A J. Lyons & Co. vállalat a két háború közötti brit élet jelképe volt: a cég teázói és Corner House-nak, azaz Sarokháznak nevezett egységei a korábban csak a társadalmi elit tagjai számára elérhető klubok világát hozták el a polgári középosztály vagy akár a munkásosztály tehetősebb tagjai számára. A zárt klubokkal ellentétben ajtóik mindenki számára nyitva álltak, és a vendégek nemcsak egy csésze tea vagy egy szelet sütemény ígérete miatt tértek be újra és újra, hanem azért is, mert az épület helyiségeiben pezsgő társasági élet is zajlott. Egy tanulmány szerint hovatovább a Sarokházak nyújtották a sötét sikátorok gyanús szegletei után az első olyan helyet a brit melegek számára, ahol az étteremvezetőség jótékony félrenézése mellett ismerkedhettek és szórakozhattak többé-kevésbé nyíltan.
A későbbi étteremláncot és élelmiszergyártó céget 1884-ben alapították, első teázóját tíz évvel később nyitotta meg. 1909-ben pedig kinyitott az első Sarokház is: a többemeletes komplexum egyszerre volt teázó, étterem, klub és a modern szupermarketek elődje, melyben a vendégek hosszú órákat töltöttek el. Az első Sarokházat még három másik követte, melyek óriási népszerűségnek örvendtek a londoniak körében.
A Lyons elképesztő ütemben növekedett: a két világháború közötti években a cég üzemeltette a világ legnagyobb teafeldolgozó üzemét, emellett gyárak, üzemek és gazdaságok sorában szinte minden elképzelhető élelmiszeripari cikket gyártott.
A hotelek, éttermek, teázók garmadája mellett továbbra is a Sarokházak maradtak a cég zászlóshajói, amelyek szintén gyorsan fejlődtek, fénykorukban az éttermek és teázók mellett telefonállomások, fodrászatok, színházi jegyirodák működtek bennük, sőt étel-házhozszállítást is vállaltak. A Coventry Streeten található ház legszebb éveiben 0–24 óráig várta a vendégeket, akik közül egyszerre akár 5 ezren is helyet foglalhattak asztalainál, miközben 400 alkalmazott igyekezett kielégíteni kívánságaikat.
A jó hangulatért és a kiszolgálásért elsősorban a pincérnők voltak felelősek, és a cég tudatosan is próbálta őket arculatának meghatározó elemévé tenni. Az egyszerűség kedvéért a pincérnőket egységes néven szólították a vendégek, kezdetben Gladysként, de az 1920-as évekre ezt már divatjamúltnak találta a vezetőség, így pályázatot írtak ki az új elnevezésre. A lehetséges változatok között ott volt a Miss Nimble (Mozgékony), a Miss Natty (Csinos) vagy éppen Busy (Dolgos) Bertha is, ám végül a fürge, dolgos jelentésű Nippyre esett a választás.
A Nippyk 1925. január 1-jén álltak szolgálatba, jellegzetes fekete-fehér, a mellkasnál egy vörös, hímzett „L” betűvel díszített egyenruháikban. 1939-re már 7600 Nippy dolgozott országszerte, és a dolgos pincérnők önmagukban is jelképpé váltak: a „nippy” szó máig is létezik köznevesedett változatban, évtizedekig kislányok és nők ezrei öltöztek az egyenruhájukba jelmezes mulatságok idején.
A cég természetesen gondosan ügyelt az alkalmazottak megfelelő kiválasztására, de elsősorban nem a szépséget, hanem a kedvességet, a jó természetet és az ápoltságot – különösen a kézfejét – vették figyelembe. Úgy tűnik, ezzel sikerült eltalálniuk a kor átlagos férfijainak igényeit is, egy 1939-es statisztika szerint ugyanis a 7-8 ezer Nippy közül évente nagyjából 8-900-an mentek férjhez, ez pedig arányaiban magasabb volt, mint bármely más kétkezi munkakörben. (Igaz, ebben a vendégekkel való állandó kapcsolat mellett az is szerepet játszhatott, hogy Nippynek az 1950-es évekig csak hajadonokat vettek fel.) A Lyons arra is odafigyelt, hogy a pincérnők megfelelő testi és lelki kondícióban maradjanak, táborokat, sportolási lehetőségeket szerveztek számukra.
A második világháború idején a sokáig Európa legnagyobb élelmiszeripari vállalatának számító Lyons részt vállalt a birodalom háborús erőfeszítéseiből, több millió élelmiszercsomagot állított elő a fronton harcoló katonáknak, a békekötés után pedig szerepet játszott az újjáépítési munkákban is. Úttörő szerepe volt a számítástechnika meghonosításában a kiskereskedelemben, elsőként vezetve be kezdetleges számítógépeket a készletek nyilvántartására. Történelmi érdekesség, hogy Margaret Thatcher is a cég alkalmazottja volt politikusi karrierje előtt az 1950-es években – igaz, nem Nippyként, hanem az egyik üzemben dolgozó vegyészmérnökként.
A Lyons hanyatlása az élelmiszerpiac háború előtti korlátozásainak az 1950-es évek közepére történő eltörlése idején kezdődött, amikor egyre-másra nyíltak az új generációk igényeit jobban kielégítő kávézók, teázók, éttermek. A céget végül 1978-ban vásárolták fel, az utolsó Corner House is ekkor zárta be kapuit.