A hat feleséget elfogyasztó angol király, VIII. Henrik uralkodása idején az egyháznak, az államnak és az orvosoknak is egészen különös elképzeléseik voltak a helyes nemi életről. Lauren Johnson történész néhány pontban összefoglalta ezeket a BBC History magazinnak.
Az egyház olyan szigorú szabályokat állított fel, hogy mikor, hol és hogyan hálhatnak egymással az emberek, hogy mai szemmel úgy tűnhet, minden ilyesfajta cselekedet tiltott volt. Tilos volt szexelni szerdán, pénteken, vasárnap, böjt idején, adventkor és pünkösdkor, a nagyobb ünnepek előtt, amikor a nő menstruált, a szülés előtti utolsó hónapokban, a szülés után egy hónapig, illetve amíg az anya szoptatott, valamint áldozás előtt három napon át, azon kívül nappal, meztelenül és a misszionárius pózon kívül bárhogyan.
Valójában minden szexuális tevékenység, amely a „természetes rend ellen való” volt, vagyis nem szaporodás céljából történt, szodómiának számított.
Az egyetlen szexuális tevékenység, amelyet a korabeli egyház engedélyezett, az a „házastársi kötelesség”, azaz a házasságon belüli nemi élet volt, gyereknemzés céljából. De az egyház ekkor még nem sajátította ki egy az egyben a házassági szertartást. 1509-ben például csak annyi kellett a házassághoz, hogy a két fél tanúk előtt megesküdjön és utána megüljék a nászt. Ez a bizonytalan rendszer gyakran vezetett ahhoz, hogy a felek valamelyike később nem ismerte el a házasságot, és ezzel tiltott közösüléssé változtatta a „házassági szerződés beteljesítését”.
VIII. Henrik barátja, Charles Brandon ezen a téren kifejezetten gátlástalan volt. Először olyan kétes körülmények között házasodott össze egy fiatal nemes kisasszonnyal, Anne Browne-nal, hogy még lányuk születése után is tagadni tudta a házasság tényét. Ezután elvette Anne nagynénjét, aki 20 évvel idősebb volt nála. Két év alatt annyi pénzt vasalt ki új feleségéből, amennyit csak tudott, majd érvénytelennek nyilváníttatta a házasságot, és visszatért Anne-hez. Mindez teljesen törvényesnek számított.
A királyok és királynők számára az utódnemzés nem csupán morális kötelezettséget jelentett, hanem a dinasztia érdekeit is szolgálta. VIII. Henrik jól tudta, milyen ingatag lehet a helyzet, ha nem felel meg az elvárásoknak. Anyja, Yorki Erzsébet nyolc gyermeket szült (az utolsó szülésbe belehalt), de 1509-re csak hármuk maradt életben, és Henrik volt az utolsó fiú. Ezért volt létfontosságú a Tudor-ház túlélése szempontjából, hogy első feleségével, Aragóniai Katalinnal összehozzanak egy gyereket – lehetőleg fiút.
Sajnos a házasság első pár évében nem mentek jól a dolgok. 1510 januárjában Katalin gyereke halva született, és májusban egy álterhességből megszégyenülten került ki. Az 1511-ben, újévkor született walesi herceg két hónapra rá meghalt. A királyi tanácsadók már az első házassági évforduló előtt a királyné terméketlenségéről morogtak. Még szülőhazájának nagykövete is elítélte túlzásba vitt böjtölését, mondván, hogy rendszertelen menstruációt okoz.
Az orvosok is megosztottak voltak a szexualitás kérdésében. Hippokratész és Galénosz nagy hatású írásai alapján úgy vélték, hogy a túl kevés szex nem tesz jót az ember egészségének, és akár a körülötte élőket is veszélyeztetheti. Szerintük mindkét nem termel „magot”, amellyel új életet teremthetnek, és ennek egyensúlya a testben fontos az egészség megőrzéséhez. Ez a kettős-mag elmélet azt a felvilágosultnak ható szemléletet hozta magával, hogy a gyereknemzéshez mindkét félnek ki kell adnia a magját, azaz elérni az orgazmust.
A 11. században Avicenna írt arról, hogyan lehet észrevenni a közelgő női orgazmust, és a perzsa tudós, filozófus elmélkedése latinra fordítva a 15. században és a 16. század elején széles körben elterjedt. Ezt azonban nem teljesen így képzelték el a korban: az orvosi doktrína szerint majdnem minden nedvesedés „magnak” számított, tehát amíg a nő „egészségének” úgymond jót tett a nemi élet, az élvezet nem volt lényeges szempont.
Az egyház többek között azért tiltotta annyira a szexualitást, mert attól tartott, egyéb – kevésbé bocsánatos – bűnökre csábíthatja az embereket. Margery Kemple 15. századi misztikus annyira zavarba jött a házastársi kapcsolat során átélt élvezetektől, hogy megkérte férjét, éljenek tisztán. Attól tartott, hogy „mértéktelen szerelmükkel és élvezetükkel magunkra haragítottuk Istent”.
Egyes gondolkodók szerint bármennyi nemi élvezet túl sok volt. Arisztotelész figyelmeztetett, hogy a szexualitás elhomályosítja az értelmet, John Fisher rochesteri püspök pedig 1509-ben azt állította, hogy a „hús mocskos vágyai” károsak a férfiak számára: „az orvosok szerint az embert jobban bántja egy kis mag elvesztése, mintha tízszer annyi vére folyna”.
Az egyház elítélte a fogamzásgátlást, kivételnek egyedül az számított, ha a nő előreláthatólag belehalt volna a szülésbe. A penitenciáléknak nevezett papi kézikönyvek kifejezetten aggodalmasak voltak a megszakított közösülés terjedése miatt, s az egyházfiak számára azt tanácsolták, hogy ne kérdezősködjenek sokat a nyájukba tartozók szexuális életéről. Úgy tűnik, áldásosnak tartották a tudatlanságot.
Az orvosi szövegek által támogatott fogamzásgátlási módszerek helyenként annyira bizarrok, hogy nehéz elképzelni, hogy bárki is komolyan vette volna őket. Az egyik fogamzásgátló kenőcs például mákból, tojásfehérjéből, libazsírból, mézből és „női tejből” készült.
A Trotula című nagy népszerűségnek örvendő orvosi könyv egy helyen azt mondja, hogy a nő úgy is megelőzheti a teherbeesést, ha egy menyét levágott heréit hordja a nyakában – ami egész biztos megfagyasztotta körülötte a légkört.
Ha belegondolunk, hogy mennyire ellentmondtak egymásnak az orvosi és az egyházi formulák, nem meglepő, hogy a 16. századi emberek sokkal aktívabb szexuális életet éltek, mint azt az egyházi intelmek alapján gondolnánk.
A házasságtörés ugyan tiltott volt, de gyakran megesett, ami nem meglepő, ha belegondolunk, hogy a kényszerházasságoknak milyen nagy divatja volt a nemesség és a királyi család körében. Mialatt Aragóniai Katalin az első gyerekével terhesen feküdt, VIII. Henrik és barátja, William Compton egyaránt a már férjezett Lady Anne Hastings kegyeit kereste. Compton kapcsolata olyan belsőséges maradt Anne-el, hogy halálakor fél vagyonát ráhagyta – bár ez nem akadályozta meg abban, hogy a felesége mellé temettesse magát.
A király félrelépéséről tudósító spanyol nagykövet nem az uralkodót, hanem Katalint hibáztatta, mert „mérgelődött” az affér miatt. „Azt hiszem, ebben az ügyben megértem a királyt – írta a nagykövet. – Házasemberként tudok egyet s mást az ilyenfajta dolgokról.” Tekintve, hogy bármit csinált az ember, nem jöhetett ki jól belőle, a kora újkori angolok többsége úgy gondolta, hogy a nemi élet igazán megéri a kockázatot.
A teljes cikk a magyar BBC History 2016. júniusi számában olvasható.