Egy, de talán több generáció meghatározó élményei között is szerepel az akkori világ egyik sztárzenekara, a Queen együttes 1986. július 27-i budapesti fellépése. Harminc év távlatából is érdekes kérdés, hogyan sikerült a „vasfüggöny” mögé csábítani a legendás bandát, és miként viszonyult mindehhez a magyar pártállami vezetés.
Visszatekintve persze nyilvánvaló, hogy 1986-ban már végóráit élte a kádári rendszer, a repedések és nyitás jelei egyértelműek – de ne feledjük, akkoriban nagyon kevesen gondolták, hogy három év múlva össze is omlik. Az enyhülés ellenére a titkosrendőrség ekkoriban még szorgosan gyártotta a jelentéseket, fokozott figyelmet fordítva a „tűrt” és a „támogatott” közötti finom határon egyensúlyozó magyar zenekarokra, amelyek még mindig bármikor számíthattak arra, hogy fellépéseiket minden különösebb ok nélkül töröltetik.
A Queen Magyarországra csábítása elsősorban Hegedűs László, a Multimédia Kft. koncertszervezőjének érdeme, aki mind a zenekarral – elsősorban a menedzserrel, Jim Beach-csel –, mind a különböző hazai hivatalokkal, vállalatokkal hosszú hónapokig egyezkedett, hogy elháruljanak az akadályok a fellépés előtt. Hegedűs 1983-ban hallott arról, hogy a Queent érdekelné egy kelet-európai koncert, majd az 1985-ös Live Aid szuperkoncerten (amelyen egybehangzó vélemények szerint a Queen fellépése volt az est fénypontja) tudott szót váltani erről Beach-csel és Brian Mayjel.
Az együttes részéről az egyik sarkalatos pont a gázsi volt, ami még a nyugati koncertszervezőknek is fejtörést okozott, Magyarországon pedig csillagászati összegnek számított, amit ráadásul valutában kellett kifizetni. A másik gondot az jelentette, hogy az együttes ragaszkodott a luxuskörülményekhez, a profi szakmai stábhoz, és ahhoz, hogy távol tartsák őket a rajongóktól – mindennek biztosítása a keleti blokkban nem tűnt egyszerű feladatnak. Végül sikerült megegyezni a részletekről (a fellépési díj máig üzleti titoknak számít, de a híresztelések szerint 110 ezer dollárt kapott a zenekar, ez nagyjából a fele volt a nyugaton szokásos gázsinak), Hegedűséknek pedig sikerült meggyőznie arról a Queen menedzsmentjét, hogy biztosítani tudják a megfelelő körülményeket. Ebben szerepet játszott az, hogy Mercuryék valóban szerettek volna fellépni a keleti blokkban; de ne legyünk naivak: azért az első, vasfüggöny mögött tartandó „nyugati szuperkoncertben” rejlő reklámlehetőség sem kerülhette el a figyelmüket.
Mindkét fél érdekeit szem előtt tartva Beach és Hegedűs azt találta ki, hogy a koncertről egész estés filmet is forgatnak, amelyet a keleti blokkban a magyar szervezők értékesíthetnek, a nyugati értékesítésből származó bevétel pedig az együttest illeti. A Magic – a Queen Budapesten című filmet Zsombolyai János rendezte, s a korábban hazánkban soha nem látott technikával rögzített, az est hangulatát a vágások ellenére tökéletesen visszaadó koncertfilm az együttes tetszését is elnyerte.
Ugyan a koncertet hivatalosan magáncégek szervezték, természetesen szükség volt a magyar állami szervek jóváhagyására, sőt némi támogatására is. Már ekkora mennyiségű deviza beszerzése sem ment könnyen, a szükséges összeget az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadóvállalat (IPV) és a Népstadion biztosította a Nemzeti Bankon keresztül, de az ehhez szükséges külön engedélyt is meglepő gyorsasággal adta ki a megfelelő hatóság. Persze voltak a politikai és kulturális vezetésben, akik rossz szemmel nézték az eseményt, mások az akkori viszonyok között horribilisnek számító jegyárakra (160 és 300 forint között lehetett hozzájutni a belépőkhöz) vonták össze a szemöldöküket, az Országos Rendező Iroda vezetője pedig kijelentette, hogy nem támogatnak egy ilyen drága koncertet, amíg devizahiány miatt nincs elég importgyógyszer a patikákban.
A rosszalló megjegyzések ellenére a legfelsőbb szinteken nyilván támogatták a Nyugat felé történő óvatos nyitás politikájába illeszkedő eseményt. Ettől függetlenül az állambiztonsági szervek és a rendőrség kiemelt figyelemmel készült a közel 80 ezer embert megmozgató rendezvényre, sőt már az előkészítő tárgyalásokról is jelentéseket kaptak beépített ügynökök révén.
Végül aztán a koncert nem változott rendszerellenes tüntetéssé, de az ereje teljében lévő Queen lehengerlő, a nyugati show-business tökéletesen megtervezett fény- és hangtechnikájával támogatott előadása a zsúfolásig megtelt Népstadion közönségének nagy részét teljesen magával ragadta – az est fénypontjaként pedig Freddie Mercury óriási ünneplést kiváltó gesztusként magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, a két világ egyfajta szimbolikus összekapcsolásaként. Nem csoda, ha a koncert után az újságok inkább fanyalgó kritikákat közöltek, amelyek a Queent a nyugati zeneipari gépezet termékeként mutatták be, a magyar éneket sok cikkíró egyszerűen „elfelejtette” megemlíteni.
A Queen tagjai máig is meleg szavakkal emlékeznek vissza különleges budapesti koncertjükre, a rajongóknak pedig még keserédesebbé teheti az emléket, hogy ez volt az együttes utolsó turnéja – öt évvel később Freddie Mercury szervezete feladta az AIDS-szel való küzdelmet.