Egy hétfői hajnalon, 1940. május 20-án Maxwell Knight egy rendőrautóban ült London belvárosában. A Scotland Yard nyomozói, valamint egy idősebb amerikai diplomata is egy kocsiban ült vele. Néhány pillanattal később az egyik nyomozó becsöngetett az ajtón. Amint beengedték őket, már mentek is fel az első emeleti lakáshoz, amit egy Tyler Kent nevű amerikai férfi bérelt. Rá kellett törniük az ajtót, hogy bejussanak a lakásba. Tyler Kentet egy szál pizsamaalsóban találták odabent. A dokumentumok – amelyeket Knight és társai Kent lakásában találtak – az egész világ sorsát befolyásolhatták volna.

A hajnali rajtaütés a belföldi kémelhárítás, az MI5 zseniális kémvadásza, Maxwell Knight által vezetett, csaknem egyévnyi nyomozás csúcspontját jelentette. Több jelentős második világháborús felderítési művelettel szemben ezt az akciót a mai napig homály fedi. Először ebben a cikkben nyílik lehetőség arra, hogy mindeddig feldolgozatlan archív anyagok felhasználásával összeilleszthessük a regénybe illő eset hiányzó darabjait.

A korábban szigorúan titkos MI5-aktákból kiderül, hogy eredetileg nem Tyler Kent állt a a nyomozás célpontjában. A vizsgálat először a Skót Unionista Párt parlamenti képviselőjére, A. H. M. Ramsay századosra irányult. Mások mellett Ramsay is segítette az Északi Liga (Nordic League)irányítását, amely egyike volt a több szélsőjobboldali és/vagy a németekkel szimpatizáló brit szervezetnek, amelyek a két világégés között élték aranykorukat.

Ebbe kisebb csoportosulások is beletartoztak, mint például az Angol–Német Baráti Társaság (Anglo–German Fellowship), amely jól ismert vállalatok – a nevesebbek között a Thomas Cook, a Dunlop és a Price Waterhouse – támogatását élvezte, és csak egy szűk társadalmi réteg tagjai csatlakozhattak hozzá. A szervezetek közül kiemelkedett a Sir Oswald Mosley [a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi elnökének, Max Mosleynak az apja] vezetése alatt álló Fasiszták Brit Uniója (British Union ofFascists, BUF), amelynek a gyűlései akár 20 ezer embert is vonzottak.

Az Északi Liga tagsága ennek a létszámnak a felét sem tette ki, nyílt antiszemitizmus jellemezte, és nemcsak rokonszenveztek Hitlerrel, hanem kimondottan szoros kötelékek fűzték a náci hatalomhoz. A rendőrség beépített emberei arról szereztek információt, hogy a Liga tagjai a hatalomátvétel lehetőségeiről és a nagy-britanniai zsidó lakosság lemészárlásáról szövögetnek terveket.

Knight – az MI5 fasisztákat megfigyelő osztályának, a B5b részlegnek a vezetőjeként – beszervezett egy ügynököt, akit azzal a feladattal bízott meg, hogy férkőzzön Ramsay közelébe, és épüljön be az Északi Liga köreibe. Marjorie Amor a legkevésbé sem emlékeztetett egy 007-es ügynökre: középkorú édesanya volt, Ramsaynek és feleségének egy régebbi ismerőse.

Náci szimpatizánsok

Amornak fokozatosan sikerült beférkőznie a világukba. Nem sokkal a világháború kitörése előtt hívták, hogy csatlakozzon a Jobboldali Klubhoz (Right Club), ahhoz a fasiszta csoporthoz, melyet Ramsay néhány hónappal korábban alapított. A Ramsay-ékhez fűződő kapcsolatának köszönhetően Amor megismerkedett Anna Volkovával, a híres orosz emigránssal és divattervezővel, akinek az exkluzív butikja nem sokkal azelőtt csődölt be. Amor is tagja lett Volkova antiszemita, jobboldali-klubos klikkjének, amely a náci szimpatizánsok által közkedvelt Orosz Teaszalon (Russian Tea Room) nevű dél-kensingtoni étterem–kávéházban tartotta összejöveteleit.

A Teaszalont Volkova szülei üzemeltették: az édesapja korábban az Orosz Birodalmi Nagykövetség tengerészeti attaséja, az édesanyja pedig a hajdani cárné udvarhölgye volt. A bolsevik forradalom rangjuktól és vagyonuktól egyaránt megfosztotta őket, ezért szívből gyűlölték a kommunizmust, és a nácikra Oroszország potenciális megmentőjeként tekintettek. Volkova – aki több szálon is kapcsolatot ápolt a hitleri rezsimmel – legalább két alkalommal el is látogatott Németországba, ahol náci tisztekkel folytatott tárgyalásokat.

Amor gyakori jelentései arra ösztökélték Knightot, hogy kiterjessze a nyomozást. 1940 januárjára tudomást szerzett arról, hogy Volkova és az egyik barátja titokban leveleket továbbítanak a teaszalonból a nácibarát Jobboldali Klub egyik berlini tagjának. Ez jelentette a Ramsay által megkaparintott bizalmas kormányzati információk továbbításának az egyik lehetséges útját.

Amikor Knight tudomást szerzett arról, hogy Volkova megismerkedett a londoni amerikai nagykövetség egyik alkalmazottjával, tudta, hogy a veszély fokozódott. Kiderült, hogy az orosz emigráns újdonsült barátja Tyler Kent, egy jóképű fiatalember, akinek az üzenetek kódolása és dekódolása is a feladata. Knight hamarosan azt is megtudta, hogy Kent a nagykövetség bizalmas dokumentumait is megmutatta Volkovának.

Kent lakásában halomban álltak az ellopott dokumentumok, köztük Roosevelt amerikai elnök és  Winston Churchill, az Admiralitás első lordja, vagyis a brit haditengerészeti miniszter egymásnak küldött táviratai. Ez már önmagában is elképesztő lett volna, de a táviratok még ennél is veszélyesebbnek bizonyultak.

Az MI5 aktái között rejtőzött Knight egyik jelentése is, amelyben rávilágít, hogy a Kent és Volkova közötti információcsere „számos részletet tartalmazott [...] a tervezett kölcsönbérleti szerződésről”. A kölcsönbérleti szerződés (Lend-Lease) lehetővé tette Roosevelt számára, hogy – az amerikai törvények megkerülésével – élelmiszerrel, kőolajjal és hadianyaggal lássa el a szövetségeseket, vagyis áthágva azt az ígéretét, hogy az Egyesült Államok nem avatkozik be a háborúba. Eddigi történelmi ismereteink szerint a kölcsönbérlet tervét csak 1940 decemberében alkották meg, ezzel szemben a Kent lakásán található táviratok tanúsága szerint már 7 hónappal korábban ösztönözték az életbe léptetését.

Megbukott volna az elnök

Ha Kent nyilvánosságra hozza a kölcsönbérleti táviratokat, annak katasztrofális következményei lettek volna Rooseveltre nézve, s könnyen az elnöki székébe kerülhetett volna. Az is valószínű, hogy az elszigetelődési politika egyik megrögzött híve vette volna át a helyét.

Azonban Kent még csak kísérletet sem tett arra, hogy elindítsa a lavinát, mégpedig azért – és erről Volkova sem tudott –, mert Kent a szovjet hírszerzésnek dolgozott, amely igyekezett beépülni az emigránsok alkotta fasiszta csoportokba. Kent szeme előtt ez a szent cél lebegett akkor, amikor sikerült mind Ramsay, mind Volkova bizalmába férkőznie – utóbbival olyannyira sikerült összemelegednie, hogy a hölgy fülig szerelmes lett belé, és politikai szövetségeseként tekintett rá – azáltal, hogy a Roosevelt és Churchill közötti levélváltás viszonylag ártalmatlan példányait megmutatta nekik.

Knight arra is rájött, hogy Volkova lemásolta az egyik levelet, és továbbította egy barátjának, aki az olasz nagykövetségen dolgozott. Barátja Rómába, a fasiszta kormánynak küldte tovább a levelet, amit onnan Berlinbe továbbítottak.

Volkova és Kent árulásának bizonyítékaival a kezében Knight kezdeményezte letartóztatásukat, és bűnvádi eljárás indult ellenük. A nyomozás eredményeinek felhasználásával Knightnak sikerült meggyőznie Herbert Morrisont, Churchill új kormányának belügyminiszterét, hogy a liberális demokrácia megmentése érdekében szentesítse antiliberális eszközök alkalmazását. Mindez tekintélyes számú brit fasiszta – köztük Ramsey és Mosley – internálását eredményezte.

A háború óta sok történész fejezte ki megvetését az alkalmazott módszerrel kapcsolatban. Voltak, akik vétlen hazafinak állították be az internált fasisztákat, akik az MI5 összeesküvésének lettek az áldozatai. Idővel Churchill is megbánta az internálás alkalmazását. Ugyanakkor a közelmúltban hozzáférhetővé vált terjedelmes dokumentáció azt támasztja alá, hogy az angolhoni fasiszták valódi veszélyt jelentettek.

Időközben az is kiderült, hogy Volkova és Ramsay is szerepelt a nácik potenciális kollaboránsokról írt listáján, akiknek a tervezett megszállás során számítani lehet a segítségére. Szerencsére egyiküknek sem nyílt lehetősége arra, hogy notórius hazaárulóvá váljon. Azonban továbbra is kétes hírnévnek örvendenek annak köszönhetően, hogy vezető szerepet töltöttek be abban az ügyben, amit 1944-ben a Washington Times-Herald – jókora túlzással – a világháború legnagyobb kémtörténetének nyilvánított.

(A náci összeesküvésről szóló teljes cikk a BBC History márciusi számában olvasható.)