Maud Gonne neve talán jobban ismert a költészet szerelmesei, mint a történelem iránt érdeklődök körében. Az 1866-ban született színésznő és politikai aktivista évtizedeken át harcolt szülőhazája függetlenségéért és a nők egyenjogúságáért, elsősorban mégis William Butler Yeats múzsájaként és szeretőjeként vált halhatatlanná.
Gonne úgy lett az ír szabadságért harcoló aktivista, hogy egy angol katonatiszt gyermekeként született – igaz, első éveit Írországban töltötte. Később Franciaországba költözött a család, ahol apja halála után Maud a nála 16 évvel idősebb, nacionalista politikus Lucien Millevoye szeretője lett. Millevoye szívből gyűlölte a briteket, és ő volt, aki az Írországba rendszeresen visszalátogató, az ország problémáit érzékelő Gonne-t meggyőzte arról, hogy a brit iga lerázása jelentheti a felemelkedés útját Írország számára.
Yeats-szel mégsem ír földön, hanem Londonban ismerkedtek meg, 1889 januárjában. A költő le volt nyűgözve: „fenséges, földöntúli… Hihetetlenül magas, bronzhajú, erős profillal és gyönyörű bőrrel, egy igazi fin-de-siècle szépség, a valkűri módon” – emlékezett vissza első benyomására. Egyik legismertebb, Ha megöregszel című versében pedig így szólította meg: „ S hogy szépséged s hulló mosolyodat / Hányan szerették, hány hű s ál-barát, / De változékony arcod bánatát / S zarándok-lelked egy szerette csak.” (Kardos László fordítása) Gonne ezen felül Yeats számos versének címzettje vagy tárgya, de több színdarabjának is ihletője volt, színésznőként többször eljátszotta a neki írt szerepeket.
A költő érzelmei viszonzásra is találtak, azonban házassági ajánlatait a nő következetesen visszautasította, részben azért, mert politikailag nem találta elég radikálisnak a férfit, részben figyelemre méltó művészeti éleslátásról téve tanúbizonyságot. Amikor Yeats arról panaszkodott, hogy nélküle boldogtalanságban éli életét, Maud közölte: „Ó dehogyis, boldog vagy, mert gyönyörű költészetet faragasz abból, amit a boldogtalanságodnak hívsz, és ez boldoggá tesz. A házasság oly unalmas ügy lenne. A költőknek nem szabadna megházasodniuk. A világnak meg kéne köszönnie nekem, hogy nem megyek hozzád.” Valahol talán igaza is volt.
Gonne azonban egy nagy titkot is őrzött Yeats elől: néhány héttel első találkozásuk előtt gyereke született Millevoye-tól, a fiú a Georges nevet kapta. Amikor a költő rájött a gyerek létezésére, Maud azt hazudta, hogy örökbe fogadta a kisfiút, aki azonban 1891-ben meghalt. Anyját teljesen összetörte a haláleset, hatására elkezdett érdeklődni a Yeats-et addig is komolyan foglalkoztató okkultizmus iránt, a reinkarnáció lehetőségéről kérdezgetve a szakértőket.
Nem tudjuk, milyen tanácsokat kapott, de a helyzet odáig fajult, hogy 1893-ban Gonne felvette a kapcsolatot Millevoye-jal – akivel a gyerek halála után végleg szakítottak –, és elhívta Georges síremlékéhez. Itt arra kérte a férfit, hogy a kis kriptába alászállva, a gyermek koporsója mellett szeretkezzen vele – abban reménykedett ugyanis, hogy az ily módon fogant gyerekben a szeretett Georges fog újjászületni.
Gonne reményei valóra válni látszottak, mivel teherbe esett, 1894 augusztusában meg is született második gyereke – egy kislány, aki az Iseult nevet kapta. Valószínűleg Gonne is úgy ítélte meg, hogy nem sikerült a bizarr szeánsz, ugyanis lányával egész életében távolságtartó, furcsa viszonyt ápolt, egy idő után nem is volt hajlandó lányának nevezni, ehelyett „kuzinnak”, „rokonnak” szólította.
Miután e csalódáson valamelyest túltette magát, Maud áttért a katolikus hitre és hozzáment John MacBride-hoz, akitől egy harmadik gyereke is született, Seán. Johnt brit katonák lőtték le az 1916-os húsvéti felkelés idején, Seán pedig az ír ügy nemzetközi hírű harcosa lett, egy időben az IRA vezérkari főnöke volt, majd ír parlamenti képviselő, sőt külügyminiszterként is szolgálta hazáját. A Nobel-békedíj és a Nemzetközi Lenin-békedíj kitüntetettje.
Maud Gonne 1953-ban halt meg. Végrendeletében kikötötte, hogy Georges babacipőivel a koporsójában temessék el.