Hiába voltak a 20. század nagy háborúiban szövetségesek, a britek és a franciák közötti, évszázados múltra visszatekintő ellenérzések nyomai máig felfedezhetők. Ennek fényében különösen rosszul érintette a franciákat a tény, hogy az angol fogságba esett, majd eretnekként máglyahalált halt Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz gyűrűje több mint 580 éven át egykori ellenségeinek birtokában maradt.
A nemzet becsületén esett foltot idén február 25-én sikerült lemosni, amikor az ékszer egy londoni árverésen elképesztően magas, 297 ezer fontos (115 millió forintos) áron egy francia alapítvány tulajdonába került. Nicolas de Villiers, a Nantes melletti történelmi szórakoztató parkot üzemeltető Puy du Fou alapítvány elnöke dicsőséges hazatérést emlegetett. A gyűrűt egyelőre a parkban fogják kiállítani, de a tervek között szerepel egy közadakozásból épített kápolna emelése is az ereklye méltó elhelyezésére.
De valóban Jeanne d’Arc ujján díszelgett valaha az árverésen értékesített ékszer? Az aukciós ház valamennyi képviselője és Villiers is meg van róla győződve. A 15. századi források szerint a Szűz valóban hordott gyűrűt, méghozzá kettőt is, szokása volt csata előtt meg is csókolni az egyiket.
További részletekkel perének iratai szolgálnak. Kihallgatása során a parasztlányból lett hadvezér elmondta, hogy egyik gyűrűjét szüleitől kapta, ezen az IHS és a MAR vésetek (Jézus és Mária neve) mellett három kereszt szerepelt – ez a leírás éppenséggel ráillik a most elárverezett gyűrűre. Azt is megosztotta a kérdéseket feltevő Pierre Cauchon püspökkel, hogy ezt a gyűrűt az őt fogságba ejtő burgundok elvették tőle (a másik, a bátyjától kapott gyűrűről nem kérdezték, mivel ez vallatóinak tulajdonában volt). Azt is tudni véljük, hogy a kivégzés után egy gyűrű Henry Beaufort angol bíboros tulajdonába került, aki jelen volt Jeanne d’Arc halálánál.
Az ékszerekről ezután közel 500 évig egyetlen feljegyzés sem született.
A történet következő fejezete már a 20. század elején íródott, amikor az 1909-ben boldoggá, majd 1920-ban szentté avatott orléans-i szűz iránti érdeklődés lángja újra felcsapott. Egy brit arisztokrata hölgy, Ottoline Morrell ékszeres dobozában volt egy középkori ezüstgyűrű, amely a családi hagyományok szerint Jeanne d’Arcé volt. Ő egy festőnek, Augustus Johnnak adta az ékszert, aki 1914-ben eladta. Új tulajdonosa egy illusztrációt készíttetett róla, így biztosak lehetünk abban, hogy ez a gyűrű azonos azzal, amelyet most elárvereztek. Az ékszert később egy árverésen James Hasson, egy Charles de Gaulle környezetéhez tartozó orvos vette meg (1947-ben 175 fontot fizetett érte). Ő volt az, aki összeállított egy családtörténetet, amelyben Lady Ottoline felmenőit egészen Beaufort bíborosig vezette vissza, és minden generációban megjelölte azt a személyt, akire Johanna gyűrűje szállt.
Ez és a tény, hogy Jeanne leírása ráillett a gyűrűre, elég volt az aukciós háznak, hogy a szent gyűrűjeként hirdesse meg a tételt, Villiers-nek pedig ahhoz, hogy vagyonos francia támogatókat összetrombitálva lecsapjon az ékszerre. Noha egy hasonló középkori ezüstgyűrű a gyűjtők szerint legfeljebb ezer fontot érhet, a közel 300-szoros árral tulajdonképpen mindenki jól járt: az eladók érthető okokból, Villiers és a francia nép pedig mégiscsak egy felbecsülhetetlen értékű ereklyével lett gazdagabb.
A szakértők szerint persze valójában semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy ez a gyűrű azonos lenne azzal, amely Beaufort tulajdonába került. Ne feledjük, az elég tág leírás tárgya a kihallgatás idején még a burgundoknál volt, a másik gyűrűről pedig semmit sem tudunk. Persze kizárni éppen nem lehet, hogy a szülői ajándék végül mégis Beafort-hoz került, sem azt, hogy a leírás a másik ékszerre is ráillett – de akkor még mindig ott van az a „sötét” 500 év, amikor semmit sem tudunk a gyűrűről, így jogos kételyek merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy Ottoline tulajdonába valóban egy Beaufort-családhoz kapcsolható tárgy került.
De ne legyünk ünneprontók, ez a szőrszálhasogatás valójában egyetlen, az ereklyét majd megcsodáló francia vagy külföldi turistát sem fog érdekelni!