A hatvankét évet élt Galánthai gróf Fekete János gróf az elmúláshoz közeledve talán megnyugvással mondhatta magában, hogy nem éppen eseménytelen életet hagy maga mögött.
A nagyon kevés számú magyar libertinusok egyike igen jó és befolyásos családban született 1741-ben, az anyai hozományként kapott Pozsony vármegyei Csabrendeken. Apja, Fekete György Magyarország legtekintélyesebb földesurai közé tartozott. Hat vármegyében elterülő birtokok fölött volt korlátlan úr, s gazdagsága a Grassalkovichok és Festeticsek irigyelt nagyságát is elérte. 1750-ben bárói rangot kapott, és a bécsi udvarban közkedvelt férfiút Mária Terézia 1758-ban birodalmi grófi rangra emelte.
Fekete János gyermekkorát a családi kastélyban töltötte, szülei kiváló nevelést nyújtottak a számára. Bár édesapja keveset tartózkodott a közelében, amennyire lehetett, figyelmet fordított fia neveltetésére, édesanyja, Niczky Anna különös gondoskodással vette körül. A kastélyban gazdag könyvtár volt, felkészült nevelők tanították. 13 éves korára szinte tökéletesen tudott németül, latinul és franciául, de olvasott olaszul is. Rajongott Horatiusért, Vergiliusért és Ovidiusért. Már akkor vonzódott az erotikus irodalomhoz: gyermekként Ovidius pikáns verseit fordította franciára. De falta a magyar irodalmat is, különösen Gyöngyösi Istvánt és Zrínyi Miklóst szerette.
13 évesen apja Bécsbe vitte, és beíratta a Theresianumba, a királyné által a magyar ifjaknak felállított iskolába. Diáktársai és tanárai körében egyaránt népszerű volt, már akkor kitűnt kivételes kapcsolatteremtő képessége. Nagyszerűen tanult, kedveltségét csak emelték apja befolyása és sikerei. A papának is része lehetett benne, de elsősorban kimagasló képességeinek köszönhetően híre az udvarba is eljutott, Mária Terézia aranylánccal jutalmazta.
A mintafiú-korszak 18 éves koráig tartott. Hiába a kemény atyai és nagyapai akarat – a fiú térjen vissza Magyarországra és induljon el a politikai karrier útján –, az akkor már gróf Fekete János belevetette magát a bécsi aranyifjúság színes életébe. Hajnalig tartó kártyacsaták és nők, nők, nők… A jóvágású és vagyonos fiatalember, ahol megfordult, közkedvelt lett. Kalandjait az utókor viszonylag könnyen nyomon követhette, mert a nagy természetű férfi érzelmekben sem volt szegény: minthogy sűrűn verselt, a lányok és asszonyok nevét frivol hangú versekbe is foglalta. Amikor nem kártyázott vagy nem a szalonokat látogatta, akkor ideje jelentős részét az udvarban töltötte, nemegyszer találkozott a császári párral is. Hatalmas kártyaadósságait és kalandjait megfékezendő maga Mária Terézia fordított gondot a kiházasítására.
Szívesen látott vendég volt a Batthyány és az Esterházy család otthonában is, így ismerkedett meg a nála négy évvel fiatalabb Esterházy Mária Jozefával. A királynő melegen támogatta a frigyet, amely 1765-ben megköttetett. Érdekes módon a házasság meghozta a gróf hajlandóságát az apai óhajok megfogadására. Röviddel a házasság és Jozefa teherbe esése után Fekete János politikai pályáját megkezdendő hitvesét Bécsben hagyva a távoli Arad megyébe utazott. Versei tanúsága szerint azonban bizonyos Johanna kebelén kerülte el a magány keserűségét.
Mindeközben nemcsak szorgalmasan írta verseit és fordított több nyelvből, élénk levelezésben állt a hazai irodalom jeleseivel és hírneves külföldi költőkkel-írókkal. Libertinusnak tartotta magát, és ennek nemcsak eszméit, hanem életstílusát is terjeszteni akarta. Tény, ez utóbbiban nagyobb sikereket ért el.
Öt nyelven levelezett a kor híres embereivel – mindenekelőtt Voltaire-rel –, barátkozott Ligne herceggel, és hatalmas ünnepségeket rendezett fóti kastélyában. Rendszeres olvasója volt a francia és olasz erotikus szerzőknek, akiket nagy szabadossággal magyarra átültetett. Irodalmi munkáit, válogatott leveleit és írásait maga gyűjtötte kötetbe, és adta ki saját költségén 1781-ben hamis impresszummal. Az erotikus irodalomban mesterének La Fontaine-t tartotta, de a bálványozott példakép Voltaire volt. Olyannyira, hogy fóti kastélyát a francia szellemóriás ferney-i házának mintájára építtette meg.
Életrajzírója szerint Fekete 1767-ben ismeretlenül fordult Voltaire-hez, „kiben a század egyik halhatatlan emberét tiszteli, kit az egész világ bámul s kin nem fog az irigység, mely ellene fenekedik”. Verseket küldött neki, és Voltaire június 24-én barátságos és bátorító rövid levélben válaszolt. Fekete a boldogságban úszva javítgatta verseit Voltaire javallatai alapján, és levélváltásuk is egyre melegebb hangú lett. 1767 és 1769 között hétszer váltottak levelet, és a távoli barátságnak csak Voltaire halála vetett véget. Fekete János kétszer tokaji borral is megörvendeztette barátját.
A vezérőrnagyi rangot elérő Fekete János gróf országgyűlési küldöttként Arad megyét képviselte, és a feljegyzések szerint több felszólalásában is a republikánus eszmékhez közeli nézeteket hangoztatott. A császári és királyi kamarás még megélhette a 19. század fordulóját, 1803-ban hunyt el.