A királyok és fejedelmek párválasztását a legritkább esetben motiválta a lángoló szerelem, annál inkább a diplomácia. Nem meglepő tehát, hogy ez került előtérbe akkor is, amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem új asszonyt keresett magának első felesége, Károlyi Zsuzsanna 1622-es halála után. Mivel nem sokkal korábban kötötte meg Béccsel a nikolsburgi békét, Bethlen először arra gondolt, hogy ezt a megállapodást pecsételné meg a 13 éves Renáta Cecília főhercegnő feleségül vételével, ám a bécsi udvartól kosarat kapott.
Bethlen nem adta fel tervét – amely végső soron arra irányult, hogy a fejedelem II. Ferdinánd kormányzójaként az egész Magyar Királyság feletti hatalmat megszerezze –, azonban időközben újabb fordulatok következtek be a nemzetközi politikában.
A javában dúló harmincéves háborúba ugyanis egy új szereplő, nevezetesen IV. Keresztély dán király lépett be, méghozzá a Habsburgok és szövetségeseik ellen. A fordulat meggyőzte Bethlent, hogy érdemes a „protestáns” koalícióhoz csatlakoznia, ennek megpecsételésére pedig elvette György Vilmos brandenburgi választófejedelem Katalin nevű lányát.
Maga a 390 évvel ezelőtt, 1626. március 2-án megtartott menyegző is tükrözte a zavaros diplomáciai helyzetet. Az ifjú pár értékes ajándékokat kapott mind a szultántól, mind a császártól, de Bethlen – egy korabeli tudósítás szerint legalábbis – a menyasszony betegségének hamis indokával még a nagy nap előtt hazaküldte a szultán követét, hogy elkerülje a bécsi és az isztambuli követség közötti összetűzéseket. A lakodalmon egyébként természetesen jelen voltak a különböző német választófejedelemségek küldöttei – a bajor uralkodó például egyenesen egy aranyból készült medencés szökőkúttal lepte meg a párt –, de a meghívás ellenére sem jöttek el például Franciaország, Anglia vagy Velence képviselői, mutatva, hogy Erdélyt azért a távolabbi uralkodók nem tekintették önálló, fontos hatalomnak.
Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, milyen ember volt Katalin. A korabeli magyar források léha, a bálokat és a pompát túlzottan kedvelő, csapodár nőszemélynek mutatják be, azonban ezeket mind olyanok írták, akik Katalin politikai ellenfelei voltak vagy azok megbízásában álltak. Az mindenesetre nem tűnik valószínűtlennek, hogy az ifjú feleség esetleg más férfiakra is szemet vetett, mivel Bethlen 26 évvel volt idősebb nála, ráadásul a fejedelem se németül, se franciául nem beszélt, így tolmácsok nélkül egy szót sem tudtak váltani feleségével. Nem tudjuk, mi igaz a pletykákból, ám állítólag egy lovászt rövid úton el kellett távolítani a fejedelmi udvarból, és feltűnő az is, hogy a fiatal és jóképű Csáky István gróf milyen nagy vagyonra és befolyásra tett szert Katalin kegyéből.
A fejedelem szívét viszont valószínűleg meghódította új felesége, mivel rövidesen Katalint tette meg örökösévé, ezzel nagy felháborodást keltve az erdélyi rendek körében. Miután az uralkodó 1630-ban meghalt, özvegye meg is örökölte hatalmát, igaz, kormányzóként sógora, Bethlen István vigyázta lépéseit. Miután a következő hónapokban Katalin Csákynak elképesztő méretű birtokokat adományozott, sőt a gróf nyomására a katolikus hitre is áttért, Bethlen István lépett: 1630 szeptemberében lemondatta Katalint, aki azonban egy utolsó huszárvágással komoly hatást gyakorolt az erdélyi (és magyar) történelemre, sógora helyett ugyanis a fejedelemválasztáson I. Rákóczi György mellé állt, aki meg is szerezte Bethlen elől a trónt.
A vagyonától és befolyásától megfosztott, Csáky által is rútul cserbenhagyott Katalin kisvártatva el is hagyta Erdélyt, de a kitérő nem tette tönkre az életét: Bécsben 1639-ben összeházasodott Ferenc szász-lauenburgi herceggel, akivel a források szerint boldogan éltek, míg meg nem haltak.