Különös csoport húzta meg magát 1944. december 9-én hajnalban a pápai katonai repülőtér melletti bokrokban: öt férfi és egy nő, csecsemővel a karján. Egy adott jelre a He-111-es német szállítógéphez lopakodtak, amely feltankolva várta a Szálasi-kormány haditermelési miniszterét. Beszálltak a gépbe, és beindították a motort. Az indulás be volt jelentve, a repülésirányítók hagyták felszállni őket. Rendkívül rossz időjárási viszonyok között, tejszerű ködben repültek, így amikor eltértek a megadott céltól és délnyugatnak vették az irányt, a német vadászgépek nem vállalkoztak az üldözésükre. A szövetségesek által ellenőrzött adriai légtérben viszont majdnem lelőtték a német felségjelzésű repülőt.

A géprablók a futómű kiengedésével jelezték, hogy le akarnak szállni. Az olasz San Severo városkától néhány kilométerre landoltak. Az amerikai katonák által körülvett gépből három magyar repülőtiszt, egy németektől megszökött holland hadifogoly, a pilóta felesége és kisgyereke szállt ki, valamint egy 32 éves civil férfi, a csoport vezetője. Két iratot vett elő az inge alól egy vászonzsákból. Az egyik egy kódolt üzenetet tartalmazott, amelyet Budapest felszabadítása előtt a szovjet rádiónak kellett volna bejátszania, hogy a magyar ellenállók felkészülhessenek a fegyveres harcra. A másik dokumentum utóbb „Auschwitz-jegyzőkönyv”-ként vált ismertté, és először adott hírt részletesen a náci haláltáborok működéséről. Soos Géza külügyminisztériumi tisztviselő, a református Soli Deo Gloria mozgalom vezetője az egyik legbátrabb antifasiszta ellenálló volt, akit ekkor már a Gestapo és a nyilas hatóságok is köröztek.

Kőbányán született 1912-ben, édesapja megbecsült kúriai bíró volt. Még a templomjáró református családban is feltűnést keltett a kisfiú mély és őszinte vallásossága, tízévesen már mindennap a Bibliát forgatta. Kiskamaszként vett részt a református teológushallgatók által alapított Soli Deo Gloria Diákszövetség ifjúsági táborában, amely egész későbbi életét meghatározta. Innentől a cselekvő vallásosságot tekintette céljának. Joghallgatóként lett a Soli Deo Gloria főtitkára, alelnöke, majd friss diplomásként az elnöke. A képzett, sok nyelven beszélő jogász az Igazságügyi Minisztériumban kapott állást, itt figyelt fel munkájára Teleki Pál miniszterelnök, akinek 24 évesen a titkára lett.

A Soli Deo Gloria küldötteként 1938-ban részt vett egy konferencián Evianban. A Roosevelt amerikai elnök által összehívott menekültügyi tanácskozás fő témái a zsidóság németországi üldöztetése és mentésük lehetőségei voltak. Soos Géza számára itt vált nyilvánvalóvá, hogy a németországi zsidók élete veszélyben van, s feltehetően ez vár a német érdekszféra országaiban élőkre is. A fenyegető helyzetről jelentést is írt a magyar kormány számára, amelyet idehaza elolvastak, majd ad acta tettek. A fiatal tisztviselő azonban elhatározta, hogy életét a menekültek és üldözöttek ügyének szenteli.

Az „Auschwitz-jegyzőkönyv”

Hamarosan tettekkel is bizonyította, hogy komolyan veszi elhatározását: a Lengyelország lerohanása után tömegesen Magyarországra menekülő lengyelek mentésében vett részt. Szilárd meggyőződése volt, hogy a magyarságra a német szövetség jelenti a legnagyobb veszélyt, ami ellen minden, a nemzet javát akaró szellemi irányzatnak össze kell fognia.

Minisztériumi főnökével, Szent-Iványi Domokossal megalapította a németellenes Magyar Függetlenségi Mozgalmat, és ezzel párhuzamosan a Magyar Közösség nevű titkos társaság bázisára építve ellenálló sejtek hálózatát is megpróbálta kiépíteni. A szervezkedés óriási titoktartás mellett, nagyon lassan folyt – jóval lassabban a szélsőjobboldal térnyerésénél.

1944. március 19-e, a német bevonulás után Soos és Szent-Iványi a nemzeti ellenállást a lehető legszélesebb bázisra akarták kiterjeszteni. Felvették a kapcsolatot a keresztény egyházak zsidómentő misszióival, különböző zsidó szervezetekkel, köztük a cionistákkal is. Még egy Sztójay miniszterelnök elleni merénylet előkészítéséhez is hozzáláttak, ám ezt később a kockázatok miatt elvetették.

Az ellenálló csoport szigorú titoktartása miatt azóta sem tudható, miként jutott Soos Géza az úgynevezett „Auschwitz-jegyzőkönyv”-höz. A jegyzőkönyvet két fiatal szlovák zsidó, Rudolf Vrba (eredeti nevén Walter Rosenberg) és Alfréd Wetzler készítette, akiknek 1944 áprilisában sikerült megszökniük a haláltábor egyik épülő barakkjából, és részletesen beszámoltak a deportálások menetéről és a gázkamrák létezéséről. A dokumentum talán közvetlenül tőlük, talán szlovákiai antifasiszta ellenállókon keresztül jutott Soos birtokába, aki azonnal tudta, hogy akár a háború menetét is befolyásolhatják az abban leírtak. Soos magyarra fordíttatta a német nyelvű jegyzőkönyvet és hat másolatot készíttetett belőle. Három példányt a három magyar keresztyén egyház vezetőihez juttatott el, egyet Komoly Ottóhoz, a cionisták magyarországi vezetőjéhez, egyet pedig özvegy Horthy Istvánnéhez, a kormányzó menyéhez, egy fordítást és a német eredetit pedig magánál tartotta. Horthyné július 3-án kapta meg a dokumentumot, amelyet még aznap elolvasott a kormányzó is. A magyar történelem egyik szomorú fejezete, hogy különböző okokból egyik címzett sem hozta nyilvánosságra a jegyzőkönyvben foglaltakat.

Mindkét rendszer ellensége

Ezekben a napokban érkezett Budapestre Raoul Wallenberg, aki szövetségeseket keresett embermentő akcióihoz. Tudta, hogy a magyar kormánytisztviselők közül kire számíthat. 1500 kitöltetlen svéd menlevelet bízott Soos Gézára, aki barátaival együtt megszervezte a 2600 budapesti zsidó ház „hírszolgálatát”. A nyilas hatalomátvétel után az ellenállók hivatali kapcsolatai jórészt megszűntek, és ők maguk is üldözöttekké váltak. Soos Géza ekkor már minden akciójával az életét kockáztatta. 1944 novemberének végén például arról kapott információt, hogy az újpesti rakparton hadifogoly repülősöket és elfogott lengyel zsidókat visznek majd a németek. Értesítette Wallenberget, akivel együtt kalandos akció során szabadították ki a foglyokat.

Nem sokkal később az ellenállás tagjai egy óbudai lakásban találkoztak, ahová meghívták Bethlen István volt miniszterelnököt és Raoul Wallenberget is. Itt született meg a terv, hogy Soos Géza repülőgépen menjen az amerikaiak által felszabadított Olaszországba. A küldetés célját Soos később így foglalta össze: „a) az összeköttetés újbóli megteremtése a Szövetségesekkel (...), b) annak közlése, hogy az összes demokratikus erők összefogásával a lehetőségek határain belül a Mozgalom megszervezkedett s a Szovjet hadvezetőség utasításait és lehetőleg fegyvereket kér, – c) közölje, hogy a budapesti földalatti erők – megállapodás szerint – milyen jelet várnak, ha a szovjet hadvezetőség a támadás megindulásakor a belső erők megmozdulását szükségesnek tartja.” Emellett az idehaza jórészt visszhangtalan maradt „Auschwitz-jegyzőkönyv”-et is át akarták adni a szövetségeseknek. A kalandos szökés után a küldetés jórészt kudarccal járult. Olaszországban Soost és társait hetekig hallgatták ki alacsony rangú, velük szemben rendkívül bizalmatlan angol és amerikai tisztek. Mire felismerték a magyarok által hozott üzenet jelentőségét, már késő volt: megkezdődött Budapest ostroma és Auschwitzot is felszabadította a szovjet hadsereg.

Az amerikai titkosszolgálat egy darabig hadifogolyként tartotta „barátságos őrizetben” őket, de ezt követően sem kaptak engedélyt a hazatérésre. Soosnak végül 1945 végén Svájcban sikerült találkoznia a családjával. Később visszatért Budapestre, ahol Nagy Ferenc miniszterelnök közbenjárására a külügyminisztériumban kapott állást. Hamarosan azonban a kommunista párt ellenségnek nyilvánította. Útlevelét bevonták, és kezdeményezték a letartóztatását. Egy egykori ellenálló társa ekkor hozta össze egy államvédelmi tiszttel, aki megszervezte számára, hogy másodszor is megszökhessen az országból. Soha többé nem térhetett haza.

„Irtózatos felelősség van rajtunk…”

Soos Géza teljesen újrakezdte az életét. 36 évesen Genfben beiratkozott a protestáns teológia szakra, két évvel később lelkésszé avatták. Amikor hivatalosan is Isten szolgája lett, azt kérte, hogy a németországi menekülttáborokba küldjék szolgálatra. Maga is menekültként érkezett, de hamarosan már 14 ezer magyar és más kelet-közép-európai migráns szociális és lelki gondozását szervezte.

Egy amerikai protestáns főiskola meghívására 1951-ben családjával együtt az Egyesült Államokban telepedett le. Miközben a főiskolán oktatott, végigjárta az Egyesült Államok nagyobb magyar közösségeit. Szinte örökké úton volt, s amikor figyelmeztették, hogy túlhajszolja magát, ezt válaszolta: „Irtózatos felelősség van rajtunk. Ha csak egyetlen ma börtönben poshadó barátunkkal még egyszer szembe kell néznünk, hogy fogjuk ezt kibírni?” Otthonában, az Észak-Karolinában lévő Montreatban mindig tárt ajtókkal várta a magyarországi menekülteket.

1953 szeptemberében Koszorús Ferenc volt vezérkari ezredest, a magyar ellenállási mozgalom egykori tagját látta vendégül. Ketten indultak Pittsburgh-be Soos Géza autóján. Rossz idő volt, a kocsi megcsúszott és egy betonoszlopnak ütközött. Mivel utasa súlyosan megsérült, Soos Géza a legközelebbi házig szaladt, hogy a mentőket hívja. Az ájult Koszorús Ferencet ő segített a mentőautóba tenni, majd maga is beszállt a beteg mellé. Amikor a mentő a kórházba érkezett, a látszólag sértetlen Soos Gézát holtan találták eszméletlen barátja mellett. Mindössze 41 éves volt.

(Nyáry Krisztián írásának teljes szövege a BBC History legfrissebb, 2016. februári számában olvasható. A sorozat korábbi két cikkét itt és itt olvashatja.)