Hazánkban Kapisztrán Szent János neve szinte kizárólag a törökök felett Nándorfehérvárnál aratott győzelemben játszott szerepe kapcsán ismert. Pedig a 630 éve, a dél-itáliai Capestranóban született Giovanni da Capestrano változatos életútjának csak utolsó állomása volt a pogányokkal szemben fegyverrel is vállalt küzdelem.
A tehetséges fiatalember előkelő családból származott, édesapja egy „északról” (feltehetően francia vagy német földről) a Nápolyi Királyság területére települt nemes volt, aki Giovanni fiát világi pályára szánta. Miután a perugiai egyetemen jogot tanult, a fiatalember karrierje gyorsan ívelt felfelé, előbb a nápolyi bíróság elnöke lett, majd a király Perugia kormányzójának is kinevezte, s eljegyzett egy grófi családból származó lányt. A források szerint komoly sikereket ért el, azonban egy Malatesta nevű zsoldosvezér elleni 1416-os háború során fogságba esett. Sikertelen szökési kísérlet után, a tömlöcben került sor a megtérésére.
„Elaludtam, és álmomban nagy zajt hallottam, amely felébresztett. […] Felemeltem a fejemet, hogy Istennek hálát adjak, s akkor magam fölött láttam egy ferences testvért, akinek a lábai át voltak fúrva. Amikor felemeltem a karomat, hogy megragadjam, hirtelen eltűnt. Mikor lehajtottam a fejemet, kopasznak találtam, miként most is látod. Akkor rájöttem, hogy az eltűnt testvér nem volt más, mint a mi atyánk, Szent Ferenc. Megértettem Isten akaratát, hogy hagyjam el a világot, és Neki szolgáljak” – írta életének fordulópontjáról. Nem is késlekedett, amikor 1416 végén kiszabadult a fogságból, felbontotta eljegyzését, és belépett a ferences rendbe, ahol Sienai Szent Benedek keze alatt pallérozódott.
Tanítója oldalán bejárta Itáliát, néhány évvel később pedig már maga is prédikált, 1425-ben fel is szentelték. Ekkoriban már a ferences rend nagyobbik fele eltávolodott Szent Ferenc aszketikus elveitől, a szerzetesek egy része viszont ádáz küzdelmet vívott azért, hogy a szigorú regula szerint éljen. János is ezen, obszerváns irányzat híve volt, s olyan hévvel prédikált, hogy a rendalapítóhoz hasonlóan az inkvizíció figyelmét is felkeltette; eljárás alá vonták, de sikerült magát tisztáznia. Ebben szerepe lehetett lenyűgöző retorikai képességeinek is, amelyek állítólag több tízezres tömegeket vonzottak vándorútjain tartott prédikációira.
IV. Jenő pápa felismerte tehetségét, így megalkothatta az obszerváns szabályzatot, sőt az inkvizíció munkájában is szerepet vállalt. Az 1430-as évek végétől a pápa küldötteként Franciaországban, Flandriában és a Német-római Császárság területén hirdette az igét – állítólag 12 szerzetes kísérte, akik szavait a helyi nyelven adták át a hallgatóságnak.
Kapisztrán 1451-ben került Bécsbe, majd Konstantinápoly eleste után azon dolgozott, hogy európai összefogást hozzon létre az Oszmán Birodalom feltartóztatására. Ez ugyan nem sikerült, de az általa toborzott, több tízezer főt számláló keresztes sereg fontos szerepet játszott a nándorfehérvári csatában – még ha részben Kapisztrán szándékai ellenére is.
A források szerint ugyanis a szerzetes egy megszokott módon gyújtó hangú beszéde után katonáinak egy része parancs nélkül kezdett átkelni a Száván, hogy a pogányokra rontson, amikor pedig Kapisztrán utánuk indult, hogy megállítsa őket, a többiek is azt hitték, eljött az idő a rohamra. A szerzetest is elragadta a hév: „Ki a kezdetet adta, a befejezést is meg fogja adni!” felkiáltással maga is fegyvert fogott, és belevetette magát a harcba. „Aki fél, meneküljön, én negyven évig szomjaztam, vártam és kerestem ezt az alkalmat” – rázta le az őt visszafogni próbálókat. A meglepett törökökre aztán a várból kirontó Hunyadi-féle sereg is rávetette magát, és a káoszból végül világraszóló győzelem született.
Az 1690-ben szentté avatott Kapisztrán nem sokkal élte túl ezt a dicső pillanatot, a táborban kitört pestisjárvány Hunyadival együtt az ő életének is véget vetett.