A dokumentumok eredetileg az i. sz. 1–4. században íródtak, céljuk a görög anyanyelvűek latinra való oktatása volt, létezésükről pedig már régóta tudtunk. A bennük található információk megértése és kontextusba helyezése viszont problematikus volt, ugyanis igen rossz minőségű kéziratokkal dolgoztak korábban a kutatók. Eleanor Dickey, a Readingi Egyetem klasszika-filológia professzora azonban nemrégiben újra angolra ültette a szövegeket, és ez a verzió rengeteg nem ismert részletet tár fel az ókori Róma életéről – legalábbis ahogyan azt az iskolai tankönyvekben bemutatták.

„Az iskolai jelenetekből megtudjuk, mit csináltak a gyerekek az órákon – tárja fel kutatásának új eredményeit a professzor. – Például, az iskolának nem volt konkrét kezdési időpontja, minden tanuló jött, amikor tudott (és mindenkit megzavart a köszöngetéssel). A tanárok soha nem az egész osztálynak beszéltek, hanem egyes gyerekeknek vagy csoportoknak, illetve a tanulóknak nem is voltak előre kijelölt székeik, hanem a kívánatos helyekért mindennap megküzdöttek egymással.”

A tankönyvekben leírt szociális környezet túlmutat a tantermeken. „Azt is megtudtuk, hogy egy római fürdő meglátogatása után olyan koszos volt az ember, hogy le kellett valahogy mosdania, majd a maradék koszt még kaparóval eltüntetnie – állítja a brit kutató. – Hosszú ideje gyanítjuk, hogy a római fürdők vize meglehetősen gusztustalan volt, de a colloquia az első valódi bizonyíték a gyatra vízminőség gyakorlati következményeire.” A leírások szerint a tehetős polgárok rabszolgák kíséretében mentek bevásárolni, és amikor megvettek valamit, hazaküldték valamelyik rabszolgát a romlandó termékekkel.

Hidegebb napon

Talán nem tűnnek korszakalkotó felfedezéseknek, de Eleanor Dickey szerint az újraértelmezett források alapján megváltozhat az ókori világról alkotott képünk. „Amikor a rómaiakra gondolunk, mindig a gazdagok és híresek jutnak az eszünkbe: a hadvezérek, a császárok és a kiemelkedő államférfiak. Azonban ezek az emberek nyilvánvalóan nem tipikusak; pontosan azért ismerjük életüket és tetteiket, mert valami jelentőset alkottak. A történészek az átlagos rómaiak tömegeinek leírásával próbálják meg kiegyensúlyozni ezt az elfogult, egyoldalú nézőpontot, de ezekről az emberekről alig van kézzelfogható információnk, főleg nem olyan, amelyet maguk a hétköznapi rómaiak fogalmaztak. A colloquia hamisítatlan korabeli forrás az életükről, és remélem, hogy feldolgozása méltányosabb rálátást enged az ókori római társadalomra.”

A dokumentumok azonban érdekes kérdéseket is felvetnek. Az egyik jelenetben egy fiú reggeli felöltözésének leírása a hálóing levételével kezdődik – eddig azt hittük, hogy a rómaiak nem viseltek ilyet. Bizarr módon egy másik fiú pedig zokni és cipő kivételével meztelenül ment az iskolába, és azokat is csak azért viselte, mert „hidegebb nap” volt.

„Remélem, hogy a késő római társadalmat jobban ismerők majd értelmezni tudják azokat a szakaszokat is a tankönyvekből, amelyeket nekem egyelőre nem sikerült megfejtenem – avat be a kutatás hiányosságaiba a klasszika-filológia professzor.  – A történészek majd olyan kérdéseket vetnek fel a szövegek kapcsán, amelyekre mindeddig egyikünk sem gondolt. Érdeklődve várom, hogy mik lesznek ezek.”