Újonnan felfedezett levelek bizonyítják, hogy az eugenika egyik szellemi atyja bort ivott, ám vizet prédikált: magánéletében távolról sem tartotta magát a fajtisztaság megőrzésének „tudományos” elveihez. A BBC History tudósítása.
Az emberi nem örökletes fizikai, szellemi tulajdonságainak jobbítása érdekében megfelelő társadalompolitikai és ehhez kapcsolódó orvosi beavatkozásokat hirdető eugenika igen népszerű „tudományágnak” számított a 19. század végétől egészen a 20. század közepéig, sőt utolsó harmadáig. Az eugenika pozitív és negatív beavatkozást is szükségesnek tartott, hogy a társadalomból kiszűrje a „nem megfelelő” elemeket és biztosítsa a genetikailag lehető legkedvezőbb utódlást, illetve megakadályozza a vélt vagy valós örökletes betegségben szenvedők szaporodását. Az eugenika Francis Galton (Darwin unokatestvére) által lefektetett elveit a fajtisztaság és a faji diszkrimináció hirdetői (Arthur de Gobineau követői) is felkarolták, de valódi reneszánszát a mendeli öröklődés elvének 20. század eleji újrafelfedezése és a genetika tudományának első eredményei hozták meg – számos nyugat- és észak-európai országban indult mozgalom, szerveződtek tudományos intézetek, folyóiratok az eszme előmozdítására.
A fajbiológia gondolatát a nácik is a magukévá tették a „nordikus árja faj” felsőbbrendűségének bizonyítására és az alsóbbrendűnek titulált rasszokkal, a szellemi és fizikai sérültekkel szemben foganatosított drasztikus intézkedések igazolására: a kényszersterilizálást elrendelő törvényektől a koncentrációs táborokig számos szörnyű tettet hajtottak végre. Ám az eugenika a két világháború között nemcsak a diktatúrákban, a felvilágosult demokráciákban és monarchiákban is divatos eszmének számított, az Egyesült Államoktól Nagy-Britannián át a skandináv országokig egészen az 1970-es, 1980-as évekig folytattak az „egészséges társadalom” nevében önkéntes és kényszerített sterilizációs programokat.
A svédországi eugenika atyja az a Herman Bernhard Lundborg volt, aki – derül ki egy új kutatásból – magánéletében felrúgta a társadalomfilozófiai mozgalom szabályait.
Az 1868-ban született Lundborg a kelet-svédországi Uppsalában 1922-ban alapított Állami Fajbiológiai Intézet vezetője volt – a világ legelső, eugenikai és humán genetikai kutatásokra szerveződött állami intézetéé. Uppsala egyik könyvtárában fedezték fel nemrég azt a köteg levelet is, amelyek azt bizonyítják: a tudós kutatása „tárgyaival”, az alsóbbrendűnek tartott „fajokhoz” sorolt nőkkel folytatott szexuális kapcsolatot. E levelek tárták fel első ízben azt is, hogy Lundborg hosszas viszonyt folytatott egy kevert etnikumú nővel, Maria Isakssonnal, aki finn és számi felmenőkkel is rendelkezett (a finnugor nyelvcsaládba tartozó számik – ismertebb nevükön lappok – szülőföldjük őslakosai). Sőt később feleségül vette, illetve közös gyermekük is született.
Herman Lundborg igen jó nevű orvosnak, a pszichiátria és a neurológia szakértőjének számított hazájában és a nemzetközi tudományos közéletben, egy német belgyógyász mellett az ő nevéhez fűződik például az Unverricht–Lundborg betegség (genetikai eredetű epilepszia) beható tanulmányozása. Alapító szerkesztője volt a ma is létező Hereditas genetikai szaklapnak, és az elsők között alkalmazta az általa tanulmányozott betegségeken a családfa-analízis módszerét. Erősen antiszemita nézeteket vallott, és fennhangon hirdette a fajbiológia elveit.
A közelmúltban jelent meg Svédországban az a róla szóló életrajz Maja Hagerman tollából (Käraste Herman: rasbiologen Herman Lundborgs gåta, Norsteds), amely lerántja a leplet a tudós szavai és tettei között feszülő ellentétről. A kötet alapjául szolgáló kutatásból kiderül, miként találkozott Lundborg és Isaksson egy tanulmányúton. Később a nő Lundborg asszisztense lett, és részt vett azon vizsgálatokban is, amelyek azt firtatták, hol a „legtisztább fajilag” a populáció.
Néhány hónappal azután, hogy találkoztak, Isaksson Uppsalába költözött, a tudós szolgálati lakásában élt és még fizetést is kapott takarítónőként. Amikor teherbe esett, el kellett hagynia a lakást, és a gyerek születéséig vidékre költözött, később egy kis időre el is választották tőle. Miután azonban 1936-ban Lundborg visszavonult a tudományos és közéletből, és első felesége is meghalt, fiával, Allannal együtt Maria hozzá költözött, és hátralévő éveiket a kíváncsi tekintetektől távol, a világtól elvonulva töltötték (Lundborg 1943-ban halt meg).
Amikor Lundborg belekezdett kutatásaiba, a svéd politikai pártok jelentős része több-kevesebb érdeklődéssel fordult az eugenikai kérdések felé. Az 1920-as években mind a politikában, mind a tudományban igencsak divatossá váltak a fajok hierarchiájával kapcsolatos eszmefuttatások. Lundborg vizsgálódásai szorosan kötődtek a korabeli svéd társadalomnak az ország őslakosaival szemben mutatott gyarmatosító attitűdjéhez, így alátámasztották azt, hogy földjeiket büntetlenül kisajátíthassák. (Mind Norvégiában, mind Svédországban és Finnországban a 20. század első felében részben erőszakos, részben közvetett eszközökkel igyekeztek beolvasztani a területükön nomadizáló, rénszarvast tenyésztő számikat, eltörölni nyelvüket és kultúrájukat; Svédországban például svédeket telepítettek a földjükre és számi nőket sterilizáltak.)
Lundborg azonban nem csak hazájában számított szaktekintélynek. 1936-ban a Heidelbergi Egyetem díszdoktorának választották a fajbiológiában elért „eredményei” és persze a náci rezsimnek tetsző megnyilvánulásai miatt. Az 1935-ös berlini népesedési konferencián például kijelentette, hogy Németország megfelelően viszonyul a faji kérdéshez, valamint kifejtette, a zsidóknak semmi keresnivalójuk Európában, ugyanis „nem európai” fajt képviselnek. Most megtalált levelei között feltűnt egy Heinrich Himmler által jegyzett dokumentum is, amelyben – részben Lundborg munkássága alapján – felvázolta, miként kívánja az SS-t „fajhigiéniai alapokra” helyezni.
A svéd tudós álszent viselkedése már csak amiatt is különösen figyelemre méltó, mert nagy hatást gyakorolt a korabeli svéd társadalom hozzáállására a „faji” kérdésekhez, s ennek mindmáig nyúló politikai következményei vannak.
Marius Turda, az Oxford Brookes Egyetem docense úgy véli, a felfedezés ráirányíthatja figyelmünket a korabeli közgondolkodás jellemzőire, hiszen – állítja az eugenika és a fajelmélet történetének szakértője – „az eugenika híveit nem szabad egzotikus alakoknak elképzelünk: a való világban éltek és valós problémákra igyekeztek reflektálni”.
Lundborg csak 1936-ig állt az Állami Fajbiológiai Intézet élén, a Harmadik Birodalom és Svédország közötti diplomáciai kapcsolatok romlásával ugyanis a náciszimpatizáns tudósra nem tartottak igényt, helyére Gunnar Dahlberget ültették. Lundborg kutatásait mindenesetre igen kártékony programok alátámasztására használták fel.
A fajbiológiai intézet komoly statisztikai és fotóadatbázist halmozott fel, ebben körülbelül 100 ezer svéd „faji hovatartozását” igyekeztek meghatározni. Ez volt az egyik alapja annak a nagyszabású sterilizációs programnak, amely 1934-től egészen 1975-ig tartott, és a második világháború idején tetőzött: eleinte a „gyengeelméjűek” és az ún. „alkalmatlanok” szaporodását akarták megakadályozni, majd 1941-től a „társadalmi hasznosság” is bekerült a szempontok közé, 1944-től azonban jelentősen csökkent az esetszám. Összesen legalább 30 ezer (egyes adatok szerint azonban 63 ezer) áldozata volt a többnyire kényszerített sterilizálásnak, 93 százalékuk a nők közül került ki.