Index Vakbarát Hírportál

Hogyan úszták meg régen a nők a házasságtörést?

2016. június 10., péntek 18:25

Jane Austen regényeinek 18. század végi, 19. század eleji Angliájáról az a kép él bennünk, hogy egy nő hírneve az illedelmességétől és szűziességétől függött. Ezzel ellentétben új kutatások szerint sok hölgy volt képes olyan indiszkréció elkövetésére társadalmi helyzetének sikeres megőrzésével, mint a házasságon kívüli vagy házasság előtti nemi élet.  

Hogyan lehetséges ez? Soile Ylivuori, a Helsinki Egyetem munkatársának kutatása szerint a szemérmetlen viselkedés hatásai nem mindig voltak súlyosak. „Nem volt ajánlatos nyíltan ilyen magatartást folytatni: komoly következményei lehettek, mint például a társadalom általános megvetése, viszont egyetlen rossz lépés még nem feltétlenül tette tönkre valakinek az életet” – nyilatkozta a kutató a BBC History magazinnak.  

Ylivuori  vizsgálatai szerint a házasságtörő nők számos módon tudták megőrizni hírnevüket. A vagyonukból egyedül is élhettek, ez akkor volt fontos, ha mások anyagi támogatását elveszítették. A férjük vagy más társasági ismerősük természetesen támogathatta őket a továbbiakban is: Mary Cholmondeley, egy ír építész lányának esetében a befolyásos barátok, így például Horace Walpole író, az alsóház, majd a felsőház tagja segítettek abban, hogy a nő megtarthassa társadalmi pozícióját.

Szemérmes színjáték

Az újraházasodás is jól jöhetett. „Egy új férj gyakran elég volt ahhoz, hogy az emberek elfelejtsék a hölgy kétes múltját – különösen, ha kimutatta, hogy előkelő társaságban is illően tud viselkedni.”  

A kutatás azt is kihangsúlyozza, hogy a szemérmesség gyakran csak színjáték volt. A nők kiválóan tudták erkölcsösségüket eljátszani, például visszafogott öltözködéssel vagy lesütött szemekkel, illetve ennek megfelelően változtattak a viselkedésükön, akkor is, ha magánéletük közel sem volt feddhetetlen.  

Ezzel együtt a nőket sokkal szigorúbban ítélték meg, mint a férfiakat, derül ki a Helsinki Egyetem kutatójának vizsgálatából. „Ebben igazuk volt a tizennyolcadik századi íróknak, akik rámutattak, hogy a nők számára szégyenletesnek számított, ha rossz hírük kelt, a férfiaknak pedig az, ha felszarvazták őket.”

Rovatok