Index Vakbarát Hírportál

Miért nem akart lovag lenni Dickens?

2016. február 20., szombat 08:28

Nagy-Britanniában régóta szokás a „nagy” művészeket is lovagi címmel jutalmazni, így számos író is a neve elé biggyeszthette a „Sir” (vagy „Dame”) előtagot. Különösen igaz ez azokra, akik már életükben nagy népszerűségnek örvendtek, ezért aztán jogosan merül fel a kérdés, hogy a hatalmas rajongótáborral rendelkező Charles Dickens miért maradt ki a sorból. Az író életrajzaiból az is kiderül, hogy Viktória királynő fiatal kora óta nagy érdeklődéssel olvasta regényeit, ráadásul audiencián is fogadta Dickenst 1870-ben.

Egyesek szerint ezután kezdtek terjedni a pletykák az író lovaggá ütéséről, de Dickens három hónappal később, mindössze 58 éves korában, 1870. június 9-én meghalt, így a dologból végül nem lett semmi. Ugyan halálát a királynő „hatalmas veszteségnek” nevezte, és emlékeztetett arra, hogy az írónak „lenyűgöző, szeretettel teli elméje volt és csordultig volt együttérzéssel a szegényebb néposztályok iránt”, semmilyen arra vonatkozó bizonyíték nem került elő, hogy valóban küszöbön állt volna lovaggá ütése.

Nem volt oda a nemességért

Talán egyszerűen tragikusan korai halála fosztotta meg Dickenst a megtiszteltetéstől, azonban azt sem lehet kizárni, hogy az író visszautasította volna a címet, ahogy néhány évtizeddel később Rudyard Kipling vagy G. B. Shaw tette. Dickens nagy tisztelője volt a királynőnek, azonban igencsak kritikus véleményt alkotott a brit nemességről és a címek adományozásának rendszeréről, ahogy ez több irodalmi és publicisztikai művéből világosan kiderül.

Dickens végrendeletében kifejezte azon vágyát, hogy kizárólag életműve őrizze meg az emlékét. Nem akart sem állami temetést, sem bármilyen emlékművet, amiből arra következtethetünk, hogy a „Sir” helyett valószínűleg szívesebben viselte az egyszerű „író” titulust.

Rovatok