Trója pusztulása talán csak a leglátványosabb zárójelenete volt egy elhúzódó konfliktusnak, amelynek végén a legfontosabb késő bronzkori civilizációk mind összeomlottak a Földközi-tenger térségében – legalábbis egy svájci geoarcheológus sokak által vitatott új kutatásai szerint.
Az időszámításunk előtti 1200-as évek környékén egy sor jelentős település és kultúra élte végnapjait a Mediterráneumban. Az egyiptomi Újbirodalmat több hullámban érte támadás, a Hettita Birodalom összeomlott, az anatóliai, szíriai, kánaáni, ciprusi területeket titokzatos idegen népek özönlötték el és részben uralmuk alá is hajtották, a mükénéi kultúra napjai leáldoztak. A pusztításért és invázióért felelős ún. „tengeri népek” koalíciójának pontos összetételét, eredetüket illetően máig is találgatásokra vagyunk utalva – a legkülönbözőbb elméletek láttak már napvilágot.
Eberhard Zangger, a zürichi Luwian Studies nonprofit alapítvány és kutatóintézet vezetőjének új kutatásai szerint nem alaptalan a feltevés, hogy az általa „nulladik világháborúként” emlegetett végzetes konfliktust a luvi nyelvet beszélő népek robbantották ki. Az indoeurópai családba tartozó anatóliai nyelvek egyike igen elterjedt volt, a hettitánál is többen beszélték Anatóliában és évszázadokkal élte túl annak eltűnését – egyes teóriák szerint a trójaiak is luvi nyelven váltottak szót egymással.
A svájci geoarcheológus azt állítja, a luviak nem csupán laza nyelvi-etnikai csoportosulást alkottak, hanem egy erős civilizáció is állt a hátuk mögött, így tudták mintegy 3200 évvel ezelőtt megfordítani a Földközi-tenger térségének erőviszonyait. A legújabb műholdfelvételek elemzése nyomán a régészeti talajtan szakértője szerint igen valószínű, hogy a késő bronzkorban Nyugat-Anatólia igen sűrűn lakott vidék volt, és a luviak 340 nagyobb, városias településen éltek – ezeknek azonban csupán egy töredékét tudták feltárni eddig a régészek. A terület ásványi és érclelőhelyekben igen gazdag volt, ez is alátámasztja kiemelkedő jelentőségét. „E városok némelyike olyan hatalmas, hogy az űrből is kivehető” – nyilatkozta a kutató a New Scientistnek .
A korabeli hettita szövegekből eddig is tudtuk, hogy kisebb királyságok, városállamok álltak fenn Anatólia nyugati részén, és ezeknek a lakossága zömmel a luvi nyelvet beszélte, sőt időnként olyan erős szövetségre léptek egymással, hogy a Hettita Birodalomra is veszélyt jelentettek. I. e. 1200–1190 körül azonban a birodalom belső problémáit is kiaknázva egy lépéssel tovább mentek: megdöntötték az évezred egyik legjelentősebb mediterrán nagyhatalmát.
Nem sokkal a hettiták bukása után újabb dokumentumok tanúskodnak a „tengeri népek” veszedelmes támadásairól: egyiptomi domborművek és feliratok. Először Merenptah fáraó uralkodása (i. e. 1213–1203) idején kellett Egyiptomnak visszavernie a líbiai törzsekkel szövetséges népeket, majd nem sokkal később III. Ramszesz (i. e. 1188–1156) – legalábbis a Medinet Habu-i halotti templomán megörökített jelenetek, feliratok tanúsága szerint – állította meg a „tengeri népek” újabb hullámát tengeren és szárazföldön is, a Nílus-deltában és a dzsáhi csatában.
A fenyegetést észlelve a mükénéiek is szövetségeseket gyűjtöttek, és az Égei-tengeren áthajózva saját magterületeiken támadták meg a luviakat, lerombolva legfontosabb városaikat és erődítményeiket, köztük Tróját. A doktori disszertációját a Stanford Egyetemen megvédő tudós Homérosz Iliászára és Odüsszeiájára utalva leszögezi: az előbbi Mükéné a luviak ellen folytatott háborújának csúcspontját emeli ki, az utóbbi viszont arról az időszakról tanúskodik, amikor a külső nyersanyagforrásaiktól elvágva és belső konfliktusoktól őrlődve polgárháborúba süllyedtek – ezt a teljes mükénéi kultúra pusztulása követte. Zangger – aki elméletét nemrég könyv formájában is publikálta (The Luwian Civilization: The Missing Link in the Aegean Bronz Age, Isztambul 2016) – úgy véli, az események ezen láncolata a leglogikusabb a fennmaradt források és az egymást követő háborúk fényében, amelyek összefoglalóan bátran emlegethetők „nulladik világháború”-ként.
Eberhard Zangger nem most először áll elő hasonlóan hangzatos teóriával: a Cambridge-i Egyetem Földtudományi Tanszékének egykori kutatója több mint két évtizede kardoskodik a luvi civilizáció fennállása mellett. Korábban arról vált ismertté, hogy Platón Atlantisz-legendáját a trójai háború egyiptomi elbeszélésére vezette vissza, majd több publikációjában is felvetette, hogy a trójai háború és a „tengeri népek” invázióinak túlélői alapították azokat az itáliai, szíriai, palesztinai településeket, melyekből az etruszk és föníciai kultúrák kiemelkedtek.
Az egységes luvi civilizáció és a „nulladik világháború” elméletét – idézett elképzeléseihez hasonlóan – szintén többen vitatják. Az Oxfordi Egyetem munkatársa, Christoph Bachhuber szerint az egységes kulturális identitás az ókori népek körében amúgy is nehezen megfejthető, további építészeti emlékek, műalkotások felfedezése szükséges ahhoz, hogy kétségek nélkül beszélhessünk luvi civilizációról. Ilja Jakubovics, a Marburgi Egyetem oktatója ehhez hozzáteszi: írott forrásaink zömmel a bronzkor utáni időszakból származnak és meglehetősen ellentmondóak, ezért Zangger elméletének alátámasztására és megcáfolására is könnyen felhasználhatók. Michael Galaty, a Mississippi Állami Egyetem kutatója pedig amellett kardoskodik, hogy a nemzetközi háború mai fogalmát nem alkalmazhatjuk egy az egyben az ókori konfliktusokra, így a „nulladik világháború” narratívája eleve kétséges.
A kritikák ellenére azonban a tudósok elismerik: Zanggernek igaza van abban, hogy Nyugat-Anatólia archeológiai, régészeti talajtani feltárásának jelenlegi szintje messze nem elégséges, és a történettudomány újabb felismerésekkel gazdagodhat, ha végre sor kerül a terület alaposabb vizsgálatára. Az Oxfordi Egyetem munkatársának szavaival: „A magam részéről igen izgalmasnak találom, hogy [Zangger] erre a régióra irányítja rá a figyelmet.”