A harciszekér-versenyek a 6. századi Konstantinápolyban is óriási népszerűségnek örvendtek. Ahogy – talán az egyszerűség kedvéért – az egykori Római Birodalom minden városában, a szurkolók a keleti fővárosban is két pártra, a zöldekre és a kékekre oszlottak. De ha hihetünk a kor eseményeit Titkos történet című munkájában feldolgozó Prokopiosznak, ekkoriban minden korábbinál elvakultabban álltak pártjuk mellé a szurkolók.
Nem sok ideje annak, hogy ezekért a nevekért és azokért a helyekért, amelyeken a látványosságok alkalmával helyet foglalnak, pénzt is áldoznak, testüket a legkeservesebb megpróbáltatásoknak is kiteszik, sőt még meghalni is készek a legrútabb halállal. Harcolnak a velük szemben állókkal, közben azt sem tudják, hogy miért vállalják magukra a veszélyt, azt viszont nagyon is tisztán látják, hogy még ha ellenfeleik fölé kerekednek is a harcban csak az vár rájuk, hogy legott elhurcolják őket a börtönbe, ott kínokat szenvednek, és végül is elpusztulnak. Embertársaikat ok nélkül csak egyre jobban gyűlölik. Ezt a gyűlölséget nem enyhíti sem sógorság, sem rokonság, sem a barátság szent kötelessége, még akkor sem, ha testvérek vagy vérrokonok is azok, akik e színek pártjaira szakadtak - írja az e sportért nyilvánvalóan kevésbé rajongó szerző.
A szurkolók pártjai egyben egyfajta politikai mozgalmak is voltak, ezért aztán a versenyek színhelyéül szolgáló, akár 100 ezer nézőt is befogadni képes hatalmas csarnok, a Hippodrom gyakran vált a hatalom elleni tüntetések helyszínévé, de ez általában megmaradt az ártatlannak minősített bekiabálások szintjén. Nem így 532. január 13-án, amikor a magas adók és más problémák miatt feltüzelt tömeg már Iustinianosz császárt is pfujolással fogadta, később pedig „Nika, Nika!” („Győzelem!”) kiáltásokkal estek egymásnak, majd a katonáknak a szurkolók.
Az utcai harcok öt napig tomboltak, és az erőiket egyesítő zöldek és kékek gyakorlatilag átvették a hatalmat a városban, a császár már a menekülést fontolgatta. Végül Theodóra császárnő – aki korábbi, táncosnőként befutott karrierje során már valószínűleg hozzászokott a rázós helyzetekhez, és nem volt hajlandó lemondani magas pozíciójáról – győzte meg urát arról, hogy maradjon a helyén:
„Ha tehát az az elhatározásod, császárom, hogy megmenekülj, ez semmi nehézséget nem jelent. Hiszen pénzünk van sok, ott a tenger, itt vannak hajóink. Mindazonáltal gondold meg, nem az történik-e majd veled megmenekülésed után, hogy a halálért megmenekülésedet szíves-örömest odaadnád. Mert nekem tetszik az a bizonyos régi mondás, hogy a császári bíbor szép szemfödél” – mondta Prokopiosz szerint, a császár pedig végül a beérkező csapatok segítségével leverte a később Nika-felkelésnek elnevezett zavargásokat.