A 19. században sokan hittek abban, hogy az olyan kérdésekre, mint a tökéletes házastárs kiválasztása vagy a bűnözői hajlam kiiktatása, a fejforma tartogatja a válaszokat. James Poskett, a Cambridge-i Egyetem tanára a BBC Historyban írja le, mire használták az akkoriban hihetetlenül népszerű áltudományt, a frenológiát.
Az egyik legelső musical, amely broadwayi kasszasiker lett, az 1899-ben Londonban bemutatott Florodora egyik főszereplője adja a következő tanácsot: „Frenológiai gondossággal kell kiválasztanod feleséged. A főkötője alatti vidéken találod ugyanis a jövőd térképét.”
Manapság igencsak nevetséges gondolatnak számítana, hogy fiatalemberek arra alapozzák párválasztásukat, mi rejlik kiszemeltjük „főkötője alatt” – azaz a koponya formájára. Bő egy évszázaddal ezelőtt azonban sokan komolyan vették a Florodora iránymutatását, a világon ugyanis végigsöpört a frenológia-őrület. E „tudomány” sarkköve az volt, hogy egy személy jellemvonásait tökéletesen meg lehet határozni koponyájának formája alapján. Elveit például börtönök kialakításánál is alkalmazták, de maga Viktória királynő is felkért frenológusokat gyermekei megvizsgálására.
A frenológia atyjának Franz Joseph Gall osztrák orvost (1758–1828) tartják, aki hitt abban, hogy az emberi agyat számos szerv alkotja, amelyek felelősek az olyan különböző személyiségvonásokért, mint a jóindulat vagy éppen a rombolásra való hajlam. Egy kiálló homlok – ahol az „érzékelés szervei” lakoznak – például kimagasló intelligenciára utalt a frenológusok szerint, míg egy dudor a fejtetőn erős erkölcsi érzéket mutatott.
Gall és követői mindenesetre nagyon ráéreztek a korszellemre, a 19. században New Yorktól Kalkuttáig egyre-másra alakultak a frenológiai társaságok, a közönség pedig tolongott, hogy meghallgassa a koponyaformák vizsgálatának újabb és újabb eredményeit. Tömegek hittek abban, hogy a frenológia jobb hellyé változtathatja a világot.
A következő példákon keresztül bemutatjuk, hogyan használták a frenológiát…
Egy frenológiát népszerűsítő 1841-es kiadvány így fogalmazott: „A jó feleség megtalálásának első feltétele, hogy megbizonyosodjunk, jó feje van.”
Két „szerv” számított a legfontosabbnak: a gyerekek szeretetéért felelős terület fejlettsége mutatta meg, jó anya lesz-e a választottból, a szexuális vágyat és a szaporodást kontrolláló terület viszont kényesebb ügy volt – túl kicsi, és már a nászéjszaka is gondot okozhat, túl nagy, és lehet aggódni a „szarvak” miatt.
Egy olyan társadalomban, amely a nők életének minden vonatkozását, elsősorban szexualitásukat gondos ellenőrzés alatt próbálta tartani, a házasság témakörét taglaló frenológiai útmutatók nagy népszerűségre tehettek szert.
A New York-i női börtönben minden héten tartottak egy frenológiai előadást. Az intézmény felügyelőnője, Mrs. Farnham arra jutott, hogy a Biblia olvasása nem sokat használ az elítélteknek, ehelyett George Combe 1828-as, Az ember alkata című, a frenológia egyik alapművének számító könyvéből olvasott fel a foglyoknak. Hamarosan követői akadtak Európa és Ausztrália börtöneiben, akik szintén a frenológia eszméivel igyekeztek az egyre túlzsúfoltabb börtönök minél több lakóját jó útra téríteni.
Mrs. Farnham el is magyarázta, mi különbözteti meg egy bűnöző koponyáját az átlagemberekétől: a fül fölötti, a tulajdonszerzésre, mohóságra való hajlamért, az angol frenológiai nyelvben acquisitivenessnek (nyereséghajhászásnak) nevezett tulajdonságért felelős terület megnagyobbodása. Ez különösen akkor számított problémásnak, ha együtt járt a lelkiismeretért felelős területen található dudorral. A felügyelőnő abban reménykedett, hogy az elítéltek képesek lesznek hajlamaikat kordában tartani, ha jobban megismerik agyuk működését.
A világ első „frenológiai iskoláját” 1825-ben, Kalkuttában alapította meg a Kelet-indiai Társaság sebésze, George Murray Paterson. Az ő rögeszméje az elme alakíthatósága volt, és elmélete szerint az oktatás képes megváltoztatni az agy fizikai szerkezetét.
Az iskola diákjainak fejét minden reggel körbemérték egy tapintókörzővel. Hat hónap elteltével Paterson vizsgálatai azt mutatták, hogy az agy intellektussal kapcsolatba hozott területei óriási fejlődést mutattak. Ez az eredmény aztán látszólag tökéletesen alátámasztotta azt a széles körben elterjedt nézetet, miszerint más „színes” népekhez hasonlóan az indiaiak is gyengék és degeneráltak, és csak a fehér ember nagyszerű oktatása révén válhat belőlük civilizált ember.
Charles Caldwell rabszolgatartó és frenológus volt egy személyben, s ez egyáltalán nem volt ritka kombináció. A frenológia számos hívet tudhatott magának az Egyesült Államokban a 19. században, különösen a déli ültetvényesek soraiban. Elterjedt volt az a zavarba ejtő szokás is, hogy a meggyilkolt rabszolgák koponyáit frenológus gyűjtőknek adták el.
A Kentucky államban praktizáló orvos, Caldwell sokat tett az új elmélet terjesztéséért a déli államokban. Az 1820-as években előadókörútra indult a Mississippi mentén, egészen New Orleansig eljutva. Caldwell azt állította, hogy a feketéknek alulfejlettek az intellektuális, túlfejlettek viszont „állati” agyi szerveik, így nem alkalmasak a szabad, önálló életre.
Talán ennél is meglepőbb a rabszolgaság eltörléséért küzdő abolicionisták reakciója. Ők azt állították, hogy a feketék koponyái a „fejlődés jeleit” mutatják, ha rendes oktatásban részesülnek. Ez persze ugyanolyan rasszista elképzelés volt. Ahogy James McCune Smith, egy rabszolgaként született afroamerikai megfogalmazta: a fehér abolicionisták és a rabszolgatartók ugyanolyan bűnösek „a frenológia átverésének” elfogadásában.
Gustav von Struve a Zeitschrift für Phrenologie című, Heidelbergben kiadott folyóirat főszerkesztője volt. Az 1840-es években Struve a frenológiát összekötötte politikai nézeteivel: Európa népeinek felszabadítását sürgette a királyok és nemesek zsarnoksága alól.
1848-ra Struve úgy érezte, nem tud tovább várni. A kontinensen végigsöprő forradalmi hullámhoz csatlakozva Struve szerepet vállalt a badeni fegyveres felkelésben. „A frenológia minden cselekedetem alapja” – jegyezte fel. Gondolatmenete szerint minden férfira és nőre, legyen gazdag vagy szegény, ugyanazok a természeti törvények érvényesek, tehát frenológiai alapon Európa népeinek joguk van az önrendelkezéshez.
A frenológiai előadások és kiállítások óriási tömegeket vonzottak. George Combe, Gall egyik legbefolyásosabb követője kétéves előadókörútra ment az Egyesült Államokba, telt ház előtt szónokolt többek közt New Yorkban és Philadelphiában is. Párizsban is rengetegen pengették ki a jegy árát, hogy megnézzék Pierre Dumoutier frenológiai gyűjteményét. A kiállításon a csendes-óceáni szigetvilág lakóinak és nyugat-indiai rabszolgáknak a mellszobrai mellett a legnagyobb érdeklődést egy Napóleon fejét ábrázoló, frenológiai jelölésekkel ellátott szobor keltette.
Az ilyen kiállítások és előadások a frenológiát divatos elméletből társadalmi és politikai mozgalommá változtatták. A frenológia a „nép tudománya” volt, amely társadalmi helyzettől függetlenül mindenkinek tanulságokkal szolgálhatott, a gyári munkásoktól egészen az angol királynőig.
(A cikk teljes szövege a magyar BBC History márciusi számában olvasható.)