A „Végzet köve”, illetve „Koronázókő” néven is emlegetett scone-i kő Skócia egyik legszentebb történelmi relikviája. A legendák szerint eredetileg a bibliai Jákob használta párnaként, egy másik történet szerint Szent Kolumbán utazó oltáraként funkcionált skóciai missziója idején. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy már a 9. század közepétől kezdve ezen a kövön ülve koronázták meg a skót uralkodókat.

A nagyjából 66×42×27 centis, 152 kilogramm súlyú vörös homokkő tömb azonban 1296-ban „hadifogságba” került, I. Eduárd angol király vitte magával skóciai hadjárata után angol földre. A westminsteri apátságba került, ahol beépítették Eduárd koronázási trónjába, ekként pedig a következő évszázadokban az angol, majd a brit királyok koronázási ceremóniái során is fontos szerepet játszott. (Az egyszerűség kedvéért hagyjuk most figyelmen kívül a legendát, hogy a cseles skót szerzetesek egy hamis követ adtak át a hódítóknak, így a valódi ereklye máig ismeretlen helyen pihen.)

A követ már a két királyság között 1328-ban megkötött northamptoni szerződés értelmében vissza kellett volna Skóciának szolgáltatni, azonban a dühös londoni tömeg megakadályozta elszállítását. Akkor sem került vissza északra, amikor VI. Jakab skót király I. Jakabként az angol trónt is elfoglalta.

Az autóban illetlenkedtek

Négy skót diák azonban hat és fél évszázaddal később, 1950-ben úgy döntött, hogy változtat ezen az áldatlan helyzeten. A glasgow-i joghallgató, Ian Hamilton vezette elszánt társaság célja az volt, hogy „felébressze álmából a skót népet”. Hamilton hónapokig tanulmányozta az apátság felépítését, igyekezvén módot találni a kő eltulajdonítására, majd társaival Londonba utazott, hogy személyesen mérje fel a terepet.

A történet innentől olyan fordulatokat vett, amelyek egy nemzeti hőseposz helyett inkább egy komédia lapjaira tartoznának. Hamilton néhány nappal az akció előtt, zárás után elrejtőzött az apátságban, de az egyik őr észrevette, azonban részeg csavargónak nézte, így kivezette az épületből, miközben némi apróval is megszánta – a diák később azt mondta, az egész ügy kapcsán egyedül ennek a pénznek az elfogadását bánta meg. Hamilton végül felfedezte, hogy az apátság egyik ajtaja gyenge fából készült, ezzel megvolt a bejutás módja.

Amikor aztán 1950. december 25-én a tolvajok akcióba lendültek, felfeszítve az ajtót, rájöttek, hogy a kő bizony nehéz, és nem egyszerű feladat kiszedni a Koronázószékben kialakított helyéről. Sikerült megrongálniuk a trónt, a követ pedig elejtették és kettétörték. A kisebbik darabot kicipelték az egyik autóig, amikor egy rendőr jelent meg a színen, de Hamilton és a kocsiban várakozó lány sikeresen elhitették vele, hogy csak egy szerelmespár, amely nem talált szállodát éjszakára.

Mivel a többiek közben elmenekültek, Hamilton végül a kabátján vonszolta ki a másik darabot, amelyet a Skóciába vezető utak lezárása miatt elástak egy elhagyatott földdarabon – hogy pár hét múlva visszatérve érte azzal szembesüljenek, hogy vándorcigányok vertek felette tábort.

Büntetlenül úszták meg

Végül sikerült mindkét darabot skót földre juttatniuk, ahol meglocsolták whiskyvel, majd megjavíttatták a szent követ. Amikor a rendőrség már mindannyiukat kihallgatta az esettel kapcsolatban, Hamiltonék az arbroathi apátság oltárára helyezték a követ 1951 áprilisában, ahonnan visszaszállították Londonba.

A fiatalokat nem tartóztatták le, egy esetleges pert ugyanis píár-öngyilkosságként ítélt meg a politikai vezetés. Ha Hamiltonék célja a figyelem felkeltése volt, bejött a számításuk: nemhogy Skóciában, hanem az egész világon vezető hír volt a kő eltűnése, az újságok hónapokig tudósítottak az ügy fejleményeiről, közben persze a skót önállóság kérdése is szóba került.

Anglia végül 1996-ban visszaszállította a követ Skóciába, azzal a feltétellel, hogy „kölcsönvehetik” egy esetleges ceremónia idejére. A scone-i kő ma az edinburgh-i kastélyban látható.