Index Vakbarát Hírportál

Arisztotelész sírját találhatták meg

2016. május 27., péntek 10:55

Az ókori görög városban, Sztageirában ásatásokat végző görög régészek bejelentették, hogy megtalálták Arisztotelész sírját – írja az MTI.

Az ókori görög filozófusról a Szaloniki Arisztotelész Egyetemen rendezett nemzetközi konferencián mutatták be feltárásaikat a szakemberek. Mint elmondták, a 2400 éves sír feltárása a térségben 20 éve folyó régészeti kutatások legfontosabb eredménye.

Arisztotelész a közép-makedóniai Sztageira városában született időszámításunk előtt 384-ben. Khalkiszban halt meg 322-ben. A szakemberek korábban úgy vélték, hogy itt is temethették el. A régészek viszont biztosra veszik, hogy a Sztageira ásatási helyen feltárt sír Arisztotelészé, mert két irodalmi forrás is utal rá, hogy a sztageiraiak elhozták a hamvait Khalkiszból. 

A kupolával borított dombsírnak vagy egy márvány szintje a hellén korból. A sír az egykori Sztageira központjában, az agora közelében fekszik. A régészek szerint a középület jellegű síremléket sietősen húzták fel, csak később építették minőségi anyagokból a márványszintet. A síron kívül található egy oltár is.

A sír kupolája 10 méter magas. A négyzet alapú szintet egy bizánci torony öleli körül. A félkör alakú fal 2 méter magas. A sír bejáratához egy járda vezet azok számára, akik le akarták róni kegyeletüket a görög filozófus előtt. A feltáráson találtak továbbá agyagedényeket és ötven darab pénzérmét Nagy Sándor korából.

A bizánciak megsemmisítették a sír épületét és egy négyzet alapú tornyot építettek helyére.

Arisztotelész a modern európai tudomány atyja és előfutára. Mesterével, Platónnal együtt a nyugati kultúra legnagyobb hatású gondolkodói között tartják számon. Ő volt a makedón hadvezér, Nagy Sándor nevelője.

(Borítókép: Arisztotelész mellszobra Rómában. Fotó: Dea / A. Dagli Orti/Getty Images)

Rovatok