hogy betekintést nyerjenek a műtéteket végző orvosok gondolataiba és érzéseibe, illetve a betegekkel való kapcsolatukba. A szakemberek célul tűzték ki azt is, hogy megvizsgálják a betegektől történő orvosi távolságtartás jelenségét, amelyet korábbi tanulmányok egyértelműnek tekintettek a gyógyítói hivatást gyakorlók körében.

A mai orvosoknak van mit tanulniuk

„A sebészek érzései egyértelműen a félelem és az együttérzés voltak – állítja Michael Brown, a 18–19. századi orvostörténet szakértője. – Keveseknek volt lehetőségük nagyobb lélegzetű operációk lefolytatására képesítésük megszerzése előtt, így általában idegesek voltak egy-egy beavatkozás előtt. Az általános felfogással ellentétben a sebészek közül jó néhányan nem távolodtak el érzelmileg, hanem éppen ellenkezőleg – legalábbis állításuk szerint –, mélyen együtt éreztek betegeikkel. Gyakran beszéltek a pácienseik érzelmi állapotának kezeléséről, arról a dilemmáról, hogy képesek-e elviselni a durva beavatkozást, valamint a fájdalomról, szenvedésről, amelyet megtapasztalnak.”

A londoni székhelyű egyetem tudománytörténésze azt is igyekszik megvizsgálni, hogy e sebészek tapasztalatai mit jelenthetnek az anesztéziát rutinszerűen alkalmazó 21. századi medicina számára. „Teljesen átalakította a sebészetet az az egyszerű tény, hogy a páciensek többnyire nincsenek maguknál a műtétek alatt, nem érzik a kés minden mozdulatát. Nem kívánom a sebészeket kioktatni, hogy legyenek együtt érzőbbek. Viszont hiszek abban, hogy az általunk végzett kutatás segíthet nekik abban, hogy másképpen tekintsenek az orvos-beteg kapcsolatra.”