A magyar szervezett bűnözés proletárforradalma az aranynapjait élő Rákóczi térről indult, a hajtépős placcharcok, a 70 százalékos leadó, a rendszerszintű markecolás környékéről, ahol még az volt az alap, hogy mindenki a maga nőjét futtatja. Az utcai prostitúcióban rendőrtől a betörőig, a III/III.-tól a szobáztató nyugdíjas néniig sokan keresték a számításukat, a pofonokkal, zsarolással, szép szavakkal ott fogott lányok az üzletben csak felcicomázott mellékszereplők voltak. Ők egyszerre súgtak a rendőröknek és a betörőknek - innen nőtt ki a hazai szervezett bűnözés.
Te tudod nagyon jól, hogy te itten nem működhetsz, ha én nem engedem meg. Mész oda vissza, ahonnan jöttél. Elmész a pamutgyárba dolgozni, havi 2000 forintért. Kezed-lábad kitöröm.
Ha ismerős a szöveg, hát csak azért, mert a K1-ből van, a nyolcvanas évek prostitúcióját bemutató dokumentumfilm meg rég folklorizálódott. Bár a rendező Dobray György a lányok kiszolgáltatottságát akarta megmutatni, annak idején sokan inkább pornópótlékot kerestek benne, aztán idővel a strici dumák bizonyultak a legidőtállóbbnak: kiderült, hogy kellő társadalmi távolságból a „méhedet ki fogom húzni” is már mekkora LOL.
A Bérkocsis utcában csíkos öltönyzakóban fegyelmező Tarzan a filmben sem titkolja, hogy nagyban játszik, éppen ötvenezret bukott kártyán, de egyébként is erre ment el a barátnője által megkeresett pénz. Ahogy a K1 és folytatása, a K2 nagyja, ez is valós sztori: Tarzan striciszempontból csodálatosan be tudta hülyíteni a lányokat, ösztönös tehetségét azonban mégsem tudta teljesen kihasználni: a pénzt a többi stricivel elkártyázta, így néhány előrelátóbb társával ellentétben nem jutott feljebb a ranglétrán.
A korabeli prostitúció működését egy fiatal kutató, Bezsenyi Tamás bűntörténész most rendőrségi iratok alapján rekonstruálja, de interjúkat is készít: kiöregedett kurvákon kívül például a fodrászok is sokat tudnak mesélni, hiszen a lányok nap mint nap hozzájuk jártak megcsináltatni a hajukat, és közben sok mindenről beszéltek.
Például arról, hogy – a nyolcvanas években járunk – a szokásos 200 forintos körökből naponta egy-két ezret keresnek. Ez a pesti utcai kurvákra értendő, a luxusprostitúció már egy másik világ volt, de a stricinek járó 50-70 százaléknyi „leadó” után a Rákóczi tériek is még mindig érezhették úgy, hogy pénzüknél vannak. Ekkoriban 5 ezer forint alatt volt a magyar átlagbér, úgyhogy ez önmagában és rövid távon valóban nem számított kevésnek - a legtöbb lány pedig abban a hitben élt, hogy ez csak átmeneti idő az életében: csak összeszed egy kis alaptőkét, aztán majd megházasodik. Ez a belépő taktika azonban szinte soha nem működött.
Nagyon sok lány szerelmes volt a stricijébe. Jó néhányan vidékről, Borsodból, Szolnok megyéből kerültek fel: mint az ma is jellemző, a stricik lementek, előadták a szépet, és a saját menőségükkel, szerelmi ígéretekkel vették rá őket, hogy álljanak prostituáltnak. Sokat gyorsan teherbe is ejtettek, a gyerek arra jó volt, hogy vele is zsarolhassák a nőket, még erősebb függőségben tartva őket. Gyakran erre sem volt szükség: saját családjuk adta el a lányokat, akik teljes kiszolgáltatottságukban se rendőrtől, se mástól nem remélhettek segítséget: legalábbis a rendőri jelentésekben az sincs nagyon benne, hogy a lányokat később is rendszeresen adták-vették, pedig a kurvákkal többféle kapcsolatban lévő rendőröknek erről is tudniuk kellett.
A lányok egyébként leginkább cukrászdába szerettek járni, külön kategóriába tartoztak azok a vendéglátóipari egységek, ahol a munkájuk miatt kellett ott lenniük. Ilyen hely volt egyebek mellett a Szamovár a Kálvária térnél, a Góbé étterem a Rákóczi úton, a Gong Presszó a Lenin körúton – ezeken a helyeken rendszeres volt a kuncsaftok begyűjtése és a pénz elosztása is.
A buliban értelemszerűen a vendéglátós is benne volt, de Bezsenyi értelmezésében egyébként is egy sokszereplős laza hálózatos együttműködésben működött a pesti prostitúció. A szobáztatás - lehetőleg az üzlet lefixálásához közeli, például a Baross utcából nyíló utcákban lévő – tanácsi lakásokban zajlott. Általában idősebb hölgyekkel beszélték meg, hogy jutalékért cserébe átadják a lakásukat napközben;
tessék többet járni piacra, vagy társastáncra
– idézi az egyik korabeli stricit a kutató.
„A Jancsi megkérdezte tőlem, hogy akarok-e jól élni és sok pénzt keresni. Én megkérdeztem, hogy hogyan. Ekkor azt mondta, hogy a Csuri majd megtanítja. Délután eljöttem a Csurival a Szamovár presszóba, ott üldögéltünk kb. két órán keresztül, majd a Csuri mondta, hogy kimegyünk a Kocsisorra. Néhány percig ott sétáltam a kocsisoron amikor megállt nekem egy férfi, aki fehér színű Lada kocsival jött, és azt közölte, hogy 600Ft-ért elvisz a lakására. A férfival a lakásán közösültem 600Ft-ért. Visszahozott engem a kocsisorra. Ezután én elmentem a Blaha L. térre és az aluljáróban találkoztam régi ismerőseimmel, így azokat meghívtam egy italra.
A Jani még az étterem előtt várt engem és megkérdezte, hogy mennyit kerestem. Én azt válaszoltam, hogy semmit. Ő erre arcul ütött, majd bevitt az étterembe. Én bent elmondtam neki, hogy kerestem 600Ft-ot, de elköltöttem. Ő erre azt válaszolta, hogy éhezik, és nincs pénze, én meg szóróm a pénzt. Én erre azt mondtam, hogy ha nem tetszik el is mehetek. Ő azt válaszolta, hogy elmehetek de meg fogom bánni.”
Az állandó mozgás miatt a bérházban általában mindenki tudott mindenről, ezért gyakran kellett új szobát találni, de mindenre volt megoldás. Nem is csoda: a rendszerben bőven voltak annyian, hogy akkor, ha valamelyik taggal nem szaladt el nagyon a szekér, lehetőleg flottul menjenek a dolgok. A prostituálton, a stricijén és a szobáztatón kívül fontos figura volt a sok lány mellett feltűnő és őket felügyelő idősebb nőrokon - és akkor még nem beszéltünk két kulcsfiguráról: a rendőr haverról, valamint a más típusú bűnözés felé is fontos kapcsolatot jelentő zálogosról és antikosokról.
A striciknek a markecolás miatt volt különösen fontos a komolyabb zsákmányra mindig vevő antikosokkal való kapcsolat, de ez a szál azt is jelzi, hogy itt a kuncsaftból bármikor lehet áldozat. A markecolás szűkebb értelemben a kamionos kuncsaft meglopását jelenti, de a vastagabbnak tűnő áldozatjelölteket már nem a lányok fosztották ki. Nekik csak a kocsi rendszámát kellett leadniuk a stricinek; ezek alapján a címeket akár rendőri súgással, akár követéssel már könnyen be lehetett azonosítani. Volt, hogy hónapokkal később törtek be az így listára kerülő ügyfelekhez - az elkövetők a stricik és a profibb betörő kapcsolataik voltak.
A rendőrök a stricikhez hasonlóan szintén tudni akarták, hogy kikből áll az ügyfélkör. Ők is informátorként használták a kurvákat, akik így egyszerre jeleztek a betörők felé és adatszolgáltattak a hivatalos szerveknek („A Gyula egy 1.200 tip.-u, kék színű Ladával szokott lejárni, amit egy barátja vezet. A múlt héten ők ketten ajánlottak bőrkabátokat eladásra”.) Ezek az együttműködések egyébként kifejezetten veszélyesek voltak a lányok számára, főleg ha hivatalos informátorként működtek együtt: ebben az esetben pénzt is kaptak azért, hogy egy operatív feladat keretében például beszélgetést kezdeményezzenek egy lehetséges gyanúsítottal. Ha kiderült, hogy a rendőröknek is „strichelt”, a lány onnantól kezdve páriának számított az utcán.
A rendőrök elsősorban a veszélyes bűnözőkről akartak informálódni a prostituáltak segítségével. A rendőrségi iratokban csak „Százlábú" néven emlegetett szobáztató strici például csempészettel és betöréssel is foglalkozott. Róla majdnem 3000 oldal van, melyekben részletesen van szó azokról a kamionos kapcsolatairól is, melyek révén olcsón tudott a kuncsaftok segítségével elektrotechnikai eszközöket szerezni.
A nyomozás szálai időnként elnyúlhattak a szocialista politikáig is: a hetvenes években a később nagy karriert befutó, ekkor nyolcadik kerületi zsaru Tonhauser László 1974-ben sejteti is egy, a prostitúció működéséről szóló cikkében, hogy a helyi pártvezetés állíttatta le a rendőri megfigyelést, mert a saját embereik, vagy az ő jó kapcsolataik is igénybe vették a szolgáltatást. Eközben a III/III. is erősen ráhajtott a prostituáltakra és az ügyfeleikre. Bár a kuncsaft a szocializmusban nem volt büntethető, állambiztonságilag könnyen zsarolhatóvá vált, így aztán presszióval ügynöknek vagy hasznos társadalmi kapcsolatnak kiválóan be lehetett szervezni.
A K1-ben parádézó Tarzanról a filmben is kiderül, hogy intézetből kikerülve csinálta meg magát, és lett a Rákóczi tér környékén menő strici. A prostitúción nyerészkedő, és emiatt többnyire fő bűnösnek látott kitartóknak egyébként is ez volt a jellemző háttere: csóró, nagyon alulról jövő gyerekekből lettek azok, amik. A hatvanas években galerinek nevezett csoportokban kezdték a pályafutásukat, börtönben tanulták meg a komolyabb technikákat, aztán szabadlábon igyekeztek kapcsolódni a helyi bandákhoz - innen a szoros kapcsolat a betörők és a stricik között.
A nyolcvanas években egyre jobban ment az ipar. Egyre több lett a kuncsaft: a Rákóczi tér szimbólummá vált, aki akart valamit, kapásból odament; például a jól fizető nyugatnémet turisták és a hazalátogató disszidens magyarok is. A bűnözők is ráhajtottak a placcra, de a prostitúció a striciknek is megadta az anyagi alapot, hogy megszervezzék a maguk betörő hálózatait.
Miközben Tarzan elkártyázta a pénzt, volt, aki okosabban ismerte fel a maga történelmi pillanatát. A Zubovics Gyula nevű strici például rájött arra, hogy miközben egyre nagyobb összegek folynak át a cimborái kezei között, ezekkel a pénzekkel nem tudnak mit kezdeni. A felismerést elhatározás követte: miután letartóztatták kerítésért, úgy döntött, szintet lép, és elkezd máshogy befektetni: autókat, CB-rádiókat, munkaruhákat vett, és minden olyan eszközt, ami a betörésekhez kell.
Ez volt a magyar szervezett bűnbözés proletárforradalma
– állítja Bezsenyi Tamás a stricikre alapozó, és néhány jobb szervezőkészségű betörő, Portik Tamás és Drobilics Gábor által irányított váltás jelentőségéről. És valóban: ez az egyik eredetszála a később nagy karriert befutó, és mára önálló legendáriumot képező Presztízs-ügynek, ami valójában egy betöréssorozat volt. A magyar szervezett alvilág nagyrészt ebből a körből fejlődött ki, ahogy innen jöttek az olajszőkítők is.
Más kérdés, hogy a dolgok nem pont úgy működtek, mint egy rendes maffiában, ahol alaptörvény a lojalitás - Magyarországon Bezsenyi szerint a szervezett bűnözés létrejötte nem volt tudatos terv, egyszerűen csak mindenki hozta a maga ismeretségeit; ezek az érdekkapcsolatok azonban könnyen szét is bomolhattak, ha az aktuális nagyembernek meggyengült a helyzete.
Az igazán alulról jövő stricik közül nem sokan tudtak fent maradni a lassan professzionalizálódó maffiavilágban. A privatizáció, az olajozás, az álcázott szerződések ugyan jóval nagyobb pénzekkel kecsegtettek, de a komolyabb gazdasági bűncselekményekre átnyergelni már másfajta tudásra lett volna szükség, ehhez az okosságot az intézetekben és a placcokon kitanuló vagány szelfmédmenek nem érthettek.
A striciknek hiába volt meg a maguk elévülhetetlen érdeme a magyar szervezett bűnözés proletárforradalmában, a revolúció ezúttal is felfalta a gyermekeit - amennyiben legalább össze lehetett sepregetni a darabjaikat. A K2-ben lehengerlően simliskedő Cinóber (valódi nevén Domák) ugyan annyira jól menő strici volt, hogy előbb bevették az olajozásba is, de a drogbiznisz már nem ment neki. Az Üllői úti lakása előtt lőtték le; a vád szerint az Energolos Portik Tamásék ölették meg, úgy találták, hogy nem volt korrekt a bizniszben. A rafkós Zubovics szentendrei éjszakai bár tulajdonlásáig vitte, őt annak az udvarán robbantották fel 1997-ben. A kártyának hála, Tarzannak ilyesmitől nem kellett tartania: lecsúszott alkoholistaként tért vissza a józsefvárosi ismeretlenségbe.