Díszes kalligráfia és komplikált iniciálék – a középkori dokumentumok a mai ember számára elsősorban ettől tűnnek különlegesnek. Most a szakértők egy másik, kevésbé ismert jellemzőjükhöz, a gyakran megtalálható viaszpecsétekhez fordulnak, hogy még többet kideríthessenek a középkorról.
A pecsételéshez szükséges fizikai erőfeszítés gyakran a szerzőktől származó ujj- és tenyérlenyomatokat hagyott az iratokon. Egy most indult vizsgálat a legújabb technológiákat felhasználva 12–14. századi kereskedelmi iratok ezreit tekinti át, amelynek nyomán talán másként tekintünk majd a kor társadalmi viszonyrendszerére.
Milyen gyakoriak voltak ezek a pecsétek? Philippa Hoskin, a Lincolni Egyetem docense és Elizabeth New, a walesi Abersystwythi Egyetem kutatója szerint gyakoribbak, mint amire számítanánk. „A legtöbb ember csak annyit tud, hogy a nemesemberek használtak ilyeneket – nyilatkozta a BBC Historynak a walesi kutató –, de még a történészek közül is kevesen vannak tisztában azzal, hogy a középkori Angliában, illetve egyes walesi és skóciai területeken a társadalmi ranglétra alján elhelyezkedő férfiaknak és nőknek is lehetett és volt is pecsétjük. A kor kevés személyes vagyontárgyainak ez volt az egyike.”
Az adásvételben, átruházásban, egyéb kereskedelmi tranzakcióban részt vevő felek a pergamen aljára erősített viaszrögöket felmelegítették és rányomták a pecsétjüket, a megállapodásban részt vevő mindkét fél gyakran a dokumentum felét is felhasználta a másik személy pecsétjének elhelyezésére.
„A pecsét nemcsak a beazonosítást segítette – állítja a Lincolni Egyetem docense. – Félúton volt egy aláírás és egy bankkártya között: egyedi bélyegző került a pergamenre, és arra is alkalmas volt, hogy megmutassa az illető vagyonát, illetve hitelét.” A célja tehát egyáltalán nem a dokumentum biztonságos lezárása volt.
Az eljárás a társadalmi státuszról is tanúskodott, hiszen nem mindenki élhetett azonos módon a pecsételéssel, akinek a birtokában volt ilyen bélyegző. Néhányon több ember ujjlenyomatát is megtalálták. A brit Művészeti és Humán Kutatási Tanács (AHCR) által finanszírozott, hároméves projekt egyik célja, hogy felderítse ezeknek a különbségeknek az okait, különös tekintettel a nemre és a társadalmi helyzetre.
„A tenyérlenyomatok egyediek, és a méretük alapján többé-kevésbé meg tudjuk állapítani, hogy férfihoz vagy nőhöz tartoztak-e – jelentette ki Elizabeth New. – Az előzetes kutatás nem talált semmilyen bizonyítékot arra, hogy nők is lepecsételtek volna egy-egy iratot – azokat sem, melyekben megemlítették őket.
Ez további kérdéseket vet fel. A nők pecsétjét a férjük vagy a ház ura használta volna helyettük? És a földesúri birtok ura is ezt tette volna az alárendeltjei, hűbéresei esetében? Ez a bonyolult viszonyrendszer igen sokat elárul a középkori társadalom státusszal kapcsolatos elképzeléseiről.”
A kutatók abban bíznak, hogy a Walesi Nemzeti Könyvtárban, a westminsteri apátságban és a herefordi, exeteri, valamint a lincolni katedrálisban tárolt dokumentumok ezekre a kérdésekre is választ adnak, továbbá egyes középkori bűntettekre is fényt derítenek. „Kezünkbe került néhány példa arról, hogy éltek vissza a személyazonossággal – árulja el Philippa Hoskin. – Amikor a 13. században Exeter püspöke a halálán volt, a háznépéből négy ember ellopta a bélyegzőjét, és arra használta, hogy őket előnyben részesítő iratokat készítsenek.”
Mivel a legújabb módszerek felhasználásával példa nélkül álló részletességgel tudnak tanulmányozni egy korábban nem vizsgált populációt, a kutatók végre azt is kideríthetik, hogy az ujjlenyomatok tényleg teljesen egyéniek-e, ahogyan ezt már egy jó ideje gondoljuk. A Lincolni Egyetem docense szerint ez a feltevés „soha nem volt bebizonyítva, és sokan ma is megfellebbeznek bírósági döntéseket az ujjlenyomatok téves azonosítására hivatkozva. Elképzelhető például, hogy van egyfajta, genetikai alapon ismétlődő mintázat. Azonban, ha a mi középkori lenyomatainkat egy nagy, modern adatbázissal vetjük össze, és nem találunk egyezést, akkor az megerősítheti a korábbi elméletet.
A leginkább viszont az izgatja a kutatókat, hogy még többet megtudhassunk a középkori életről. „Ezt a korszakot magas rangú férfiak uralják – mondja Philippa Hoskin. – Remélem, hogy ez a projekt majd sokakat ráébreszt, hogy a dokumentumokra erősített pecséteket legalább olyan fontosnak lássák, mint amilyennek magát az írott szöveget, és jobban odafigyeljenek az alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozókra is.”