A nacionalista érzelmű skótoknak a tavalyelőtt elbukott függetlenségi népszavazás után újabb csapást jelenthet az a hír, hogy híres nemzeti eledelüket, a haggist valójában Skandináviában „találták fel”. Az érzékeny gyomrú külföldiek számára inkább bátorságpróbának, mintsem ínyencségnek számító haggis a hagyományos recept szerint úgy készül, hogy birkabelsőségeket – főként szívet, májat és tüdőt – felaprítva kevernek el hagymával, zabliszttel, árpával és faggyúval, majd az egészet birkabendőbe töltve főzik ki és tálalják.

A haggis fűszerezése, pontos elkészítési módja minden skót hentes féltve őrzött titka, és az étel jelentőségét mutatja, hogy az év egyik napján szinte kötelező minden skótnak ilyet fogyasztania. Robert Burns, a 19. század nagy skót költője születésnapján, január 25-én a hagyományok szerint némi whisky társaságában kell felszolgálni a haggist, amelyet azután szelnek fel, hogy az egybegyűltek elszavalják Burns Óda egy haggishez című művét.

Nincs mit szégyellni

Történészek és gasztronómiai szakértők azonban egy kíváncsi skót hentes amatőr kutatásához kapcsolódva nemrég arra az álláspontra jutottak, hogy az eledelt minden bizonnyal a viking hódítók honosították meg Skócia területén, ráadásul eredetileg nem is birka-, hanem szarvas-, esetleg vaddisznóhúsból készítették.

Valójában persze a skótoknak nincs miért szégyenkezniük, a haggishez hasonló ételeket ugyanis minden bizonnyal már az őskortól kezdve fogyasztottak az emberek, egy ókori görög receptet mindenesetre ismerünk, amely néhány mediterrán alapanyag kivételével szinte megegyezik a mai skót változattal.

És aki a jó magyaros disznósajt vagy kocsonya élvezetének hódol, pláne nem vethet követ a fura ízlésű skótokra.