Minden szakmát vagy tudományt, amibe belefogott, a legmagasabb szinten űzte, izgága természete azonban mindig szálka volt a hatalom szemében. Madzsar József valószínűleg a Gulagon halt meg, ám maradandó eredmények őrzik a nevét az egészségügytől a könyvtártudományig, a sporttól a helikoptertervezésig.
Tíz ember sem tudná végigvinni, amit ő egyedül tett Magyarország modernizálásáért.
Anyai ágon cseh, apai ágon magyar családban született 1876-ban, Budapesten. Nagy műveltségű, zeneszerető apját Nagykárolyba nevezték ki távírdafőnöknek, így József és két évvel fiatalabb öccse, Imre az erdélyi városban nőttek fel. A fiúk életét meghatározta apjuk modernitás iránti rajongása. Magyarországon ők voltak az egyik első telefon-előfizetők, és apjuk laboratóriumot is berendezett nekik, ahol fizikai kísérelteket végeztek. Sajátos nevelési elvei alapján az apa minden nyáron más iparosmester műhelyébe adta be őket tanoncnak, hogy belelássanak a különböző szakmák rejtelmeibe. Madzsar József talán ennek köszönhette, hogy elveit később is gyakorlatba tudta ültetni.
A kiskamasz a nagykárolyi piarista gimnáziumban két jó barátra is szert tett: Jászi Oszkárra és Ady Endrére. Mindkettejüktől hasznos dolgokat tanult. Ady megtanította, hogyan kell verekedni a csizmadiainasokkal, Jászi pedig az iskolai önképzőkör elnökeként hasznos olvasmányokat adott a kezébe. Neki még egy dolgot köszönhetett: húga, a művészetekért rajongó Jászi Alice ismeretségét.
Érettségi után Madzsar a pesti orvosi karon tanult tovább. Gyenge tüdejének köszönhetően egy évet Padovában végzett, itt találkozott újra Jászi Alice-zal. A gyerekkori barátságból szerelem lett. A kapcsolatot a Madzsar szülők nem nézték jó szemmel, ráadásul a postán dolgozó apa előtt a levelezésük sem maradhatott volna titokban. A fiatal medikus ezért olyan levelezőlapokat küldött kedvesének, amelyen a dekoráció szerelemi üzeneteket közvetítő gyorsírás jelekből állt, s erre a szigorú apa sosem jött rá.
Alice bátyja, Jászi Oszkár kedvelte ugyan a különc Madzsart, de izgága és kapkodó „zöldfülűnek” tartotta, így ő sem örült, amikor a fiatalok 1901-ben bejelentették, hogy összeházasodnak. Amikor Alice nem sokkal később terhes lett, sokáig úgy tűnt, hogy a babát nem fogja tudni kihordani, az orvosok már lemondtak róla. A fiatal férj gyógytornagyakorlatokat dolgozott ki a számára, amelyek segítségével sikerült teljesen felerősödnie. Lányuk, Lili születése után Alice elhatározta, hogy részletesen kidolgozza gyakorlatokat, és utóbb világhírű gyógytorna-rendszert honosított meg.
Hogy a család megéljen, a családfő egy klinikán vállalt állás, s emellett fogorvosi praxist is indított. Már itt is forradalmi változásokra törekedett. Ő használt először Magyarországon röntgent és a műtéti altatást a fogászatban, és ő volt a porcelántömés egyik meghonosítója is. Orvoskollégája azt nyilatkozta róla, hogy Madzsar „olyan univerzális tehetségű ember, aminő kevés van a szakmában”.
Már ekkor köztudott volt szociális érzékenysége, a szegény pácienseket ingyen gyógyította. A századfordulón egyre komolyabb problémát jelentett az alkoholizmus, felmérések szerint a magyar parasztság kiadásainak egyharmada pálinkára ment el. Madzsar beleásta magát a kérdés egészségügyi és szociális vonatkozásaiba. Néhány év alatt ő lett a téma első számú szakértője: vidéki előadássorozatot tartott, orvoskonferenciákat és felvilágosító akciókat szervezett, szaklapot szerkesztett, és még kormány-előterjesztést is kidolgozott. Ebben a minőségében találkozott először a munkásmozgalommal. A szociáldemokrata párt az ő tevékenységén felbuzdulva alakította meg az Alkoholellenes Munkásegyesületet, ahová Madzsart is meghívták előadást tartani.
Az önmagát „szabadszocialistának” valló Madzsar csatlakozott a Huszadik Század folyóirat körül létrejövő Társadalomtudományi Társasághoz, melynek fő szervezője és motorja sógora, Jászi Oszkár volt. A modern természettudomány eredményeiről, például a sejtbiológiáról vagy az öröklődésről tartott közérthető formában előadásokat. Amikor 1906-ban a Szabad Gondolat című lap szerkesztője lett, elsőként három vezércikket közölt a következő címekkel: „Merjünk gondolkozni”, „Merjünk tudni”, „Merjünk kételkedni”. Mintha csak saját krédóját fogalmazta volna meg.
Egy barátja szerint ekkoriban „erősen halavány, majdnem vérszegény arcával, hosszú, világos szőke hajával, amely majdnem a válláig leért, világos zöld szemeivel valami prófétai kinézése volt”. A család Baross utcai otthona a világjobbító értelmiségiek, festők, írók, természettudósok, jogászok találkozóhelyévé vált. Madzsarék mindenben hajlottak a formabontó megoldásokra. Alice gyógytorna-iskolájában meztelenül tornáztak a páciensek, ami teljesen felkavarta a város férfilakosságának fantáziáját. Máskor arról jött hír, hogy a fogorvos radikális kúrával kezelte ki tüdőbetegségét: túrázással és evezéssel. Olyan sikerrel, hogy evezős négyesben versenyt is nyert, egyetlen év alatt 2700 kilométert evezett, amivel kora minden rekordját megdöntötte. Sokoldalúságára jellemző, hogy 1910-ben egy barátjával közösen szabadalmat jelent be a forgószárnyas repülőgépre, azaz a helikopterre, és egy időre lelkesen vetette bele magát a repülés technológiájába. Néhány hónappal később aztán már nem is érdekelte az egész.
Örökké képezte magát. Éppen ezért dühítette, hogy a könyvtárakban rosszul voltak katalogizálva az orvosi könyvek, és pont a legfrissebb szakirodalmat nem lehetett megtalálni. Amikor ezt elpanaszolta barátjának, Szabó Ervinnek, a Fővárosi Könyvtár új főigazgatójának, azt a választ kapta, hogy csináljon akkor jobb katalógust. Madzsar otthagyta jól jövedelmező fogorvosi praxisát, és aligazgatói állást vállalt a könyvtárban. Bevezette a ma is használt tizedes osztályzást, majd hozzálátott a fiókkönyvtári hálózat létrehozásához. „Legszemélyesebb művének” az Almássy téren kialakított fiókot tartotta, ahol az első magyar gyerekkönyvtár is helyet kapott.
A városházán is feltűnt a mindig nagy álmokat kergető, de igen gyakorlatias orvos tevékenysége. Így a világháború kitörése után őt kérték fel a népegészségügyi ellátó rendszer átalakítására. A 20 százalék körüli magyarországi csecsemőhalandóság a legmagasabb volt Európában, és a háború csak rontott a helyzeten. Madzsar a rossz szociális viszonyok mellett a teljes egészségügyi tudatlanságot okolta a helyzetért. Létrehozta az ország első védőnői hálózatát, hogy minden egyes Budapesten született csecsemőnek figyelemmel kísérhesse a fejlődését. Ő javasolta elsőként, hogy a szülés és szoptatás idejére járulékot kapjanak a kismamák. Megírta Meddő Budapest című átfogó művét a népességfogyás okairól, és a társadalom-egészségtan magántanára lett.
Az első világháború első éve után statisztikát készített, amiből kiderült, hogy még a harctéren elesett katonák számát is meghaladja az egy év alatti csecsemőké, akik a mind rosszabb ellátás miatt halnak meg. Óriási botrányt váltott ki érvelése, amely szerint őket is a háború áldozatának kell tekinteni. Az őszirózsás forradalom idején Madzsart közegészségügyi államtitkárnak nevezték ki. Tisztségében a Tanácsköztársaság alatt is megtartották, ám hamar konfliktusba keveredett a bolsevik hatóságokkal: egyszer fizetésemelést követelt a védőnőknek, máskor pedig megtagadta, hogy egy apácakolostort propagandacélokból kórházzá alakítsanak.
A Tanácsköztársaság bukása után így is vád alá helyezték mint volt kommunista vezetőt. Az egyik legfőbb vádpont az volt ellene megnyittatta a fővárosi fürdőket a szegények előtt. Válasza így hangzott: „Az egészségügy nem politikum, és a baktériumok nem válogatnak forradalmárok és ellenforradalmárok között.” A hatalom ezt máshogy gondolta, és Madzsart néhány hétre letartóztatták. Ha addig nem is volt kommunista, a börtönben tényleg azzá vált. Dokumentálni kezdte rabtársai beszámolóit és a fehérterror atrocitásait, cikkeit pedig külföldre juttatta. Ezek után újabb elfogatóparancsot adtak ki ellene, emigrálni kényszerült.
Egy ideig a Bécsi Magyar Újság kiadóhivatalát vezette, majd úgy döntött, ismét visszatér a gyógyításhoz. A macedóniai Szkopjében vállalt fogorvosi állást, és a változatosság kedvéért a városka néprajzáról írt tanulmányt. Depressziója azonban úrrá lett rajta, elkeseredésében öngyilkosságot is megkísérelt, nem először, és nem is utoljára életében. Már a halálhíre is megjelent a hazai lapokban, amikor végre visszavonták a körözését, és hazautazhatott.
Orvosi munkát idehaza nem végezhetett, ezért barátai lexikonszerkesztői megbízásokat szereztek neki. Kiderült, hogy ebben is őstehetség, sorra kapta a felkéréseket a kor legnagyobb enciklopédikus vállalkozásaitól – a Tolnai, a Révai és a Guttenberg Lexikon szerkesztésében is részt vett. A család bevételeit ekkor már jól kiegészítette felesége egyre jövedelmezőbb iskolája, ahol a tanárképzés is beindult. Madzsar Alice emellett mozgásszínházi koreográfiáival is nevet szerzett magának, az előadások fotósa a férje volt.
Madzsar József azonban nem csak a színházban fényképezett. A budapesti nyomornegyedekről készített szociofotóit szakszervezeti gyűléseken és munkás kultúrkörökben vetítette, és meg is írta a témát az általa is szerkesztett marxista Társadalmi Szemlében. Ezzel ismét felkeltette maga iránt a rendőrség figyelmét. 1932-ben kommunista összeesküvésben való részvétel vádjával letartóztatták, a vád szerint ő volt a szakszervezeti ellenzéki mozgalom irányítója. Első fokon 6 hónapra ítélték, másodfokon felmentették. A történet ugyanezzel a koreográfiával a következő években is megismétlődött, per, börtön és felmentés váltotta egymást.
Az idegileg kimerült Madzsar ismét öngyilkosságot kísérelt meg. Hátrahagyott levelében azt írta, hogy nem bírja a küzdelmet és a pénztelenséget. Jászi Oszkár külföldről üzente meg a családnak sommás véleményét: „60 éves gyerekeket nem lehet nevelni és minden tanács hiábavaló.” Az idealista polihisztor egyetlen lehetőséget látott maga előtt: újabb emigrációt, ezúttal a Szovjetunióba. Tervét csak azután váltotta valóra, hogy felesége, Alice 1935-ben váratlanul meghalt. Megint letartóztatás fenyegette, amikor hamis útlevéllel Kassára szökött, majd éppen a 60. születésnapján kalandos körülmények között Moszkvába utazott.
Madzsar hamar felismerte, hogy a Szovjetunióban nyoma sincs az áhított igazságosabb világnak. Összejárt a magyar baloldali emigránsokkal, de egy idő után e találkozókat is megmérgezte a félelem és az egymás iránti gyanakvás. Későbbi sorsáról csak töredékes információink vannak. 1938 márciusában egy ismerőse, Sík Endre hiába várta törzshelyükön: „Egyedül ültem az asztalunknál, Madzsarra várva. Helyette Sütő Géza jött oda az asztalhoz, de nem ült le, csak fölényes mosollyal megkérdezte: Madzsart várja, mi? Azt ugyan várhatja, az ide többet be nem lép. Ma éjszaka elvitték. – Nem tudom elhinni! – hördültem fel önkéntelenül. – Madzsar egyike volt a legtisztább embereknek, akiket ismerek.”
Csak évtizedekkel később nyilvánosságra került KGB-aktákból derült ki a letartóztatás háttere. Egy jelentés a következőképpen fogalmaz: „Vologya született 1896-ban Kaposváron, magyar, a Szovjetunió állampolgára, 1918-tól a bolsevik párt tagja. (…) 1937–38-ban számos jelentést küldött (…) szovjetellenes tevékenységről. További jelentései alapján letartóztattuk és elítéltük Manuelt, Lubarszkijt, Dubrovszkijt, Barost, Kamert, Madzsart.”A rendszerváltás környékén publikált dokumentumokról nehéz eldönteni, hogy valódiak vagy provokációs célból készültek a Szovjetunió utolsó éveiben. Mindenesetre e papírok alapján a Madzsart feljelentő Vologya nem volt más, mint Nagy Imre, Magyarország később mártírhalált halt miniszterelnöke.
A tíz évre ítélt Madzsar Józsefet a ’40-es évek végén állítólag még látta egy felvidéki fogolytársa a Kirovtól 150 kilométerre lévő Kotlasz lágerében, mások Szibériából hoztak róla bizonytalan hitelességű híreket. A legvalószínűbb mégis az, hogy letartóztatása után két évvel már halott volt.
(A cikk teljes terjedelemben a BBC History új, augusztusi számában olvasható.)
Ne maradjon le semmiről!