Az elmúlt hónapokban Hóman Bálint politikusi és történészi életpályája több ügy kapcsán is viták kereszttüzébe került. Ezek során többször is szóba került Hóman népbírósági pere és az ennek végén megszületett ítélet. Ungváry Krisztián a BBC History magazin januári számában tekintette át, hogyan értékelhetjük ezt az eljárást.
Ungváry már írása elején siet leszögezni, hogy a népbíróságok működésének megítélése ma sem egyértelmű, és ahogy a nem sokkal korábban lefolytatott, Bárdossy-, Imrédy-, Sztójay- és Szálasi-per kapcsán is bebizonyosodott, „sem a bíróságok, sem a vádhatóság felkészültsége nem megfelelő”. Ezek a problémák a Hóman elleni eljárás során is tetten érhetők voltak.
Jellemző volt az is, hogy „ebben az időszakban a vizsgálatokat végző politikai rendőrség, illetve a népügyészség reprezentánsainak jelentős része még zsidó származású volt”. A történész szerint azonban ennek nem valamiféle – a népbíróságok működésével kapcsolatban akkor és később is egyes körökben felemlegetett – „zsidó bosszúvágy” volt az oka, hanem az, hogy „az új rendszer ezekbe a funkciókba előszeretettel nevezett ki korábbi üldözötteket, mivel esetükben nem kellett foglalkozni a múltra vonatkozó politikai ellenőrzés fáradságos munkájával”.
Azonban ezek a körülmények két, a Hóman-perben is tetten érhető gondot okozott.
Ebből azonban nem az következik, hogy az eljárások a zsidóság ellen elkövetett bűncselekményekre koncentráltak volna; éppen ellenkezőleg: a bíróság Hóman ügyében is inkább az egyébként nehezebben bizonyítható politikai vádakkal foglalkozott, a „zsidóügyeket” pedig igyekeztek minél kevésbé kidomborítani a vádakban, hogy ezzel is megpróbálják megőrizni az eljárás objektivitásának látszatát.
Ez a szőnyeg alá söprő magatartás a »zsidó bosszú« rémképét semennyire sem csökkentette, viszont a népbírósági perek minősége szempontjából fatális következményekkel járt. Alapvető vádpontok sikkadtak el emiatt
– fogalmazott Ungváry.
Így történhetett meg az, hogy az 1946. február 23-án megszületett, és elsősorban a politikai felhasználhatóság szempontjainak figyelembe vételével összeállított vádiratból is kimaradtak lényeges pontok. A vád alapvetően hét pontból állt:
„Az 1. és 4. pontban szereplő vádak gyenge lábakon álltak, mivel a hadüzenet kapcsán Hóman felelőssége nem állapítható meg, a nyilasokkal való kapcsolata egyáltalán nem volt barátinak tekinthető. A 2. és a 6. pont is erőltetett volt, mivel egyik kapcsán sem lehetett bizonyítani azt, hogy (morális szempontból csakugyan vállalhatatlan) cselekedete komolyabb következményekkel járt volna” – írja Ungváry.
A történész ezután felsorolja azokat a pontokat, amelyek kimaradtak a vádiratból, annak ellenére, hogy ezek jó részét könnyebben bizonyíthatta volna az ügyészség, mint a fentieket.
Nem csoda, ha a rosszul összeállított vádiratot ellentmondásos ítéletek követték. Hómant a Budapesti Nemzeti Bizottság (BNB) háborús bűncselekmény mellett népellenes bűncselekményért is elmarasztalta, Ungváry álláspontja szerint teljes joggal. A hangsúly azonban már ekkor is a háborús bűncselekményre helyeződött, részben politikai okok miatt, részben azért, mert népellenes bűncselekményekre a legsúlyosabb esetben is csak 5 év fegyházbüntetést lehetett volna kiszabni, Hómant pedig már a BNB is 10 év fegyházra ítélte.
A Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) 1946. augusztus 17-i ítélete aztán „a BNB rossz, de még viszonylag differenciáltnak tekinthető ítéletét megváltoztatta, és a terhelt össztevékenységét háborús bűntettnek minősítette, anélkül, hogy bármi alól felmentette volna”. Ez az ítélet „ugyan súlyosbította a minősítést, de a téves minősítés eltussolta Hóman Bálint tényleges felelősségének lényegét, ami valójában nem a háborús bűntettben, hanem a népellenes bűntettben lett volna pontosan megfogalmazható” – folytatja Ungváry.
Az eljárás, illetve az ítélet hibái nyújtottak aztán lehetőséget azoknak, akik a Hóman ügyében született ítéletek felülvizsgálata mellett kardoskodtak. Több elutasítás után a Fővárosi Ítélőtábla 2014. áprilisában rendelte el a perújítást, hogy aztán a Fővárosi Törvényszék 2015 márciusában felmentse Hómant a háborús bűntettek vádja alól.
Az ítélet azonban egyáltalán nem tért ki a BNB és a NOT által is elismert népellenes bűncselekményekre, kimondva, hogy „jelen perújítási ügyben kizárólag a háborúba való belesodródás lehetett a bizonyítás tárgya". Ez az eljárása több mint sajátos, hiszen a NOT ítélete leszögezte, hogy az ítélet büntetni kívánja „a vádlott egyes olyan tevékenység[ét] is”, amelyet népellenes bűntettként minősített a Népbíróság, mert „nincs kétsége az Országos Tanácsnak atekintetben, hogy a vádlottnak a nép érdekeit súlyosan sértő jogszabályok kezdeményezésében vagy meghozatalában következetesen népellenes hivatali működése, nyomtatvány, beszédek útján megnyilatkozásai végső fokon a háborús célt szolgálták”.
Mint Ungváry részletesen kifejti, a Fővárosi Törvényszék az eredeti ítélet további megállapításait nem vizsgálta, és kihasználta, hogy a NOT ítélete nem volt teljesen egyértelmű, illetve azt, hogy az „össztevékenység” kifejezést úgy értelmezte, hogy annak fennállásához minden olyan cselekmény elkövetése szükséges, amely a per tárgyát képezte, pedig erről eredetileg szó sem volt.
Összességében elmondható, hogy Hómant egy koncepciós elemeket sem nélkülöző, de mindenképp súlyos hibákkal tarkított eljárásban ítélték el, elsősorban nem is azért, amiben valóban bűnös volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ártatlan lett volna, és a Fővárosi Törvényszék sem mentette fel teljes körben a vádak alól.
"Minden jel arra mutat, hogy Hóman mai rehabilitálóit ugyanaz vezeti, mint korábbi bíráit is, csak éppen fordított értelemben” – írja Ungváry, aki cikkét azzal zárja, hogy ugyan kijelenthető: „Hóman senkinek nem kívánta a halálát. Másrészt viszont nem is foglalkozott azzal, hogy az érintettekkel mi történik, a hozzá eljutó információkat rémhírnek minősítette, és meg sem próbálta azok ellenőrzését. Nyilván azért, mert nem érdekelte a megbélyegzett százezrek sorsa. Ahhoz viszont nevét, történészi és politikai tekintélyét adta, hogy faji definíciók alapján a magyar lakosság 6 százalékát alapvető emberi jogaitól megfosszák, részben vagyontalanítsák és távlatilag kitelepülésre kényszerítsék, mint ahogyan az a zsidótörvény preambulumában is szerepel.”
A cikk teljes terjedelmében a BBC History magazin 2016. januári számában olvasható.