Kettős identitásáért román és magyar oldalról is támadták, pedig mindkét nemzetnek felbecsülhetetlen szolgálatokat tett. Gozsdu Manó a magyar nyelv hivatalossá tétele és a kiegyezés mellett fontos román kulturális ügyekben is szerepet vállalt, hatalmas magánalapítványa révén pedig még a halála után is komoly hatást gyakorolt. Nyáry Krisztián a BBC Historyban olvasható portrésorozatában idézte fel a sorsát.
Nem sokkal azután, hogy megnyitotta irodáját, egy fiatal pesti ügyvéd bátor lépésre szánta el magát. Az ország történelemében először, 1826-ban magyar nyelven adott be ügyvédi keresetlevelet a törvényben előírt latin helyett. Szokatlanul hazafias tettnek számított ez, amely tíz évvel előzte meg magyar hivatalos nyelvvé nyilvánítását. A városi tanácsban helyet foglaló német ajkú polgárok nem is örültek neki, annál inkább a pesti magyar írók, a 24 éves jogász barátai. A magyar nyelvért kiálló ügyvédet Gozsdu Manónak hívták, és románnak született. Egyszerre tartotta magát jó magyarnak és jó románnak. Ő lett az erdélyi és magyarországi románság legfontosabb mecénása, akinek örökségén még halála után 140 évvel is pereskedett Magyarország és Románia. Életében a román nacionalisták a magyarokat kiszolgáló árulónak tartották, a magyar nacionalisták pedig román szeparatistának. Ő azt vallotta, hogy a két nép összefogásra van ítélve.
Macedóniai eredetű román kereskedőcsaládban született Nagyváradon. Otthon románul, balkáni üzletfeleikkel görögül beszéltek, de nem volt idegen számukra a szerb és a magyar szó sem. Amikorra a fiú beiratkozott a pozsonyi jogi akadémiára, már következetesen magyaros formában, Gozsdu Manónak írta a nevét. Innen a pesti jogi karra ment, ahol 1824-ben szerzett diplomát. Egész életét meghatározta, hogy patvaristaként, azaz ügyvédbojtárként Vitkovics Mihály irodájába került, amely a pesti irodalmi élet egyik központja is volt. Vitkovics egyszerre számított a magyar és a szerb irodalom megújítójának, és nem okozott neki problémát kettős kulturális kötődése.
Gozsdu Manó 1825-ben nyitott önálló ügyvédi irodát Pesten, de közben verseket is írt. A következő évben néhány költeménye meg is jelent a Szép-Literatúrai Ajándék című lapban. Ezután talán maga is felismerte, hogy a jogi nyelvhez nagyobb tehetsége van, mert verset többé nem közölt, de sikeres védőbeszédeit gyakran megjelentette. Különösen büntetőperekben szerzett hírnevet és egyre tekintélyesebb vagyont. A közélet ügyei, elsősorban a nyelvhasználathoz fűződő jogok érvényesítése is kezdettől foglalkoztatták. Ezért is döntött úgy, hogy a pesti és budai tanácsokhoz magyar nyelvű keresetlevelet fog benyújtani. A bátor, de törvényellenes tettről sokan beszéltek, egy magyar méltatója szerint a román származású jogász a magyarosodás ügyét segítette elő a német többségű városban.
A harmincas évekre már Gozsdu Manó számított az egyik legsikeresebb ügyvédnek Pesten. Egy budai kereskedő özvegyét, Anastasia Pometát vette feleségül, aki tekintélyes hozománnyal érkezett a házasságba. A pénzből az ifjú férj ingatlanokat vásárolt, köztük a gyorsan fejlődő Königsgasse (a mai Király utca) egyik üres telkét, amelyet napjainkban a rajta álló Gozsdu-udvar épületegyütteséről ismerhetünk. Lépésről lépésre lett a pest-budai román közösség szellemi vezetője. Egyre növekvő vagyonából mind nagyobb összeget adományozott magyar és román kulturális célokra. Volt, hogy megvásárolt, majd a Magyar Tudós Társaságnak ajándékozott egy ritkaságnak számító régi magyar okiratot, máskor pedig finanszírozta a Budai Egyetemi Nyomda román nyelven kiadott műveit.
Véleménye, szava minden választott tisztség nélkül meghatározóvá vált a magyarországi románság körében. Így aztán magától értetődő volt, hogy 1848. május 1-jén az ő házában gyűltek össze a pesti románok, akik javaslatára bizalmat szavaztak a Batthyány-kormánynak. Az erdélyi románság soraiból ezért sokan már ekkor árulónak tartották Gozsdut. A felgerjesztett indulatoknak köszönhető, hogy amikor az ügyvéd elindult a ’48-as képviselőházi választásokon, a szinte teljesen román lakosságú oravicai kerületben vereséget szenvedett. A forradalmat támogató erdélyi magyarok és a császárhű román népfelkelők közötti véres konfliktusokat személyes kudarcának élte meg, ezért úgy döntött, hogy visszavonul a közélettől. Középen állása miatt a szabadságharc leverése után az osztrákok akarták felhasználni saját céljaikra: Bihar megyében császári biztossá akarták kinevezni, de ő visszautasította a felajánlást. Feljegyezték róla, hogy a Haynau-féle leszámolások napjaiban szomorú magyar zenék hallgatásával tiltakozott az önkényuralom ellen.
Ezekben az években ügyvédi és üzleti tevékenységére koncentrált. Engedélyt szerzett, hogy fölparcellázza a Király utcai telket, amelyre raktárépületeket emelt, és jó pénzért kiadott. Bátor bírósági szónoklatairól napokig beszéltek a pesti utcákon. Az elnyomás enyhülésekor ő is visszatért a politikai közéletbe. 1861-ben Krassó vármegye főispánjává nevezték ki, majd a főrendiház főjegyzője lett. Ekkor tartotta híres beszédét a két nép összetartozásáról. A megbékélést hirdető szavakat nem mindenki hallgatta szívesen, Vincențiu Babeș román politikus például rossz románnak nevezte, aki a magyarok kegyéből került a posztjára. Gozsdu indulatos válaszban vallotta meg a két néphez való kettős kötődését: „Én (…) kinyilatkoztatom az egész világ előtt, hogy az egész föld kerekségén jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik. (…) Vesse akárki a mappára szemét, és meg fogja látni, hogy azon román, ki a román nemzetet folytonos ellenségeskedésre ingerli a magyarok ellen, legnagyobb ellensége a román nemzetnek; meggyőződhetik, ha egy kis élet- és világtapasztalása van, hogy az egymás közti súrlódások csak mind a kettőnek életét rövidítik: mert ha ma elvész a magyar, holnap a román fog elveszni.”
A román többségű Krassó megyében az ő javaslatára liberális nyelvhasználati szabályokat fogadtak el. Amikor a király feloszlatta az országgyűlést, Gozsdunak felajánlották, hogy maradjon főispáni hivatalában, sőt nevét az udvarban erdélyi kancellárjelöltként is emlegették. Mindössze ennyit üzent az őt megkörnyékezőknek: „Ha egy alkotmányos főispán egy nem alkotmányos kormány abszolutisztikus intézkedéseit hajtja végre, az nem tekinthető alkotmányos főispánnak és mintsem, hogy ilyennek tekintessem, inkább lemondok.”
Másodjára is visszavonult a közéletből. A tapasztalt jogászt a gyorsan fejlődő magyar vállalatok sorra kérték fel vezető testületeikbe, így lett Gozsdu a Pesti Biztosító Társaság, majd a Concordia Gőzmalom Társaság elnöke, és még számos cég tisztségviselője. Magánélete is fordulatot vett. 1863-ban meghalt a felesége, ő pedig még ugyanabban az évben ismét megházasodott. A 60 éves ügyvéd-üzletember egy budai román bankigazgató lányát, Melania Dumciát vette el feleségül. Mivel gyermek egyik házasságából sem született, minden idejét és pénzét a román kultúra támogatására fordította. A kiegyezés előtt Deák Ferenc hívására tért vissza a politikába. Részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, és Deák egy és oszthatatlan magyar nemzetről szóló szövegjavaslatát is támogatta. A koronázás alkalmával Arany Jánossal, Erkel Ferenccel és Liszt Ferenccel együtt kapta meg a lovagkeresztet, ami mutatja, hogy személye jelképesnek számított az udvar és a politikai elit számára.
A következő néhány évben ismét Gozsdu pesti házában találkozott rendszeresen a magyarországi román politikai és kulturális elit. A radikálisabb nemzetiségi vezetők azonban továbbra is magyarbarát renegátnak, egy letűnt kor képviselőjének tartották a házigazdát. Pedig Gozsdu idős korában óriási lendületet adott a román kultúrának, alig jelent meg olyan irodalmi vagy történelmi tárgyú munka, amit ne az ő költségén adtak volna ki.
Gozsdu Manó nem sokkal azután, hogy a legfőbb ítélőszék, azaz a legfelsőbb bíróság tagjának választották, 1870-ben, 67 éves korában meghalt pesti házában. Tisztelői a kerepesi temetőben díszsírhelyet állítottak neki, a legnagyobb fővárosi hetilap egész oldalas újságcikkben emlékezett meg róla. Pedig nem is tudták, hogy még halála után is számos jótétemény fűződik majd a nevéhez.
Csak végrendeletéből derült ki, hogy óriási vagyonát teljes egészében jótékony célra ajánlotta fel. Alapítványt hozott létre, amelynek vagyonát végakarata szerint elsősorban oktatási célokra kellett fordítani. Az ösztöndíjakból a Magyarországon élő, magyarul is tudó, görögkeleti ortodox vallásukat gyakorló román fiatalok részesülhettek. A „Fundatiunea lui Gozsdu” az egész Monarchia egyik legnagyobb magánalapítványa volt, amelynek a különböző értékű részvénycsomagok mellett legértékesebb vagyoneleme a Király utcai, Dob utcai és Holló utcai ingatlanegyüttes volt. A Gozsdu által ide épített raktárházakat az alapítvány kezelői lebontották, és egy teljesen egyedi bérházláncot emeltek a helyére Czigler Győzőnek, a Széchenyi fürdő építészének tervei alapján. A koncepció szerint az emeleti lakásokat jómódú polgároknak, a földszinti üzlethelyiségeket ötvösöknek, ékszerészeknek kellett kiadni, a bevételt pedig a Gozsdu által megszabott oktatási célokra kellett fordítani. Nem véletlen, hogy az alapítvány budapesti ingatlanvagyonáért Trianon után újból és újból vita robbant ki a román és magyar állam között, amely csak a közelmúltban zárult le.
A 20. századi román politikai elitből sokan köszönhették Gozsdu alapítványának, hogy ingyenesen tanulhattak, köztük olyanok is, akik nem támogatták az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak érvényesítését. Az első magyar nyelvű keresetlevelet benyújtó egykori pesti ügyvéd, aki tisztelői szerint mindenkor két zászlót tartott a kezében, valószínűleg nem örült volna ennek. De talán mosolyogna, ha tudná, hogy a telkén emelt, nevét viselő épületegyüttes ma Budapest legismertebb multikulturális találkozóhelye.
(Nyáry Krisztián írásának teljes szövege a BBC History most megjelent, 2016. júniusi számában olvasható. A sorozat korábbi hat cikkét itt, itt , itt, itt, itt és itt találja.)
Ne maradjon le semmiről!