Index Vakbarát Hírportál

2002 éves citromot találtak Szent Péter börtönében

2016. július 18., hétfő 09:09

Pontosan 2002 éves citrom maradványaira bukkantak a Szent Péter és Szent Pál börtönének tartott római Carcer Tullianum restaurálásakor - írja az MTI. A padozatba vájt gödörben bukkantak rá a magokra, és némi megkövült gyümölcshúsra. A radiokarbonos vizsgálat alapján időszámítás szerint 14-ben helyezték el az ókori Róma legrégebbi börtönének aljában. 

A citromot archaikus és köztársasági kori kerámiákkal, malacmaradványokkal és más gyümölcsökkel, köztük szőlővel, fügével, olajbogyóval és mogyoróval együtt találták, vagyis fogadalmi adomány lehetett.

A parányi felfedezés központi helyet kap a július 21-én megnyíló Carcer Tullianum Múzeum megvilágított tárlóiban, mivel kicsiny mérete ellenére nagy a jelentősége mind a citrom, mind a börtön történetét illetően.

Patrizia Fortini, Róma régészeti felügyelője szerint messze ez a legrégebbi citrom, amelyet „régészeti kontextusban” találtak a Mediterráneumban, és azt jelzi, hogy a gyümölcs az eddig véltnél sokkal korábban érkezett meg Ázsiából a Földközi-tenger partvidékére. A kis lelet emellett segített pontosítani a Capitolium lábánál, a Forum Romanum szomszédságában kőbe vájt börtön átalakításának idejét is.

A római főrégész szerint amikor az I. században hozzáláttak a már évszázadok óta létező börtön új homlokzatának kialakításához és megtalálták az első áldozati adományt, az építők rájöttek, hogy egy, a rómaiaknak szent területet bolygattak meg, és egy második rítust mutattak be, amelynek során új engesztelő adományt helyeztek a kövezetbe, ennek volt része a citrom.

Eddig csak azt lehetett tudni, hogy melyik században történt az átalakítás. Mivel azonban az áldozati citromnak sikerült pontosan megállapítani a korát, már azt is lehet tudni, hogy a börtönt biztosan nem Nero, hanem Augustus császár bővítették - mondta a római főrégész.

Szent Péter börtöne egy évig tartott zárva a felújítás miatt.

Rovatok