Dél-Olaszországban, és főleg Szicília szigetén járva-kelve a magyar turisták szívét máig megdobogtathatják az olasz egységért küzdő magyar szabadságharcosok neveit viselő közterületek, amelyek jól mutatják, milyen becsben állnak még ma is honfitársaink Garibaldi első nagy sikereinek színterén. Elsősorban Türr István és Tüköry Lajos nevével találkozhatunk, pedig a 200 éve, 1816. július 28-án született Dunyov István is vállalt akkora szerepet a harcokban, mint bárki Garibaldi emberei közül.
Ahogy az 1848–1849-es szabadságharc annyi más hőse, etnikailag Dunyov sem számítható magyarnak, hiszen szerb és bolgár felmenőktől született a bánsági Vingában. Eredetileg jogot tanult, de a szabadságharc kirobbanása után, 1848 júliusában felcsapott nemzetőrnek, és sikerrel harcolt a szerb és román felkelők ellen. A következő évben már századosként, hadbíróként tevékenykedett, és a végsőkig kitartott az „ügy” mellett – az 1849. júliusi turai ütközetben olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy hordágyon került osztrák fogságba a fegyverletételt követően.
Dunyovot 1852-ben halálra ítélte a hadbíróság, de az ítéletet később tízéves várfogságra változtatták. 1859-es szabadulása után nem sokkal Itáliába utazott, ahol sok más egykori honvédhez hasonlóan az olasz egység létrejöttében alkalmat látott nem csak az „osztrák zsarnokság” elleni harcra, de arra is, hogy Itáliát ugródeszkaként használva majd a magyar szabadságharcnak is új lehetőséget adjon.
Számos egykori bajtársával együtt Dunyov is tagja lett a Garibaldi-vörösingesek legendás első csapatának, a marsalai „halhatatlan” ezernek, és részt vett a Szicília és Dél-Itália területén vívott harcokban.
Garibaldi talán legfényesebb győzelme, az 1860. októberi volturnói csata során az ő vezetése alatt álló egység fogta fel a nápolyi főerők támadását, Dunyov súlyosan megsebesült, lábát végül amputálni kellett, hogy életét megmentsék. Ezután sem hagyta el Garibaldi oldalát, sőt az 1862-es, Róma elleni sikertelen akció után is hű maradt a cavouri reálpolitika által kijátszott, majd félredobott és száműzött szabadságharcoshoz, aki hálája jeléül ezredesi ranggal is kitüntette.
Dunyov a kiegyezés után hazatérhetett volna Magyarországra, de ő nem volt hajlandó megalkudni Béccsel, a felajánlott képviselői mandátumot is visszautasítva olasz földön maradt. Történelmi, gazdasági témájú cikkeket, könyveket írt, de Kossuthtal, illetve a magyar politikai élettel is kapcsolatban maradt egészen 1889-es haláláig. A számos magas rangú olasz állami kitüntetést megkapó Dunyov Istvánt katonai tiszteletadás mellett, fényes külsőségek között temették el.